Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Money, magnifier and many charts.
Nyitókép: tadamichi/Getty Images

Két tényező húzza felfelé a béreket - elemzők

Az egyik összetevő deviza-, a másik munkaerő-piaci.

A magas inflációnak és a munkaerőhiánynak tudják be a keresetek várakozáson felüli tavaly novemberi emelkedését az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentése szerint a múlt év novemberében a bruttó átlagkereset és a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 10,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, és ezzel április óta először volt ismét kétszámjegyű a keresetek éves emelkedésének üteme. A tizennégyéves csúcsra ugró, 7,4 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában megállapította: tavaly év végén láthatóan még tovább erősödött a bérdinamika, novemberben a várakozásokat felülmúlva nőttek a keresetek. A januártól további 21 százalékkal emelkedő egészségügyi szakdolgozói bérek, illetve az évenként kiugró mértékben növekvő orvosi bérek, illetve más szektorok ütemezett, jelentős mértékű béremelései továbbra is érdemben támogatják majd a dinamikát a költségvetési szektorban.

A bérdinamika további gyorsulása várható az idén, a minimálbéremelések, valamint a munkaerő megtartása és odavonzása érdekében, illetve az inflációs környezet figyelembevétele miatt aktív béremelésre kényszerülnek a munkaadók. A januártól emelkedő minimálbér és szakmai bérminimum miatt, illetve a csökkenő szociális hozzájárulási adó segítségével a teljes bérskála érdemben feljebb tolódhat, és a tavalyi 9 százalékkörüli növekedés után 13 százalékot elérő lehet az átlagbér emelkedése idén - prognosztizálta a Takarékbank vezető elemzője.

A bérek emelkedése pedig tovább erősítheti a vállalatok áremelési szándékát is, amit könnyen meg is tehetnek a kiugróan erős fogyasztói kereslet mellett. Ez viszont elvezethet egy klasszikus ár-bér spirálhoz is, mikor az erőteljes inflációhoz erőteljes kereslet párosul, a vállalatok pedig a kereslet következtében rekord számban keresnek új munkaerőt, ami szintén felfelé hajtja a béreket és erősíti a felfelé mutató inflációs kockázatokat - figyelmeztetett Horváth András.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint részben a magasabb infláció, részben a fokozódó munkaerőhiány magyarázhatja a keresetek növekedési ütemének novemberi gyorsulását az előző hónapokban mért ütemhez képest. Az átlagbérek ebben a hónapban is a közszférában növekedtek gyorsabb ütemben, de a versenyszférában is meghaladta a bérek emelkedése az inflációt. Azaz a reálbérek átlagosan kismértékben nőttek. Az egyes ágazatok közül az orvosi béremelések eredményeként kiemelkedik az egészségügyben dolgozók átlagbérének emelkedése.

A decemberi kereseti adat az év végi bónuszkifizetések, míg a januári az év eleji béremelések miatt lehet érdekes. A minimálbér és a garantált bérminimum 20 százalékos emelése, a járulékok csökkentése és a fokozódó munkaerőhiány nyomán az idei átlagbéremelkedés 10 százalék feletti, szerencsés esetben a 15 százalékot is megközelítő lehet, azaz a reálbérek tovább emelkedhetnek a viszonylag magas infláció ellenére is. Regős Gábor fontosnak tartotta ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a bérek további felzárkóztatására van szükség, különösen azokban az ágazatokban, amelyekben az elmúlt években kevésbé voltak jellemzőek a bérfejlesztések.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×