Infostart.hu
eur:
362.24
usd:
321.65
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Gold coin Stack On the table save money Taking care of money
Nyitókép: ArtRachen01/Getty Images

Elemző: pozitív és negatív meglepetés a májusi inflációs adatban

A vártnál nagyobb mértékben csökkent az infláció májusban, de még így is 21,5 százalékos volt. Beke Károly, a Portfolio elemzője arra is felhívta a figyelmet, hogy már havi szinten is csökkentek az árak.

A Portfolio által előzetesen megkérdezett elemzők átlagosan 22,2 százalékos inflációt vártak májusra, 22 százalék alatti értékre senki sem számított. Ezért is okozott meglepetést a KSH által közölt 21,5 százalékos adat, ami jelentős csökkenés az áprilisi 24 százalékhoz képest – mondta Beke Károly, a Portfolio elemzője.

Megfogalmazása szerint – főként a bázishatás miatt – arra ugyan lehetett számítani, hogy tovább csökken az áremelkedés üteme, ennek mértéke azonban nagyobb volt a vártnál. Szerinte a javulás már most tartós folyamatnak tekinthető, miután a januári inflációs csúcs óta – bár kezdetben enyhébben, az utolsó két hónapban már érezhető ütemben – csökken az áremelkedés mértéke.

Az elemző hozzátette, noha már voltak olyan élelmiszertermékek, amelyek esetében némi árcsökkenés volt tapasztalható májusban, összességében havi alapon még mindig 0,1 százalékkal drágultak, vagyis a fogyasztói árindx mérséklődése szinte kizárólag csak az energia havi 3, továbbá az üzemanyagok és egyéb cikkek 2,6 százalékos árcsökkenésének volt betudható.

Tehát a negatív meglepetést az élelmiszerek – előző havival megegyező – 0,1 százalékos áremelkedése jelentette. Ugyanakkor az éves 33,5 százalékos emelkedési ütem már lényegesen alacsonyabb, mint az év eleji csúcs volt

– jegyezte meg.

A kedvező inflációs adatra a gazdaságfejlesztési miniszter is reagált közleményében. Nagy Márton kiemelte: a májusi adat a januárit tetőzéshez képest már több mint 4 százalékpontos csökkenés, 2020 novembere óta pedig először csökkent „látható módon" havi alapon is az infláció.

A tárcavezető azt is hangsúlyozta, hogy bár még magas az átlagos élelmiszerinfláció, az éves alapon mért átlaghoz képest már közel 4 és fél százalékpontos csökkenés volt megfigyelhető az élelmiszerárakban is az áprilisi adatokhoz képest. ´A számok visszaigazolták, hogy a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően az infláció mérséklődése egyre nagyobb ütemű, az év második felében pedig tovább gyorsul” – áll a közleményben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×