Infostart.hu
eur:
380.53
usd:
322.74
bux:
130750.48
2026. február 3. kedd Balázs
Érdeklődők a Magyar Telekom T-Pont üzletében, a budapesti Mammut bevásárlóközpontban.
Nyitókép: MTI Fotó: Mohai Balázs

Kiderült, miért óvatos a Telekom menedzsmentje az osztalékkal

Nagyjából változatlan árbevételre számít a Magyar Telekom idén és jövőre - mondta Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese a cég éves eredményeit értékelve.

Tavaly erős évet zártak, csaknem minden cél teljesült, az összes bevétel 4,1 százalékkal 182,3 milliárd forintra nőtt a negyedik negyedévben - közölte.

Tavaly egész évben 1,5 százalékkal 666,7 milliárd forintra emelkedett a csoport szintű árbevétel.

Arra, hogy a korábban jelzett 27 forinthoz képest az igazgatóság a 2019-es üzleti év után részvényenként miért kevesebb, 20 forint osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek a vezérigazgató-helyettes azt mondta: várható frekvenciatenderek és lejáró jogosultságok miatt óvatos a menedzsment, egy éven belül két frekvenciatender is lesz, erre felkészült a Telekom.

Hozzátette, hgoy az idei üzleti év utáni osztalékról nem adnak előrejelzést. Közölte azt is, hogy az igazgatóság döntést hozott egy 5,2 milliárd forint értékű részvény-visszavásárlási program indításáról, amelyre szintén felhatalmazást kell kapnia az éves közgyűléstől.

A tavalyi bevételekről szólva Szabó János elmondta, hogy a rendszerintegrációs piacon tapasztalt megtorpanás a csökkenő megrendelések, a közszféra megrendeléseinek átalakítása, befagyasztása miatt következett be. Hozzátette, hogy számos új szereplő jelent meg a közszféra informatikai piacán, ezért itt erősebb versenyre kell készülniük.

Kitért arra, hogy hálózatfejlesztésre, a CAPEX költésre (beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba) idén is a tavalyihoz hasonló közel 90 milliárd forintot terveznek költeni. A hálózatfejlesztésekkel a korábbi rezes vezetékes hálózati elemeket fokozatosan optikai hálózattal váltják fel, Magyarországon már 1,9 millió elérési ponton van gigabites hálózat.

Hozzátette: az 5G-hez hálózatra és frekvenciára van szükség, vannak kisebb fejlesztések, már működik 5G teszt szolgáltatás Zalaegerszegen.

A Telekom továbbra is az első integrált szolgáltató akar maradni.

Macedóniában - ahol kétszereplős piac működik - erős pozitív trend alakult ki, piacvezető lett a cég. Minden adott ahhoz, hogy ez folytatódjon idén is - mondta Szabó János, aki február 29-én saját kezdeményezésére, 15 év után távozik a társaságtól. Utódja, Darja Dodonova a Deutsche Telekomtól érkezik.

A Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír árfolyama a jelentés közzététele után jelentősen esett kedden, zárásra 7 forinttal, 1,55 százalékkal 446 forintra csökkent, forgalma 1,1 milliárd forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 406 forint, a legmagasabb 474 forint volt.

Címlapról ajánljuk
Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Homályos jogszabályi környezet és bírságok, hogy elhallgattassák a magyarokat – ez figyelhető meg a Beneš-dekrétumok és a magyar nyelvhasználat ügyében is Szlovákiában. Ha a magyarok nem állnak ki a jogaikért, akkor másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások befolyásolják a tőzsdei hangulatot. A befektetők többek között a nemesfémekre figyelnek ma is: pénteken hatalmas zuhanást láthattunk az aranynál és az ezüstnél is, tegnap is nagyon szélesek voltak a kilengések és a megnövekedett volatilitás vélhetően velünk marad még egy darabig. Ami a konkrét tőzsdei folyamatokat illeti: Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában hangulatromlás van a tőzsdéken, Amerika tőzsdéi egyelőre billegnek. A nemesfémeknél markáns felpattanást láthatunk. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×