Infostart.hu
eur:
360.2
usd:
310.13
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Nyitókép: pixabay

Ennyi az annyi - Ön többet keresett tavaly az átlagnál? Most kiderül

A KSH adatai szerint 3-as számmal kezdődött tavaly a nettó hazai átlagkereset.

A múlt év novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 482 400, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 320 800 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Április óta először volt ismét kétszámjegyű a keresetek éves emelkedésének üteme.

A tizennégy éves csúcsra ugró 7,4 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt.

A munkáltatók teljes körére, azaz az öt főnél kisebb vállalkozásokra is kiterjedő felmérés szerint 421 100 forint volt a bruttó átlagkereset, ami 8,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A bruttó kereset mediánértéke - aminél ugyanannyian kerestek kevesebbet, mint ahányan többet - 375 600 forint volt, 8,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A közfoglalkoztatottakat nem számítva 494 100 forint volt a bruttó átlagkereset, 9,7 százalékkal több az előző év novemberében.

A vállalkozások körében a bruttó keresetek 8,8, a költségvetésben - az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseinek köszönhetően - 11,1 százalékkal nőttek, minthogy az egészségügyben 32,7 százalékkal nőttek a keresetek.

A feldolgozóiparban 8,3, az építőiparban 10,8 százalékkal nőttek a keresetek és 447 700, illetve 339 400 forintot értek el. A kereskedelemben 399 800, a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás területén 261 200 forint volt a novemberi bruttó átlagkereset 9,3, illetve 10,3 százalékos növekedéssel. Az infokummunikációs szektorban elért 749 300 forintos bruttó átlagkereset, meghaladta a pénzügyi, biztosítási szektor 738 600 forintos átlagát, ami a 12,4 százalékos növekedésnek köszönhető a 7,3 százalékkal szemben.

Az egészségügyben 584 100 forint volt az átlagkereset, az oktatásban 437 400 forint,

ami 9,9 százalékkal nagyobb az előző novemberinél. A közigazgatás és védelem területén 9,4 százalékos emelkedéssel 609 300 forintot ért el az átlagkereset.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 409 600 forintra becsülhető, 8,7 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál alkalmazásban állók száma 91 ezerrel, 3,4 százalékkal nőtt egy év alatt tavaly novemberig a közfoglalkoztatottakat nem számolva.

A múlt év január-novemberében a bruttó átlagkereset 433 800, a nettó átlagkereset 288 500 forintot ért el, mindkettő 8,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Akár előre hozott választásokat is eredményezhet Németországban, ha nem módosítják az úgynevezett polgári juttatás (Bürgergeld) rendszerét. A növekvő szociális kiadások ugyanis már szinte fenntarthatatlan módon terhelik meg a német költségvetést. A CDU/CSU–SPD kormánykoalíció támogatottsága soha nem látott mélységben, már csak 34 százalékon áll, miközben az AfD közel a 30 százalékhoz.

Magyar Péter „kívül akar maradni a lengyel belpolitikai vitákon”

A kétoldalú, ezen belül a gazdasági kapcsolatokról, Magyarország orosz gáztól való függetlenedésének támogatásáról, a kelet-közép-európai régió biztonságáról és a régiós együttműködési formák elmélyítéséről tárgyalt Magyar Péter miniszterelnök szerdán Karol Nawrocki lengyel elnökkel – tájékoztatta Marcin Przydacz, az államfői hivatal vezetője a Polsat News internetes híroldalt.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Felpattantak a tőzsdék, beindultak a tech papírok az Nvidia jelentése előtt

Felpattantak a tőzsdék, beindultak a tech papírok az Nvidia jelentése előtt

Ma reggel esést láttunk az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is gyengébb hangulatban indult a nap, a déli órákra azonban megérkezett egy kisebb felpattanás, majd délutánra egyre nagyobb emelkedés alakult ki. Az amerikai tőzsdéken is jó a hangulat, különösen az elmúlt napokban gyengélkedő technológiai részvényeket veszik a befektetők. Piacmozgató események szempontjából az iráni eseményekre, illetve az esti piaczárást követően az Nvidia gyorsjelentésére ajánlott ma különösen figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×