Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Százezernyi autós az utolsó napokban ébred

A Kötelező.hu várakozásai szerint az autósok jelentős része idén is az utolsó napokra hagyja kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának megkötését. A 30 százalékos baleseti adó hatásának ellensúlyozására csak azoknak van esélyük, akik biztosítást váltanak, így a szakértői portál a kampány zárásáig hátra lévő néhány napra is még 100-150 ezer autós rohamát jelzi előre. Ha valaki az utolsó pillanatban, maga mondja fel régi szerződését, mindenképpen utólag is igazolható módon tegye ezt meg - figyelmeztetnek a szakértők.

A közkeletű elképzelésekkel szemben most - december 1-jéig - csak a meglévő szerződés felmondásáról kell dönteni, így azoknak is célszerű a következő néhány napban lépniük, akik csak a váltásban biztosak, abban nem, melyik biztosítót választják majd. Az új biztosítónál csak december 31-ig kell megkötni az új biztosítást - figyelmeztet Lantos Lóránt, a Kötelező.hu szakértői portál vezetője.

Annak az autósnak, akinek felmondása nem érkezik meg a törvényi határidőn belül a jelenlegi biztosítójához, az adott autóra a következő egy év során már csak ennél a biztosítónál rendelkezhet kötelezővel. Ha ennek ellenére egy másik biztosítóval köt szerződést, az a törvény értelmében érvénytelen lesz. Ezért célszerű a felmondásról időben gondoskodni, és arról hivatalos visszaigazolást is szerezni.

Ha alkuszon keresztül zajlik a folyamat, ez a visszaigazolás tőle fog automatikusan megérkezni. Aki a biztosítónál közvetlenül intézkedik, annak magának kell meggyőződnie arról, beérkezett-e a dokumentum, amelynek minimálisan az elhagyni kívánt biztosító nevét, az aktuális biztosítás kötvényszámát, a rendszámot, valamint az üzembentartó nevét, címét, felmondási szándékát kell tartalmaznia.

Fontos, hogy aki az utolsó pillanatban, saját maga intézi a felmondást, ezt vagy faxon tegye, és őrizze meg a fax visszaigazolását a sikeres adásról, vagy személyesen tegye a biztosító valamelyik fiókjában, ahol ne feledjen igazolást kérni a felmondólevél átvételéről!

A Kötelező.hu - az alkuszok többségéhez hasonlóan - a dokumentumok biztonságos feldolgozhatósága érdekében a november 30. éjfélig beérkező ügyfélmegbízások esetén tudja átvállalni az ügyfél helyett a régi szerződés felmondását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson – frissülő cikk

Orbán Viktor a Tusványoson – frissülő cikk

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

A péntek délutáni, több áldozatot szedő orosz rakétatámadás után Zelenszkij ukrán elnök figyelmeztetést adott ki: hírszerzési információk alapján hasonló akcióra kell számítani az elkövetkező 48 órában. Lettország bekérette az orosz követségi ügyvivőt azt követően, hogy egy rakéta eltalálta a balti állam külképviseletét az ukrajnai Szlavjanszk városában - a támadásban két konzulátusi dolgozó is megsebesült. Az amerikai szenátusban gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán, a demokraták ugyanis jelezték republikánus kollégáiknak, hogy készek akár már a jövő héten megszavazni azt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×