Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
erdő avar
Nyitókép: Pixabay/gaborfejes

Veszélyhelyzet a Normafánál – azonnal lépni kellett

Ősszel rengetegen indulnak túrázni, a katasztrófavédelem és az erdőfenntartók is arra hívják fel a figyelmet, hogy tisztában kell lenni az erdő veszélyeivel.

Veszélyes fákra figyelmeztető jelzésekre lett figyelmes a Normafán a Pénzcentrum olvasója. Mint írta, egy több fát is magába ölelő területet feltűnő szalaggal zártak el, és figyelmeztető táblákat is kihelyeztek sokak kedvelt kirándulóhelyén – ráadásul szerinte a lezárás egy forgalmas területen volt. Ennek apropóján a lap megkereste a Normafa Parkot, többek között arról érdeklőve, hogy mi történt a területen lévő fákkal, illetve hogy mire kell figyelnie annak, aki a területen túrázik.

„(…) Amióta a Hegyvidéki Önkormányzat kezelésében van a terület (10 éve) folyamatosan vonjuk ki az erdőrészleteket a gazdasági üzemmódból, fakitermelést nem szolgáló »örökerdő« üzemmódba. Ez mára szinte teljesen megvalósult, kezelésünkben lévő területekről az elmúlt tíz évben már nem történt egyetlen köbméter fa kitermelése sem értékesítési céllal” – közölte Mikó Gergely, a Normafa Park igazgatója, jelezve: ez azzal is jár, hogy a faállomány „túltartott” jelentős része elérte a biológiai életkorának határát.

Közölte azt is, hogy a turistautak környezetében folyamatosan vizsgálják a faállományt és szükség esetén a veszélyes fákat eltávolítják. Heti rendszerességgel végigjárják a turistautakat, de extrém időjárás után (vihar, jegesedés, jelentős csapadék) rendkívüli ellenőrzést is végeznek. „Természetesen sok esetben a túrázók is értesítenek minket, amit köszönünk” – tette hozzá az igazgató, aki szerint biztonsági okok miatt átlagosan évente mintegy 100 fát kell kivágni. A kivágott fák jelentős része az erdőben marad, életteret biztosítva a korhadék lakóknak.

„A mostani megnövekedett bejelentés számnak nem az az oka, hogy több fa vált veszélyessé, hanem egy fontos és népszerű turistaút mellet egy kb. 150-170 éves tölgyfa földlabdástól félig rádőlt a mellette álló bükkfára, ebben a jelentős esőzés is szerepet játszhatott. A fa rendkívüli mérete és elhelyezkedése miatt hagyományos technológiával biztonságosan nem eltávolítható, ezért speciálisan képzett alpinista favágó segítségét kell igénybe vennünk” – részletezte az igazgató, aki arról is tájékoztatott: hétfőn elvégezték a szükséges munkálatokat, a veszélyes fát alpinista segítségével feldarabolták.

A lap más erdőfenntartókat is megkérdezett arról, náluk tapasztalható-e hasonló jelenség a kirándulóutak közelében. Mint a Pilisi Parkerdő közölte: a fák alkalmankénti kidőlése, egy-egy ág letörése nem új keletű jelenség, az erdőben mindig is volt ilyen. Sőt, ha az őserdők dinamikáját vesszük alapul, akkor az elöregedett, állékonyságukat vesztett fák kidőlése teremti meg az alapját az erdő önmegújulásának.

Arra a kérdésre, hogy mire kell vigyáznia annak, aki ősszel túrázni indul, a Pilisi Parkerdő közölték: az erdő – mint minden természetes közeg (folyók, tavak) – veszélyeket rejthet, melyek leginkább a kellő elővigyázatosság elvének betartásával lehet elkerülni. Például a viharos szél, vagy a fák koronáin ónos eső okozta jéglerakódás, nedves hó, monszunszerű esőzés esetén egy-egy terület időszakosan veszélyessé válhat. Ilyenkor ne túrázzunk ezeken a területeken! Szintén veszélyes lehet az éjszakai túrázás, hiszen nagyobb az eltévedés és az esetleges balesethelyzetek kialakulásának esélye.

„Arra kérjük az erdőlátogatókat, hogy indulás előtt mindig tájékozódjanak honlapunkon a túrázási lehetőségekről, aktuális hírekről. E tekintetben szoros kapcsolatot tartunk fenn a Magyar Természetjáró Szövetséggel, így vonatkozó információink az általuk kezelt felületeken is (www.mtsz.org, www.kektura.hu) elérhetőek. Általánosságban elmondhatjuk, hogy aki nem tartja be az erdőben való viselkedés, túrázás általános szabályait az mindig nagyobb rizikót vállal (…)” – hívták fel a figyelmet.

Mivel bárkivel előfordulhat baleset kirándulás közben, a katasztrófavédelem az alábbiakat javasolja a kirándulók számára:

  • Egy kirándulás előtt tanácsos felkészülni, így kisebb az esélye annak, hogy valamilyen meglepetés érjen bennünket.
  • A legfontosabb, hogy ne céltalanul kószáljunk az erdőben, hegyekben, hanem pontosan tudjuk, hol is vagyunk, hova is tartunk. Ne térjünk le a turistaútról.
  • Az esetleges lezárásokat vegyük komolyan, lezárt területre ne menjünk.
  • A kirándulásnak, túrázásnak az egyik legfontosabb kelléke a feltöltött mobiltelefon. A segítség sokkal gyorsabban a helyszínre ér, ha a segélyhívás során pontosan meg tudjuk jelölni a tartózkodási helyünket.
  • Ha többen kirándulnak és olyan helyen történik baleset, ahol nincs térerő, hátra kell hagyni a sérültet és a segélyhíváshoz olyan helyet kell keresni, ahol már van térerő.
  • Ha valaki egyedül kerül bajba, olyan helyet keressen, ahol már van térerő és segítséget tud hívni a 112-es segélyhívó számon.
  • Túrázás előtt tervezzük meg az utat, nézzük meg a www.met.hu weboldalon, hogy milyen az aktuális időjárási helyzet, van-e érvényben riasztás az adott területen.
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×