Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke beszél a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ÁSZ-jelentés általános vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. október 19-én.
Nyitókép: Soós Lajos (MTI)

Domokos László: változtatni kell a lakossági állampapírok kínálatán

Az MNB után az Állami Számvevőszék elnöke is a lakossági állampapírok vásárlásának ösztönzése mellett emelt szót.

Az egyik legfontosabb feladat a lakosság állampapírba fektetett megtakarításainak ösztönzése, az emelkedő hozamok ugyanis a hazai befektetőket gazdagítják – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a novekedes.hu portálnak adott interjúban.

Az ÁSZ elnöke a 2011 és 2019 közötti költségvetési politika egyik legnagyobb eredményének azt tartja, hogy az államadósságon belül meghatározóvá vált a hazai finanszírozás aránya, és ezen belül megsokszorozódott a lakossági megtakarítások szerepe. Most, hogy az új államkötvények után fizetendő hozam meredeken emelkedik, illetve az inflációval együtt mozog a jövőben, a magasabb kamatkiadások a hazai állampapírtulajdonosokat és nem a külföldi befektetőket gazdagítják – fogalmazott.

Domokos László szerint a lakossági állampapír-vásárlás ösztönzésének eszköze lehetne az állampapírokhoz való hozzáférés további megkönnyítése a postafiókokban és az Államkincstár fiókjaiban. Úgy vélte, célszerű lenne az állampapír-kínálatot szélesíteni a zöldkötvények mellett az egyéb állami feladatokat (készletezés, energiahatékonyság növelése, út- és vasútépítés, információtechnológia, állami digitalizáció) célzottan finanszírozó kötvényekkel.

További feladatnak nevezte a különböző időtávú lakossági állampapírok hozamszintjeinek felülvizsgálatát és versenyképessé tételét minden időtávra, előtérbe helyezve a hosszabb távú megtakarításokat. Szükséges felmérni a lakossági ügyfelek megtakarítási magatartását, igényeit, és megpróbálni minél inkább ehhez igazítani a kínálatot.

A kormányzati beruházások visszafogása tavaly az év végén több szempontból is indokolt volt az ÁSZ elnöke szerint. A beruházások elhalasztása egyrészt a pillanatnyi megtakarítás miatt volt célszerű, de azért is, mert a gondosabb előkészítés hosszútávon is megtakarítást jelent – fejtette ki. Megjegyezte, hogy a vállalkozások beruházásai hirtelen felfutottak, a beruházási piacon az árakat felhajtó túlkereslet alakult ki, ezért az állami fejlesztések elhalasztása makrogazdasági szempontból is indokolt volt.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×