Európában csak Franciaország és az Egyesült Királyság rendelkezik saját atomfegyverekkel, míg a NATO többi országa elsősorban az Egyesült Államok elrettentő erejére támaszkodik. Csakhogy Donald Trump hivatalba lépését követően „szétzilálódtak a hagyományos” transzatlanti kapcsolatok. A Reuters jelentése szerint az amerikai elnök kemény retorikája, valamint az a törekvése, hogy „bekebelezze” a NATO-tag Dániához tartozó Grönlandot, a legtöbb európai vezetőben bizalmatlanságot gerjesztett az USA-val szemben.

Ilyen előzmények után frissíti majd hétfőn Emmanuel Macron Franciaország nukleáris doktrínáját, amelyben minden bizonnyal felvázolja, mit kínálhat Párizs a szövetségeseinek, akik aggódnak amiatt, hogy

vajon föléjük borul-e még az amerikai atomernyő?

Február elején Friedrich Merz német kancellár bejelentette, hogy Berlin tárgyalásokat kezdett Párizzsal egy európai nukleáris elrettentő erő létrehozásáról. Ezt a kezdeményezést, bár óvatosan, de üdvözölték az észak-európai országok is. Norvégia, Svédország és Finnország vezetői egyáltalán nem bánnák, ha saját nukleáris elrettentő képességgel rendelkezhetnének. Svédország például rögtön a második világháború befejezését követően saját atomprogramot indított, amely 1972-ig tartott.

Ez volt a 20. század egyik legfejlettebb, de végül meg nem valósított nukleáris fegyverfejlesztése. Úgy tudni, a svédek már le is gyártották az első urán bombáik alkatrészeit, amikor a politika félbeszakította a folyamatot. 1968-ban aláírták az atomsorompó egyezményt és négy évvel később végleg felhagytak a programmal. Moszkva időről időre felerősödő nukleáris fenyegetése miatt

most valószínűleg már örülnének Stockholmban annak, ha mégis lenne néhány atombombájuk.

Párizs – Londonhoz hasonlóan – mindig is ragaszkodott a saját elrettentő képességhez. A franciák megközelítése az, hogy ők nem az ellenség óriási erőfölényével akarnak szembeszállni, hiszen erre esélyük se lenne, az orosz nukleáris fegyverarzenállal való leszámolást ráhagynák az amerikaiakra. A francia koncepció inkább az, hogy a támadó gazdasági és politikai központjait zúznák szét, ezzel tántorítva el az ellenséget az első csapástól. Ilyen stratégiához elég a viszonylag szerény francia nukleáris fegyverkészlet is.

A nagy kérdés most az, hogy ezt a nemzeti elrettentő erőt miként tudná Párizs kiterjeszteni a szövetségeseire. Az európai tisztviselők magánbeszélgetésekben ezzel kapcsolatban több problémát említenek. Az aggodalmak közé tartozik például az, hogy ki rendelkezzen a közös atomerővel, vagyis ki adhatna parancsot a közös fegyverek bevetésére? Aztán azt is tisztázni kellene, hogy lenne-e elegendő pénz a nukleáris fegyverkezésre, vagy ehhez a hagyományos haderők fejlesztésétől kellene forrásokat elvonni. Franciaország évente nagyjából 5,6 milliárd eurót költ a 290 darab, tengeralattjárókról és levegőből indítható csapásmérő eszközök fenntartására –

ez a világ negyedik legnagyobb atomarzenálja.

„Európa számára, ha valóban egyedül akar boldogulni…, ki kell építenie a saját nukleáris képességeit. Ez sok-sok eurómilliárdba kerülne” – figyelmeztetett a NATO főtitkára januárban az Európai Parlamentben. Mark Rutte szerint ezzel még azt is kockáztatnák a kontinens államai, hogy elveszítik a szabadságuk legfontosabb biztosítékát: az amerikai nukleáris ernyőt.

Az USA jelenleg mintegy 100 darab atombombát tárol különböző európai országok területén. A Belgiumban, Németországban, Olaszországban, Hollandiában, Törökországban és újabban már ismét Nagy-Britanniában lévő fegyverek amerikai tulajdonban vannak és azok bevetéséről csak Washingtonban hozhatnak döntést.

Nyilván azért, hogy eloszlassa a szövetségesek aggodalmait az Egyesült Államok védelmi államtitkár-helyettese, Brüsszelben nemrég kijelentette, hogy az USA továbbra is kiterjeszti nukleáris elrettentő erejét Európára. Még akkor is, ha ez több ezer milliárd dollárt emészt fel – tette hozzá Elbridge Colby.

Valószínűleg ezzel a franciák még a szövetségeseik bevonásával sem tudnának versenyezni.

Mindenesetre a francia tisztviselők azt mondják: egyelőre csak azt szeretnék, hogy az európaiak jobban megértsék, mit tud – és mit nem tud – nyújtani Franciaország megújuló doktrínája. Macron beszéde előtt ugyan részleteket még nem árultak el, de azt már előzetesen leszögezték, hogy a nukleáris elrettentő erőnek továbbra is kizárólag Párizs felügyelete alatt kell maradnia. Viszont hajlanának arra, hogy az eddig szigorúan csak francia nemzeti érdekeken túl más, közös szempontokat is érvényesítsenek a fegyverek bevetésekor.

Ám több európai állam számára ez nem elég megnyugtató. „Először is azt akarjuk látni, hogy mit kínál Franciaország... Nem az elrettentésről van szó, hanem arról, hogy az mennyire hiteles” – nyilatkozta a Reurtersnek egy nevének elhallgatását kérő, magas rangú kelet-európai diplomata. Viszont számos európai vezető egyáltalán nem lelkesedik az atomfegyverekért, legyenek azok franciák, britek, vagy amerikaiak.

Így a közös nukleáris elrettentőerő létrehozása kimondottan taszító gondolat a számukra.

Egyikük, az Európai Unió jelenlegi külügyi főképviselője, aki a napokban kijelentette: „A személyes véleményem az, hogy ha több atomfegyverünk lesz, nem fogunk békésebb világban élni.” Kaja Kallas ugyanakkor azt is mondta: „Megértjük, honnan erednek ezek a közös európai atomerő létrehozására irányuló kezdeményezések. Abból a tényből fakadnak, hogy transzatlanti szövetségünk már nem olyan, mint régen volt”.

Mindenesetre Párizsban úgy gondolják: már az is szigorú figyelmeztetés lehet Moszkva számára, hogy az európaiak egyáltalán beszélnek a saját atomerő létrehozásáról. „Az alternatívák megvitatása önmagában üzenetet küld Moszkvának” – mondta egy magas rangú európai tisztviselő a brit hírügynökségnek.

Franciaország régóta hangoztatja, hogy létfontosságú érdekeinek európai dimenziója van. 2020-ban Macron még ennél is továbbment, és stratégiai tárgyalásokra hívta meg partnereit. Ez akkoriban nem váltott ki nagy lelkesedést. A négy éve tartó ukrajnai háború, a folyamatos orosz fenyegetés és az elhidegülő transzatlanti kapcsolatok hatására ez most talán változhat.