Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
318.62
bux:
144061.13
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Mennyi a nettó átlagkereset Magyarországon?

Az idén az első nyolc hónapban 34 ezerrel több munkavállaló dolgozott a vállalkozási szektorban, mint egy évvel korábban, míg a bruttó átlagkeresetek 4,3, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek pedig 5,6 százalékkal haladták meg az előző évit január-augusztusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A nemzetgazdaságban - a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - az alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 688 ezer fő volt idén az első nyolc hónapban, ugyanannyi mint tavaly ilyenkor.

Az öt vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január-augusztusban 1 millió 850 ezren dolgoztak, 34 ezer fővel (1,9 százalékkal) többen, mint egy évvel korábban.

A költségvetési szférában dolgozók 734 ezer fős létszáma 37 ezer fővel (4,8 százalékkal) lett kevesebb, ami az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható - olvasható a közleményben.

A közfoglalkoztatás keretében augusztusban 71 ezren dolgoztak, így az időszak alatt átlagosan közel 57 ezren voltak, 73 százalékuk részmunkaidős. A közszférában - a közfoglalkoztatottak nélkül - 677 ezer fő volt a létszám, és 1,1 százalékkal csökkent 2010. január-augusztushoz viszonyítva.

A jóval kisebb súlyú nonprofit szektorban az alkalmazottak létszáma éves összehasonlításban 3,1 százalékkal, 105 ezer főre emelkedett az év első nyolc hónapjában.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 210.600 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 215.100, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 201.900 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 4,3 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 5, a költségvetés területén 1,6 százalékkal nőttek.

A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (464.900 forint), ezt az információ és kommunikáció (395.200 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás) követte (370.600 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124.800 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (146.800 forint) ágakban dolgozók kerestek.

A költségvetési szférában a foglalkoztatottak részére 2011-ben havonta az adó- és járulékváltozások ellentételezésére a keresetbe nem tartozó kompenzációt fizetnek. Január-augusztusban a teljes munkaidősök mintegy 46 százaléka átlagosan 5.200 forint juttatást kapott ezen a címen.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek az év első nyolc hónapjában átlagosan 5,1, ebből a versenyszférában dolgozóké 4,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A költségvetési intézményeknél dolgozók - közfoglalkoztatottak nélkül számított - alapilletménye az úgynevezett illetményautomatizmusnak köszönhetően 1,9 százalékkal emelkedett.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 139.800 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 99.100, a szellemi foglalkozásúaké 181.500) forint volt, 5,6 százalékkal magasabb az előző évinél.

A 224.400 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 4,4 százalékkal haladta meg a 2010. január-augusztusit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Alaposan elromlott a hangulat, óvatosak a befektetők

Alaposan elromlott a hangulat, óvatosak a befektetők

Erős eladói nyomás alakult ki péntek reggel a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. Ázsiában a technológiai részvények vezették az esést, a japán Nikkei közel 3, a dél-koreai Kospi pedig csaknem 4 százalékkal került lejjebb. A hangulatot Donald Trump új vámintézkedései is rontják, miközben a vállalati fronton az Intel vártnál jobb gyorsjelentése jelent némi pozitívumot. Makroadatok szempontjából a befektetők ma elsősorban az európai és amerikai beszerzésimenedzser-indexekre figyelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×