Krakkóban hatan meghaltak és 15-en, köztük rendőrök is megsebesültek a főtéren történt lövöldözésben. A katonai öltözéket viselő, lengyel állampolgárságú támadót a rendőrök meglőtték, elfogták, és kórházba vitték. A férfi autóval hajtott a főtérre, majd válogatás nélkül lövöldözni kezdett a járókelőkre. Donald Tusk lengyel miniszterelnök tragikusnak nevezte a lövöldözést. Karol Nawrocki lengyel államfő a támadáskörülményeinek teljes körű tisztázását sürgette. A magyar Külügyminisztérium nem tud magyar érintettről. Baka András köztársasági elnök és Magyar Péter kormányfő is részvétét fejezte ki a lengyel népnek és az áldozatok hozzátartozóinak.
Az egészségügyi miniszter szerint egyetlen szakdolgozó sem kerül át alacsonyabb kategóriába az új bértábla alapján. Hegedűs Zsolt azt közölte: a végzettségek szerinti besorolás érvényes jogszabályi szabályozása nem módosul. Az Egészségügyi Minisztérium pénteken tette közzé azt a cellás bértáblát, ami felváltja az egészségügyi szakdolgozók bérét meghatározó sávos bérrendszert.
Két minisztériumban is személyi változásokról döntöttek a legutóbbi Magyar Közlöny szerint. A Szociális és Családügyi Minisztériumban 3 helyettes államtitkár távozik. A Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumban Magyar Péter miniszterelnök felmentette Szabó Mátyás államtitkárt, Verhás Georgina Jennifer helyettes államtitkár pedig lemondott tisztségéről. Szabó Mátyás a minisztérium szerint más fontos feladatot kap.
Felmentette Rétvári Bencét két európai uniós fejlesztési program monitoring bizottságának éléről Magyar Péter miniszterelnök. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a KDNP-s politikus megbízatása november 6-án szűnt meg. A testületek új elnöke Kókayné Lányi Marietta, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium közoktatásért felelős államtitkára lett.
A tankerületi vezetők kiválasztásával kapcsolatos dokumentumok nyilvánosságra hozatalát követeli a kormánytól Rétvári Bence. A KDNP frakcióvezetője szerint az új vezetők kinevezésekor több esetben figyelmen kívül hagyták a pedagógusok véleményét, és nem a helyi közösségek által támogatott jelöltek kaptak megbízást.
Hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést az Erzsébet-táborok reklámozására fordított közpénzek ügyében a szociális és családügyi miniszter. Kátai-Németh Vilmos közölte: vizsgálatuk szerint az előző kormány közvetlenül az áprilisi országgyűlési választás előtt, alig több mint egy hónap alatt több mint 1 milliárd forintot költött a táborok népszerűsítésére. A tárcavezető szerint a kampánynak nem volt szakmai indoka.
Lakásonként akár ötmillió forintos támogatást kaphatnak a társasházak energetikai korszerűsítésére a Wekerle Plusz programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter. Az összegből legfeljebb két és fél millió forint vissza nem térítendő támogatás, a fennmaradó rész kamatmentes hitel lehet. Az önerő lakásonként legfeljebb kétszázezer forint. A tervek szerint a lakóközösségek 2027 márciusától pályázhatnak.
Jövőre 250 milliárd forinttal támogatja kormány a Széchenyi Kártya Program hiteleit, emellett 25 milliárd forintos exportprogramot is indítanak – közölte a gazdasági és energetikai miniszter. Kapitány István jelezte: a kormány célja, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék.
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a következő hetekben a kormány a Magyar Közút eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter. Vitézy Dávid azt írta: jövőre az állam által finanszírozott útfelújításokra fordítható összeg a tervek szerint az ötszörösére, 20-ról 100 milliárd forintra növekszik.
Újabb szezonális hidegrekord dőlt meg szombat hajnalban Magyarországon. A Nógrád megyei Zabarban mínusz 9,3 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet – közölte a HungaroMet. A héten már csütörtökön és pénteken is megdőlt az őszi szezon hidegrekordja.
Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tüntettek a megélhetési gondok miatt. A hatóságok mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényeltek az utcákra. A cél, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra a hétfőre összehívott szociális konferencia előtt. Az sárgamellényes mozgalom ugyanakkor nem engedélyezett, külön akciókat hirdetett meg Párizsban. Közben az AFP francia hírügynökség elítélte az újságírók elleni rendőri erőszakot a tüntetéseken.
A testvériség és a hit hídjainak kiépítését szorgalmazta XIV. Leó pápa első dél-amerikai miséjén. A 12 napos dél-amerikai körútja első állomásán a katolikus egyházfő a nyugat-uruguayi Paysandú városban tartott szabadtéri misét mintegy 40 ezer ember előtt. A 3 hete tüdőrákkal műtött Leó pápa Uruguay, Argentína és Peru összesen 11 városába látogat el, 9 szentmisét mutat be és 36 beszédet mond.
Az új-zélandi parlamenti választáson az ellenzéki Munkáspárt kapta a legtöbb szavazatot, de a jobbközép kormánykoalíció megőrizheti szűk többségét. A hivatalos eredményeket november 27-én teszik közzé.




