Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.8
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A marshalling yard in Hamburg Maschen - Germany.
Nyitókép: mf-guddyx/Getty Images

Doór Zoltán: a fogyasztás visszaesése miatt a fuvarozóknál is felére esett a forgalom

A Magyar Logisztikai Egyesület elnöke szerint a csökkenő magyarországi kiskereskedelmi forgalom hatására a magyar árufuvarozó cégeknél jelentősen, nem ritkán 50 százalékkal is csökkent a megrendelések száma, ami komoly bevételcsökkenést eredményez.

A pandémia vége óta mostanra már megszűnt az áruhiány, sőt a készletek az elmúlt hónapokban a korábbinál lényegesen lassabban fogynak a kereskedelmi boltokban.

"Nem érkeznek új megrendelések, és ennek hatása érezhető a szállítmányozásban" – mondta el az InfoRádióban a Magyar Logisztikai Egyesület elnöke. Doór Zoltán szerint a növekvő inflációra adott fogyasztói reakció miatt a kiskereskedelem és az építőipar forgalma is jelentősen visszaesett az utóbbi időszakban, ami érezhetően visszaveti a szállítmányozási iparágat Magyarországon.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy az árufuvarozás visszaesésének komoly hatása van a teljes gazdaságra. Az Európai Unión belül ugyanis a teljes áruszállítás 70-80 százaléka közúton történik. Magyarországon is jelentős súlyt képvisel az a közúti fuvarozói ágazat, ami a GDP 5, a teljes foglalkoztatotti létszám 3,3 százalékát adja.

Az árufuvarozási cégek érdekvédelmi szervezetének vezetője azt is elmondta, hogy az ismertté vált adatok alapján

a magyarországi kiskereskedelmi forgalom visszaesését eddig leginkább a kisvállalkozások szenvedték meg.

"Az a tapasztalatunk, hogy a nagy cégeknél lényegesen kisebb a csökkenés. Ennek az is az oka, hogy, ezek a nagyobbak jelentős részben külföldön is fuvaroznak, és a külföldi megrendeléscsökkenés nem jelentős mértékű. Viszont a hazai szereplők jelentős száma kis- vagy mikrovállalkozás, náluk viszont jelentős csökkenés van. Ismerek olyan céget, ahol a második negyedévre 50 százalékos volt az árbevétel-csökkenés a fuvarcsökkenés miatt" – mondta a Magyar Logisztikai Egyesület elnöke.

Doór Zoltán szerint ráadásul nem lehet számítani belátható időn belül az árufuvarozás helyzetének javulására. A közeljövőben például nem várható növekedés a tengeri konténerárak tendenciái alapján sem, ami ráadásul világmutató. Az a konténerszállítási ár ugyanis, amely a Covid-járvány után még 13 ezer dollár volt, az ma már csak 1800-2000 dollár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×