Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
325.04
bux:
145083.32
2026. november 2. hétfő Achilles

Újabb elszámolási trükk az építőiparban

Az építőiparban a megrendelők indoklás nélkül lehívhatják a kivitelező által nyújtott bankgaranciát az építkezés alatt, és az azt követő két évben. Ennek a gyakorlatnak esett áldozatul egy budapesti cég. A számlájukról 500 millió forintot emelt le a megrendelő, azt követően, hogy a VI. kerületi önkormányzat elutasította a társasházuk használatba vételi engedélyét.

Dobos Péter, a károsult cég vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta: egy VI. kerületi, 200 lakásos társasház építésére szerződtek egy beruházóval, amely már a szerződéskötéskor tudta, hogy nem a kiadott engedélyeknek megfelelően akarja megépíttetni a házat.

A megállapodás szerint minden ehhez szükséges engedélyt a beruházónak kellett volna beszereznie.

Ezeket azonban nem kapta meg, mivel a telket az engedélyezettnél sokkal nagyobb arányban építtette be. Így az épületnek még fennmaradási engedélye sincs.

A 200 lakásból 51-et a mai napig nem adtak el, de mára az eladott lakások sorsa is kétségessé vált.

Mindezek után a beruházó lehívta a fővállalkozó bankgaranciáját, a építőipari cégnek ezért fel kellett mondania a szerződéseit a saját alvállalkozóival. Dobos Péter elmondta: beperelhetik a beruházót, az eljárás azonban éveket vehet igénybe.

A bankgaranciát azért várják el a megrendelők, hogy biztosítékot kapjanak az utólag felmerülő hibák fedezetére - mondta el az InfoRádiónak az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke.

A bankgaranciát nem írja elő törvény, a kivitelező cégek között azonban olyan éles a verseny, hogy kénytelenek elfogadni ezt a feltételt.

A gyakorlat eddig gördülékenyen működött, az utóbbi időben azonban főleg a rövid időre létrejött projektcégek egyre gyakrabban élnek vissza vele.

A károsult fél ugyan bírósághoz fordulhat, a per azonban éveket vesz igénybe. Ha meg is nyerik ezt, az alvállalkozók között lehetnek olyan kisebb cégek, amelyek már megszűnnek, mire a pénzükhöz jutnának - közölte Tolnai Tibor.

Eközben a beruházó cég tulajdonosai úgy kiüríthetik a vállalkozás számláját, hogy a kivitelező a megítélt összeghez sem jut hozzá.

Tolnai Tibor elmondta: az ÉVOSZ ezért gyorsított eljárást sürget ezekben az esetekben.

Mára a kereskedelmi bankok is kezdik belátni, hogy a gyakorlat rájuk nézve is káros. Az építőipari vállalkozások ezért segítségükkel szeretnének eredményeket elérni a szakminiszternél, valamint a Gazdasági Versenyhivatalnál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései

Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései

A kormányfő megfogalmazása szerint a kommunista államhatalom behatolt a családok és a közösségek életébe, félelmet keresett, sorsokkal zsarolt, másokat erővel, pénzzel, karrierrel csábított együttműködésre. A szembenézés azonban a rendszerváltozáskor és azóta is elmaradt, a Kádár-rendszer bűneinek valós bemutatása, 36 éves adósságot törlesztenek most. Parlamenti beszéd.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×