Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
325.08
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Group of engineers sharing ideas about the project.
Nyitókép: Smederevac/Getty Images

Szakértő: a német kormány bevándorlókkal akarja megoldani a krónikus munkaerőhiányt

A migrációban látja az Olaf Scholz vezette német szövetségi kormány a munkaerőhiány megoldását. A német parlament tavaly nyáron fogadta el az új bevándorlási törvényt, amelyet három lépcsőben vezetnek be – mondta az InfoRádióban Vargha Márk, a Migrációkutató Intézet vezető elemzője.

Bevándorlás könnyítésének az az egyik indoka, hogy a Németországban tapasztalható munkaerőhiányt pótolni kell. Készült egy felmérés tavaly ősszel, amiből az derült ki, hogy a vállalatoknak mintegy 54 százalékánál túl kevés a jelentkező a betöltetlen álláshelyekre. Egy évvel ezelőtt már több mint 300 ezerre becsülték a szakképzett munkavállalóknak a hiányát, ezért a Bundestag tavaly nyáron új, háromlépcsős bevándorlási törvényt fogadott, amelynek a második szakasza éppen március elsejével lépett életbe – ismertette Vargha Márk, a Migrációkutató Intézet vezető elemzője,

A szakértő szerint a németek lényegében az uniós kékkártya-rendszert reformálták meg. Ennek az egyik legfontosabb eleme az volt, hogy nem tették már követelménnyé a német nyelvtudást, és a bérküszöböt is jelentősen csökkentették évi bruttó 43 800 euróra, míg a hiányszakmákban még ennél is lejjebb, 39 682 euróra. Vargha Márk hozzátette azt is, hogy a német kormány kibővítette azokat a csoportokat, amelyek tagjai jogosultak kék kártyára. Így például olyan pályakezdők is megkaphatják, akik legfeljebb három évvel a kérelmezés előtt szerezték meg diplomájukat, vagy azok az informatikai szakemberek, akik egyetemi végzettséggel nem rendelkeznek, de hároméves szakmai tapasztalatot tudnak igazolni.

A Migrációkutató Intézet vezető elemzője rámutatott, hogy az informatikusokra különösen odafigyel a német kormány, mert ez komoly hiányszakma. Ugyanakkor azt is közölte, hogy tavaly ősz óta az állatorvosok, a fogorvosok, a gyógyszerészek, a tanárok, az építőipari és gyártási vezetők szintén kedvezményesen juthatnak kék kártyához.

Vargha Márk azt mondta, hogy

a legtöbben különböző ázsiai, afrikai országokból érkeznek.

Ezt a német kormánynak nagyon alaposan kell majd szabályozni, mert újabb vitát nyit ki ez Európa-szerte. A berlini vezetést több kritika is éri azzal kapcsolatban, hogy a közel-keleti és afrikai hivatalos bevándorlást nem akarja megfékezni, akárcsak több más ország is, amelyek ugyancsak ösztönöznék a legális migrációt. Ellenben az illegális migrációt meg kellene fékezni.

Azt hangsúlyozta Vargha Márk, hogy miközben azokat, akik be akarnak törni a határkerítésen, feltartóztatjuk, de ugyanezekből az országokból szívesen hoznak be munkaerőt. A szakértő úgy látja, hogy ez egyes országokban, mint például Magyarország, nem járható út, legalábbis nem a németek által megállapított, könnyített feltételekkel.

"Németországban tavaly 352 ezren nyújtottak be menedékjog iránti kérelmet, ami 2016 óta a legmagasabb szám"

– hangsúlyozta a Migrációkutató Intézet vezető elemzője. Közülük a legtöbben, 104 ezren Szíriából érkeztek, a második helyen pedig Törökország állt, mintegy 63 ezer bevándorlóval, a harmadik helyen pedig az afgánok. Vargha Márk szerint a kérdés az, hogy miként lehet ezt a rengeteg bevándorlót bevonni a munkaerőhiány enyhítésébe. Hiszen például a törökök nem kaphatnak menekült státuszt, így őket ki kellene toloncolni, ami így szintén nagyon nehézkes.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×