Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
A BÉT Legek 2020 díjjal, valamint életműdíjjal kitüntetett Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a Mol-csoport ünnepélyes kereskedésindító csengetésén és sajtótájékoztatóján a fővárosi Bank Centerben 2021. február 24-én. 25 éve jelentek meg a Mol-részvények a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Hernádi Zsolt: megőrizte stabil helyzetét a Mol

Az elnök-vezérigazgató szerint ugyanakkor a Mol szempontjából fontos ágazatok lassabban térnek majd magukhoz, ezek között említette az idegenforgalmat, a légiközlekedést, a nemzetközi hajózást, illetve a nemzetközi kereskedelmet.

A Mol meg tudta őrizni stabil pénzügyi helyzetét tavaly is, és felismerte, hogy kisebb-nagyobb stratégiai módosításokat kell végrehajtania működési modelljén - mondta a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója az éves rendes közgyűlés helyett megtartott rendhagyó közgyűlés utáni online sajtótájékoztatón.

Hernádi Zsolt a vállalatcsoport tavalyi eredményei közül kiemelte, hogy a koronavírus-járvány, illetve a gazdasági válság ellenére több mint 2 milliárd dolláros kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménnyel (EBITDA) zárták az előző évet, ami meghaladta a tavaly tavaszi, 1,9 milliárd dolláros várakozást.

Az elnök-vezérigazgató kifejtette: ez az év már a gazdasági növekedésről fog szólni, a vállalatcsoport számára legfontosabb piacokon 5 százalék körüli GDP-növekedésre lehet számítani 2021-ben. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kilábalás nem lesz nagyon gyors, a Mol szempontjából fontos ágazatok lassabban térnek majd magukhoz, ezek között említette az idegenforgalmat, a légiközlekedést, a nemzetközi hajózást, illetve a nemzetközi kereskedelmet.

A Mol-csoport célkitűzése 2,3 milliárd dolláros EBITDA elérése az év végére

- közölte Hernádi Zsolt.

A jövőről szólva jelezte, a Mol-nak olyan helyzetben kell megtalálni a növekedés útját, amikor biztosítania kell az üzemanyag-ellátást, ugyanakkor megjelent a zöld átmenet iránti igény, és ennek is meg kell tudni felelni.

A Mol elnök-vezérigazgatója emlékeztetett a többi között arra, hogy az Európai Unióban 2030-ig a korábban meghirdetett 40 százalék helyett 55 százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest, 2050-re pedig teljesen meg kell szüntetni. Emellett az EU a következő kilenc évben megduplázza a hulladékok újrafeldolgozásából származó anyagok felhasználását, és minimalizálja a lerakókba kerülő hulladék mennyiségét.

Hernádi Zsolt úgy fogalmazott, a fosszilis energia ideje lejárt, de ez nem egyik napról a másikra következik majd be. Mint mondta, a Mol az iparágában az elsők között reagált a klímaváltozási kihívásokra, ezt a célt szolgálja a vállalat idén frissített stratégiája is.

Hangsúlyozta,

új technológiákra van szükség, hogy a vállalatcsoport egyszerre tudja kezelni a meglévő igények kielégítését, és mellette átállítsák termelésüket alacsony szén-dioxid-kibocsátásúvá.

A Mol célul tűzte ki, hogy 2050-re karbonsemleges legyen, és Közép-Európa körforgásos gazdaságának vezető vállalatává váljon. A következő öt évben 1 milliárd dollárt fordítanak olyan beruházásokra, amelyek ezt a célt szolgálják, a fedezetet a hagyományos üzletágak fogják megtermelni. Az átállás folyamatát a pénzügyi egyensúly megtartása mellett gyorsítják fel - tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

Hernádi Zsolt kitért arra is, hogy a vállalat minden fenntarthatósági célkitűzést komolyan vesz, ehhez a támogatási politikájukat is módosítani akarták, ezért döntöttek úgy, hogy a magyar állammal közösen létrehozzák a MOL-Új Európa Alapítványt.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×