Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
325.73
bux:
143087.26
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Nem kérnek az iparkamarák Karácsony Gergely adóötletéből

Parragh László MKIK-elnök szerint cégek Budapestről történő elköltözése fenyeget.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szerint elfogadhatatlan a főváros által tervezett újraindítási adó, a jelenlegi, válság sújtotta helyzetben semmilyen formában nem támogatható a még működő és a gazdaságot életben tartó vállalkozások megsarcolása - jelentette ki Parragh László, az MKIK elnöke a Magyar Nemzet hétfői lapszámában.

Szerinte az erről szóló egyeztetésből kihagyták a vállalkozói oldalt, illetve a gazdasági kamarákat.

Karácsony Gergely főpolgármester nemrégiben jelentette be, hogy azoknak a vállalatoknak, amelyeket szerinte a válság kevésbé érintett, de az adótámogatásokból előnyük származik,

a korábbi 2 százalék helyett 2,5 százalék iparűzési adót kellene befizetniük,

ami lehetőséget teremtene a fővárosi intézmények és cégek dolgozóinak 2021. évi bérfejlesztésére.

Parragh László azt mondta, hogy a fővárosnak a vállalkozások külön terhelése nélkül, saját forrásból kell megoldania működési költségeinek kigazdálkodását is.

"A városvezetésnek egyeztetnie kell a kormánnyal, mivel a módosítás az iparűzési adóval kapcsolatos törvénymódosítást igényel. Reméljük, egy adóemelést a kormány a jelenlegi helyzetben nem támogat" - jelentette ki. Hozzátette, hogy a pandémia miatt kialakult recesszív gazdasági helyzet miatt a nagyvállalatok költségvetése is feszítettebbé vált, így

egy adóemelés rövid távon elbocsátásokat okozhat, hosszú távon pedig azzal a következménnyel járhat, hogy a cégek elköltöznek Budapestről.

"Jelenleg a vállalkozások azt szeretnék látni, hogy milyen intézkedésekkel kívánja a főváros megsegíteni, támogatni a cégeket, megadva az esélyt a túlélésre. A külföldi példáknál is azt látjuk: a városvezetés tudomásul vette, hogy azok a vállalkozások, amelyek eddig befizettek a büdzsébe, most támogatásra szorulnak azért, hogy ne menjenek tönkre, és a jövőben újra fizetni tudjanak. A jelenlegi gazdasági környezet sokkal inkább az adócsökkentések, a moratóriumok, a kedvezmények és a támogatások kialakítását teszi szükségessé a vállalati szférának, semmint egy újabb adóteher kivetését" - tette hozzá az elnök.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×