eur:
413.13
usd:
399.15
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola
Nyitókép: Pixabay

Súlyos buktatókat is magában hordoz a csok plusz - mutatjuk a számokat

Sikertelen gyermekvállalás esetén akár nagyon súlyos büntetésbe, egekbe szökött kamatba is belefuthatnak a csok pluszt igénylő fiatal házaspárok.

Az első gyermekvállalás sikertelensége esetén 16 millió forintos büntetésbe szaladhatnak bele a fiatal házaspárok a jelenlegi hozamkörnyezetben, ha felveszik a csok plusz maximális, 50 milliós összegét 20 éves futamidő mellett - írja számításai alapján a Portfolio. Hozzáteszik, a törlesztőrészletük is megemelkedne 288 ezerről a jelenlegi feltételek mellett 468 ezer forintra. A mostaninál alacsonyabb kamatkörnyezetben is könnyen 10 millió forint fölé kúszhat a büntetés, és bár egy kisebb felvett hitelösszeg arányosan kisebb büntetést és törlesztőrészletet jelent, e számok jól érzékeltetik, hogy a csok plusz felvétele leginkább azok számára jár majd tűrhető kockázattal, akiknél már úton van (legalább 12 hetes magzatként) a vállalt gyermek.

Korábban az Infostart is megírta, hogy november 24-én közzé tette és társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Kulturális és Innovációs Minisztérium a csok plusz részletszabályait. Akkor többek között kiderült róla, hogy

  • vissza nem térítendő támogatás helyett kamattámogatott hitel lesz 3 százalékos fix kamatozás mellett,

  • meglévő gyermekek után nem lesz igénybe vehető, csak újonnan vállalt gyermekek után, és csak házaspárok igényelhetik 41 évnél fiatalabb feleséggel,

  • az első évben csak kamatot kell törleszteni, tőkét nem, ezért jóval alacsonyabb a törlesztőrészlet a későbbinél,

  • az első gyermeknek 4, a másodiknak 8, a harmadiknak 10 éven belül kell megérkeznie,

  • a második újonnan születő gyermektől gyermekenként 10 millió forint hitelelengedés vehető igénybe.

Mi történik, ha nem érkezik a gyermek?

A gazdasági portál azt írja, ha nem sikerül teljesíteni a gyermekvállalást a rendeletben előírt határidőig, annak két következménye lehet pénzügyi értelemben:

  1. a kamattámogatás és ezzel a legfeljebb 3%-os fix kamatozás lehetősége a határidő lejártát követő naptól megszűnik, és a kamat a törlesztőrészlettel együtt megemelkedik,

  2. a határidő lejárta után 120 napon belül vissza kell fizetni az addig igénybe vett kamattámogatás összegét (ha teljesült már egy vagy két gyermekvállalás, akkor az azóta igénybe vett kamattámogatást) az igénybevétel napjától számított, a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal megemelt mértékének megfelelő kamattal növelten.

Mint írják, az "első csapás" a törlesztőrészlet megemelkedése lehet sikertelen gyermekvállalás esetén, 20 éves futamidő mellett. Ha a jelenlegi hozamkörnyezetben éri ez az adóst, akkor a kamata 3%-ról 9,29%-ra emelkedik (utóbbi felel meg a jelenlegi ÁKK-átlaghozam 110 százaléka + 1 százalékpontnak), ami mindegyik hitelösszeg esetén 62%-os emelkedést jelentene a havi teherben a második évtől fizetendő normál törlesztőrészlethez képest. (Hozzáteszik, alacsonyabb kamatkörnyezetben nem lenne ilyen mértékű az emelkedés.)

Vagyis 20 éves futamidő esetén a következőképpen alakulnának a törlesztők:

  • 15 millió forintos hitelösszegnél az első évben 37 500 forint, a második évben 86 391 forint, a kamattámogatás megszűnésével pedig 140 305 forint;
  • 30 milliós hitelnél ugyanez 75 000 forint, majd 172 782 forint, kamattámogatás nélkül pedig 280 609 forint,
  • míg a legnagyobb, 50 millió forintos hitelösszeg esetén a kezdő törlesztőrészlet 125 000 forint, a második évtől 287 971 forint, a kamattámogatás megszűnésével pedig 467 682 forintra ugrik a törlesztő.

Mindezek mellé jön a kamattámogatás visszafizetése 120 napon belül, az igénybevétel napjától számított, a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal megemelt mértékének megfelelő kamattal növelten.

Ezzel kapcsolatban, mint írják, a rendelettervezet hagy némi bizonytalanságot, de a portál a Ptk.-ban szabályozott késedelmi kamathoz hasonlóan lineárisan számította ki az így fizetendő kamat összegét, és adta hozzá a 4, 8 és 10 év alatt igénybe vett kamattámogatáshoz.

Emellett azt is figyelembe kell venni a kalkuláláskor, hogy

  • a második és harmadik új, vállalt gyermek érkezése után 10 millió forinttal csökken a tőketartozás, ami ha mind teljesül a határidő vége előtt közvetlenül, akkor az alábbi ábrának megfelelően lépcsősen alakítja a tőketartozást egy 20 éves, 50 milliós csok plusz esetében,

  • a második és gyermekvállalás elmaradására vonatkozó számítást akkor érdemes elvégezni, ha az előző gyermekvállalások már teljesültek. Hatással van a visszafizetendő kamattámogatás összegére annak is, hogy a 10 milliós hitel-elengedést megkapta-e már a házaspár.

A portál azt írja, az 50 milliós, 20 éves csok plusz hitelre háromféle forgatókönyvét vizsgálta meg, amely szerint az első gyermekvállalás elmaradása esetén a jelenlegi kamat- és hozamkörnyezetben 16 millió forintot, alacsony (az elmúlt évtizedben előállt) kamat- és hozamkörnyezetben csak néhány százezer forintot, egy, a kettő között nagyjából középúton lévő köztes kamat- és hozamkörnyezetben is több mint 10 millió forintot kell visszafizetni.

Hozzáteszik azt is, hogy

a második-harmadik gyermek elmaradása esetén kisebb a "büntetés" mértéke, de még mindig meghaladná a mostani hozamkörnyezetben a 13, illetve a 3 millió forintot.

Ennek az az oka, hogy az első gyermekhez képest az, hogy a kamattámogatás összege az idő előrehaladtával a tőketartozással együtt csökken, másrészt hogy ezt a csökkenést a második gyermektől a hitel-elengedés felgyorsítja.

Azt megjegyzik, hogy a nagyon magasnak tűnő "büntetések" részben abból fakadnak, hogy a visszafizetendő kamattámogatás felett felszámított büntetőkamatra a rendelettervezet alapkamat + 5 százalékpontot határoz meg.

Vannak menekülőutak is, ha baj történne

Azt írja a portál: a fentiek szigorát mérsékli, de a hitelfelvevők kockázatát nem tünteti el, hogy

  • a gyermekvállalást teljesítettnek kell tekinteni akkor is, ha a magzat a 12. várandóssági hét betöltését követően elhal vagy halva születik, vagy ha a házastársak egyike elhunyt, ez esetben tehát nem kell visszafizetni a kamattámogatást, és nem ugrik meg a törlesztőrészlet sem,

  • a határidő lejártát követő 120 napon belül esedékes egyösszegű visszafizetésre a kormányhivatal hatósági jogkörében eljárva, méltányossági eljárás keretében részletfizetést engedélyezhet, ha a kérelmezők igazolják, hogy „a kamattámogatás azonnali és egyösszegű megfizetése családi, jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeikre is tekintettel aránytalanul súlyos terhet jelentene”,

  • illetve, a kérelmezők különös méltánylást érdemlő helyzetére tekintettel a fizetési kötelezettség teljesítésre legfeljebb 5 évre fizetési halasztást is engedélyezhet.

Ezeken kívül különös méltánylást érdemlő helyzetnek minősül például, ha megváltozott munkaképességűvé válás következtében nem vállalták a hitelfelvevők a gyermeket, ha a magzat a várandósság 12. betöltött hetét megelőzően elhal, ha a korábbi gyermek bizonyos fogyatékossággal születik, vagy egészségügyi szolgáltató igazolja, hogy a pár reprodukcióra irányuló különleges eljárásban (pl. lombikprogram) részt vett, vagy a házaspár egyik reprodukciós eljárásra sem alkalmas, illetve ha a házaspár számára a gyermekvállalás egészségügyi dokumentációval igazoltan ellenjavallt.

Vagyis látható, hogy a csok plusz felvétele leginkább azok számára jár majd tűrhető kockázattal, akiknél már úton van (legalább 12 hetes magzat) a vállalt gyermek. Az előre vállalt magzat 12 hetes kora és születése között jogszerűen felvett csok-hitelnek lényegében nincs visszafizetési kockázata.

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. december 18. 20:51
×
×
×
×