eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 21. szombat Tamás
Budapest, 2019. február 8. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) épületének déli homlokzata az V. kerületi Szabadság téren. MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor

Szakértő: két fő kérdése van az MNB által felrajzolt jövőképnek

A kormányzati beruházások és a lakásépítések felpörgetése is része annak az új növekedési tervnek, amelyet a Magyar Nemzeti Bank alelnöke felvázolt az MTI-nek adott interjújában. A jegybank az 50 pontos javaslat részleteit a héten fogja közölni. A Portfolio vezető makrogazdasági elemzője azt mondta, mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy 2020-ra az MNB is mély gazdasági visszaeséssel számol.

A Magyar Nemzeti Bank megszellőztetett 50 pontos csomagterve valószínűleg arra lehet reakció, hogy a jegybank hivatalos gazdasági várakozásai is látványosan romlottak – fogalmazott az InfoRádiónak Madár István. Mint ismert, az MNB hosszú időn keresztül kizárta még a visszaesés lehetőségét is, ugyanakkor a szeptemberi inflációs jelentésben revidiálta ezen álláspontját, és már mély idei visszaeséssel számol. Ennek értelmében az említett 50 ponttal olyan területeken kívánnak célzott intézkedéseket foganatosítani, amelyek a korábbi dinamizmust vissza tudják hozni a gazdaságba.

A szakértő hozzátette, konkrétumok egyelőre nem állnak rendelkezésre, de azokat a területeket nevezték meg, amelyekről eddig is lehetett sejteni, hogy azokkal kapcsolatban a jegybanknak vannak észrevételei. Ilyen a kormányzati beruházások felpörgetése – említette Madár István példaként, miután az MNB többször hivatkozott arra, hogy véleményük szerint

nagyon jelentős „kormányzati beruházási boomot” kell végrehajtani, miután a számuk nagyot esett a válsággal.

A másik fontos dolog, hogy a jegybank, de különösen Matolcsy György elnök többször is beszélt arról, hogy szerinte nincsen minden rendben a magyar lakáspiaccal, az áfaemelés szükségtelenségére hivatkozott, de más területeken is megnevezett súrlódásos problémákat. Ennek türkében egy állami lakásépítési programot említett meg példálózó jelleggel Virág Barnabás alelnök, amikor az 50 pontot bejelentette. Itt bizonyára valamilyen új hitelprogram, vagy az áfa visszacsökkentése kerülhet szóba – vélekedett a Portfolio vezető elemzője.

Ezek mellett még különböző célzott adócsökkentéseket emleget a jegybank – tette hozzá Madár István. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az MNB által felvázolt makropálya legfontosabb kérdése az, hogy rövid távon jön-e az élénkülés, valamint, hogy az óriásira hízott költségvetési hiányt miként lehet csökkenteni. Ezzel kapcsolatban arra utalnak, hogy egyfajta dinamikus automatikus konszolidációra lenne szükség, vagyis – adósságdinamikai szempontból –

a jegybank azt szeretné, hogy a hiány visszacsökkentéséhez ne kelljenek kiigazító, kiadáscsökkentő, vagy adóemelő lépéseket meghozni,

hanem annak lefaragása alapvetően a növekedésből származzon.

A munkahelyek védelme és megtartása

Az MNB inflációs jelentésében is szerepel, hogy most indulhat be az elbocsátási hullám, és azok a cégek, amelyek eddig még tartották magukat, most drasztikus intézkedésekhez folyamodhatnak. Madár István az InfoRádió ezzel kapcsolatos kérdésére válaszolva kiemelte,

a magyar koronavírus-válság elleni küzdelem legkarakteresebb tulajdonsága az, hogy a munkaerő-piacot meglehetősen mostohán hagyta.

Meglátása szerint ugyanis nem látszottak látványos intézkedések, annak ellenére, hogy a kormány szereti hangoztatni, hogy bevezette a kurzarbeitet és több más célzott intézkedése is volt, azonban ezek hamar kifutottak. Az elemző hozzátette: látszólag nem is feltétlenül volt ez olyan rossz, miután augusztusra a munkaerő-piac helyzete nagyon sokat javult, az első hullám óriási sokkját többé–kevésbé kiheverve.

Ugyanakkor azt, hogy a jegybank újabb intézkedéseket sürget, nem tekinti meglepetéseként a szakértő, hiszen pont a kurzarbeit és a munkanélküli segélyek 90 napos időtartamának kifutása, illetve a vállalkozások szembesülése az újabb koronavírus-hullámmal – és az ezzel kapcsolatos rosszabb üzleti környezettel – valóban azt eredményezheti, hogy

a munkaerő-piacon újabb kihívások következnek.

Ha nem is olyan drasztikus és sokkszerű, mint az első hullám alkalmával, de akár makacsabb, elhúzódó, amely során a vállalatok végképp letesznek arról, hogy annyi munkaerőt foglalkoztassanak, mint a válság előtt – fogalmazott Madár István. Úgy vélte, érezhető a jegybank félelme a tartós foglalkoztatáscsökkentéssel kapcsolatban

Az elemző megjegyezte, logikus is a magyar gazdaság ilyetén kockázata, így abszolút indokolt az a felvetés, hogy a munkaerő-piacot aktívan kell monitorozni, és szükség esetén erőteljes lépéssekkel be kell avatkozni annak elkerülésére, hogy ne kerüljenek sokan tartósan munkanélküliségi állapotba. Több ágazat is van, ahol már vagy beindult a munkavállalók elküldése, vagy jelen van a hajlandóság erre.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×