Infostart.hu
eur:
379.66
usd:
321.69
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Pixabay

Beszédes magyar trendeket bizonyít az új uniós statisztika

Az uniós statisztikai hivatal friss infografikájából kiderül, milyen sok magyar utazik repülővel dolgozni.

A kattintgatható térkép ugyanis megmutatja, hogy az EU egyes repülőtereiről hova repültek a legtöbben 2018-ban. Elég jól látható, hogy miközben Kelet-Európában elsősorban a nyugati országokban dolgozó ingázók repülnek, addig a nyugati repterek vagy belföldre utazó, vagy nyaralni induló nyugat-európaiakat szolgálnak ki - írta a G7.hu.

Budapestről a legtöbben Frankfurtba repültek tavaly, jó eséllyel azért, mert ha valaki nem közvetlen járattal utazik a magyar fővárosból, akkor a legtöbbször a német városban száll át. Azaz az oda érkezők többségének valószínűleg nem Frankfurt volt a végső úti célja, hanem egy olyan város, ahova Budapestről közvetlenül nem, vagy csak drágábban tudott volna eljutni. Frankfurt első helye azonban így is meglepő, hiszen korábban rendre hátrébb végzett ezen a listán, 2017-ben például csak a harmadik volt. Tavaly azonban közel másfélszer annyi gép indult oda, mint egy évvel korábban, ezzel pedig leszorították a dobogó első fokáról az évek óta vezető brit fővárost.

A hirtelen megugrás magyarázata a portálnak nyilatkozó szakértők szerint részben az, hogy a Wizz Air 2018-ban indította el frankfurti járatát, amivel több tízezren utaztak már az első évben is.

Más kérdés, hogy mivel Frankfurt transzfer-reptér, nagy eséllyel az utasszám alapján második London az első tényleges célpont. Londonban Luton reptere a legnépszerűbb célpontja a magyaroknak, ahol a Wizz Air ottani központja működik. Bár a Liszt Ferenc reptérről a brit fővárosba utazók száma az Eurostat adatai szerint csökkent, így is közel 285 ezren repültek ezzel a járattal.

London egyébként Kelet-Közép-Európában véletlenül sem csak Budapest számára az egyik legfontosabb célpont, lényegében minden fontosabb reptérről az angol fővárosba repülnek a legtöbben. Sőt, Varsó, Wroclaw, Gdansk vagy éppen Pozsony esetében az öt leggyakoribb érkezési reptérből kettő is valamelyik londoni.

Luton pedig annyira az ingázó kelet-európaiakra állt rá, hogy onnan Amszterdam és Tel Aviv mellett Bukarestbe, Varsóba és Budapestre jönnek a legtöbben.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×