Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.53
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a versenyképességi támogatásról szóló okiratok átadásán a minisztériumban 2020. június 3-án.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Szijjártó Péter: a vállalatok beruházásaikkal már az új világgazdasági korszakra készülnek

Szijjártó Péter a program nyomán a következő hónapokban megvalósuló 377 milliárd forintnyi beruházást egy kisebb csodaként értékelte, mert - mint mondta - a jelenlegi világgazdasági körülmények között nagyon kevés olyan nemzetgazdaság van, ahol hasonló összértékű fejlesztésekkel számolhatnak a következő hónapokban.

A versenyképesség-növelő támogatási programban résztvevő vállalatok beruházásaikkal már az új világgazdasági korszakra készülnek, ezt támasztja alá, hogy mindhárom vállalat, amely szerdán vette át támogató okiratát, pályázatában kapacitásának növelését, új technológia alkalmazását, termékkínálatának bővítését vállalta, valamint, hogy termékeivel új piacokra lép - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter hozzátette,

  • a versenyképesség-növelő támogatási programban 806 vállalat nyújtotta be pályázatát, a cégek 377 milliárd forintnyi beruházás megvalósítását vállalták.
  • A fejlesztéseknek köszönhetően 143 618 munkahelyet sikerül megvédeni, ehhez a kormány 178,5 milliárd forintnyi támogatással járul hozzá.
  • A pályázók döntő többsége, 627 vállalat magyar tulajdonú, ami a miniszter szerint azt jelenti, hogy "létrejött egy erős magyar vállalati szektor, amely még a legnehezebb időkben is ütésálló tudott maradni".
  • A magyar vállalatok után a legtöbb pályázat a német és az osztrák tulajdonú cégektől érkezett.

Mind a világpolitika, mind a világgazdaság átalakul, semmi nem lesz ugyanolyan, mint a koronavírus-járvány előtt. Ebből következően a magyar nemzetgazdaságnak és azon belül a magyar vállalatoknak is egy teljesen új világgazdasági versenyben kell majd helytállniuk - fogalmazott a miniszter.

A tárcavezető szerint Magyarországnak 10 évvel ezelőtt egyszer már szembe kellett néznie hasonló kihívásokkal, csak akkor a gazdaság szinte a végletekig le volt gyengülve. Most azonban 10 év munkájának eredményeként a magyar gazdaság Európa egyik legversenyképesebb gazdaságává vált, amely a leggyorsabb növekedési ütemet tudta felmutatni Európában, a foglalkoztatottak száma pedig soha nem volt olyan magas a rendszerváltás óta mint 2019 végén.

Szijjártó Péter közölte, továbbra is munka központú gazdaságpolitikát folytatnak, ennek részeként a munkahelyeket meg fogják védeni és annyi új munkahelyet hoznak létre, mint amennyit a vírus tönkretesz. Mindehhez azonban beruházásokra van szükség, ezért döntött úgy a kormány, hogy az Európai Unió új szabályait kihasználva

800 ezer euró támogatást ad azoknak a vállalkozásoknak a beruházásaihoz, amelyek vállalják a munkahelyek megtartását.

Szerdán újabb három cég vehetett át támogató okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A Honsa Alkatrész Kereskedelmi Kft. 564,81 millió forintos beruházása 282,4 millió forint állami támogatást kap. A Parafix Hungária Ipari és Kereskedelmi Kft. 577,35 millió forintos beruházása 287,27 millió forintos költségvetési támogatással számolhat. A Simon Plastics Kft. 525,82 millió forint értékű beruházásához a magyar állam 262,91 millió forinttal járul hozzá.

Andreas Koller, a Honsa Kft. ügyvezetője elmondta, az autóipari beszállító vállalat már több mint 20 éve tevékenykedik Pécsen. A beruházásnak köszönhetően magasabb hozzáadott értékkel bíró termékeket tudnak előállítani, ezáltal termékkínálatukat és piaci részesedésüket is növelni tudják.

Krasznay Dávid, a Parafix Hungária cégvezetője elmondta, hogy a társaság precíziós ragasztás-technikai megoldásokat gyárt már 17 éve Magyarországon, elsősorban az autóipari cégek számra. Még 2017-ben kezdték meg a második gyár építését Ercsiben, a most kapott támogatásnak köszönhetően be tudják fejezni a munkálatokat. Ezen felül pályázatukban a meglévő mintegy 80 dolgozó és a céggel kapcsolatban álló 80 alvállalkozó megtartását és a foglalkoztatottak számának emelését is vállalták.

Simon Péter, a Simon Plastics Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Fejér megyében működő társaság elsősorban autóipari alkatrészeket gyárt, a cég a pályázatában kapacitásainak bővítését és hatékonyságának növelését vállalata.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×