Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Facebook/Tállai András

Hatalmas felújítás az ismert magyar gyógyfürdőben

Két pályázati forrásból 4,4 milliárd forint értékű beruházás kezdődik el a mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben - jelentette be az Agrárminisztérium (AM) élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkára pénteken Mezőkövesden, a fejlesztésessel kapcsolatos sajtótájékoztatón.

Tállai András, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, elmondta, hogy a most induló beruházás a Zsóry legnagyobb fejlesztése, amely növeli a fürdő biztonságát, javítja a fenntarthatóságát és jelentős minőségi javulást lehet vele elérni. Ezzel a jelenleginél is versenyképesebb lesz, és az ország egyik meghatározó gyógyfürdője maradhat - tette hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett, 1940-ben nyílt meg az első medence a városban, így már 85 éve van Mezőkövesdnek fürdője. Az elmúlt húsz évben számos fejlesztést történt a fürdőben, 2004-ben új gyógyászati részleget alakítottak ki, 2011-ben a medencék újultak meg, 2017-ben egy élményfürdőt adtak át, 2020-ban pedig az egészségparkot újították fel.

A most induló fejlesztések részeként új vízfelületeket alakítanak ki, míg a 70-es években történt felújítás után 4 ezer négyzetméter vízfelülete volt a Zsórynak, ez most 6600 négyzetméterre emelkedik. Új beléptetőrendszert alakítanak ki, és előtérbe helyezik a zöld energia használatát azzal, hogy napelemeket telepítenek. A fejlesztés része egy új, ezer méter mély hévízkút fúrása is, a meglévőkből többet pedig felújítanak - részletezte Tállai András.

Az energetikai korszerűsítés az egész létesítményt érinti, az említetteken túl új gépház és víztározó épül, modern medencefűtést alakítanak ki, a víz melegítését pedig újrahasznosított hővel biztosítják. Az élményelemek energiatakarékos szivattyúkkal működnek majd, a víz szűrését korszerű berendezéseken keresztül látják el. Erre 3,2 milliárd forintot költenek.

Az 1,1 milliárdos turisztikai pályázat egy részét is a gyógyfürdő fejlesztésére fordítják. Az elavult és leromlott állapotú kör- és hullámmedence komplexumot teljes egészében elbontják, a helyén új medencéket és tematikus egységeket hoznak létre. A megújuló hullámmedence a vízi világ fő tengelyét alkotja majd, amit íves kialakítású élmény- és kaszkád medencék vesznek körbe. Az új komplexumban helyet kap ülő- és álló-élménymedence, családi élmény- és családi pancsoló medence, felnőtt sport-tó, hullámmedence és vizes játszótér is.

A sajtótájékoztatón Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere (Fidesz-KDNP) kiemelte a matyó hagyományok megőrzésének fontosságát. A turisztikai pályázat másik részeként Szentistván és Tard településekkel közösen egy kulturális utat hoznak létre, interaktív bemutató teret alakítanak ki Mezőkövesden a Zsóry-ligetben, a Zsóry-fürdő főbejáratánál, a tardi Táncpajtánál és a szentistváni tájháznál. A városvezető felhívta a figyelmet arra, hogy munkálatok során a fürdő üzemelni fog és fogadja a vendégeket. A fejlesztések jövőre készülnek el.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×