"Az Európai Unió kapcsolata Kínával beárnyékolódott a pandémia óta. A járvány és a háború ugyanis ráébresztette a nyugati világ döntéshozóit arra, hogy stratégiai fontosságú termékek és iparágak terén (az egészségügyi eszközöktől az energián át a hadiiparig) egyoldalú függőségbe kerültek más országoktól. Ezzel pedig leértékelődött a nyugati típusú globalizmus ideológiája, mert át-, illetve – új elvek alapján – repolitizálódik a globális gazdaság" – írja magyarnemzet-ben megjelent véleménycikkében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

Mint írta, a nyugati világban ugyan van domináns, de nincs egységes álláspont a Kína-kapcsolatok jövőjét illetően. Az Egyesült Államok a saját "nagyhatalmi hegemóniájára" nézve elsődleges jövőbeli kihívóként tekint Kínára, így a két hatalom között olyan gazdasági háborús versengés alakult ki, amelyben még a közepes hatalmakat is oldalválasztásra próbálják rákényszeríteni.

Úgy véli,

elemi gazdasági és politikai érdek elkerülni, hogy Amerika határozott és gyors reagálású iparpolitikájával elcsábítsa az európai cégeket, miközben – ezzel egy időben – Kína elzárja pia­cait és nyersanyagait Európa elől.

Mint írja, "ha túl sokáig a csatatéren ragadunk, úgy Európa belátható időn belül a világgazdaság senki földjévé válik". Szerinte a helyzetet tetézi, hogy amíg az USA-ban gyártóipari, Kínában autóipari, Európában ukrajnai háborús robbanások adják a jelenkor gazdasági "alaphangját".

"Az átpolitizálódó világgazdaságban csodaszámba megy, hogy Magyarországon, mintegy utolsó európai országként, kínai beruházási bumm történik: az unióban szinte csak hazánkban nem apadt el a kínai tőke beáramlása" – írja a miniszter, hozzátéve, hogy a nemzetközi konfliktusaink nagy része is ebből származik.

A német álláspont tisztázása

Nagy Márton szerint Európa túlságosan lassan alakítja ki Kínával kapcsolatos álláspontját, és ebben a folyamatban lehet fontos mérföldkő, hogy júliusban Németország nyilvánosságra hozta új Kína-stratégiáját. Szerinte ez amiatt is elkerülhetetlen volt, hogy szinte hetente változtak a "keleti óriással" kapcsolatban használt kifejezések: így jutottunk el a teljes leválástól (decoupling) a már finomabb kockázatcsökkentéshez (derisking) és a még ártalmatlanabb hangzású diverzifiká­cióig.

"Ez tetten érhető az új német straté­giában is, ugyanis abban szó sincs szankciókról, de a végső változatból a kormányon belüli pragmatikus tábor hatására még az állítólagos kínai »veszéllyel« szembeni eszközök (jelentési kötelezettség vagy a vállalati stresszteszt) is kikerültek" – írja a miniszter, és felsorolt több okot a stratégia megszületésére.

Szerinte a német "kormányprogram" előremutató, mert ezzel már Németország is elismeri, hogy Kína megkerülhetetlen világhatalommá vált. A német dokumentum egyik fontos pilléreként a "kritikus elkötelezettség"-et emelte ki:

"Németország elkötelezett marad a kínai kapcsolatai megőrzése mellett, de emberi jogi és más ügyekben azért megengedi magának a kritikát."

Kiemelkedő elvi megfontolásként emelte ki a gazdasági együttműködés újragondolását is, miszerint továbbra is kereskednek Kínával, ugyanakkor kísérletet tesznek annak megelőzésére, hogy túlzott és egyoldalú függőségek alakuljanak ki (miközben az összes kínai függőség felszámolásának szándéka nem jelenik meg célként). A miniszter szerint további két pillér az értékalapú diplomácia és a multilateralizmus, melyek jegyében a németek a saját értékeiket igyekeznek előmozdítani a nemzetközi térben, más országokkal is fokozottabban együttműködve.

Nagy Márton ugyanakkor megjegyezte,

a német Kína-stratégia elméletben megengedőnek tűnik, de nagy esély mutatkozik arra, hogy a gyakorlatban is puha maradhat.

"A stratégia e téren azt az érzést kelti összességében, hogy már szóba sem kerül a leválás, egyedül az egyoldalú és túlzott függőség jelent problémát, ami persze minden más országgal szemben is kerülendő" – írja, majd hozzáteszi: a németek ki is fejtik, hogy követni igyekeznek Kínát, hogy sokféle új kapcsolatot építsenek ki a világban – ez a magasabb fokozatba kapcsolt reglobalizáció szándékának tűnik, ahol a sérülékenységet hálózatépítéssel, összekapcsoltsággal csökkentenék.

"Mindezt úgy, hogy a német állam mintha igyekezne távol tartani magát az üzleti élettől, megfogalmazva, hogy a nemzetbiztonsági kockázatok kezelése és viselése – »internalizálása« – nem is állami, sokkal inkább vállalati feladat, így a következményeket is ők viselik válsághelyzetek esetén" – írja. Szerinte ezzel a vállalatok is egyetértenek, hiszen a területen már meglévő gyakorlatok felsorolásával beszélnek a lehetséges export- vagy más korlátozó intézkedésekről.

Német útkeresés

Nagy Márton hozzátette: Németország bővíteni szeretné gazdasági kapcsolatait Kínával, javítva az ázsiai piachoz való hozzáférést ezt a törekvést "politikai díszcsomagolásban" igyekszik elfogadhatóvá tenni a megváltozott világban, és ezért sem rendelnek konkrétumokat a célok eléréséhez. Szerinte a program a gyakorlatban kimerülhet a német gazdaság erősebb támogatásában, új kutatás-fejlesztési programokban, szakképzési és munkapiaci átalakításokban, illetve új térségek felé történő nyitásban, új értékláncok építésében.

"A stratégia a kommunikációs panelek mögött tehát nem Kína ellen, hanem a német ipar és szuverenitás mellett érvel. Így az olvasónak olyan érzése lehet, hogy a dokumentum valójában nem is Kínáról, hanem a német útkeresésről szól" – zárta gondolatát Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.