Infostart.hu
eur:
381.05
usd:
321.44
bux:
127970
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Korcsolyázó a befagyott Tisza-tavon Abádszalók közelében 2020. január 12-én.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

A hétvégére beállhat a jég a Tiszán

Kezd befagyni a Tisza-tó, de még nem biztonságos mindenütt, emiatt még nem korcsolyázható. Ugyanígy a Balaton sem.

Megindult a jégképződés a Tisza-tavon, a kisebb felületű állóvizek már befagytak, azonban még vékony a jég, ezért biztonságosan sem lékhorgászni, sem pedig sportolni nem lehet rajta – mondta az InfoRádiónak Fejes Lőrinc, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kiskörei szakaszmérnöke.

Hozzátette: ha a következő napokban marad a tartós hideg, akkor

a hét végére a legtöbb helyen már biztonságos lesz a jégre menni.

Erre az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint minden esély megvan, mivel marad a hideg, és előfordul majd, hogy napközben is mínuszok lesznek.

"A tavalyelőtti év, a 2018-as és idáig ez a 2019-2020-as év is arról nevezetes, hogy nem lehet biztonsággal a jégre menni."

A jégen való tartózkodás vagy túrázás helyismeretet vagy helyi ember túravezetését igényli – véli Fejes Lőrinc.

"Nagyon veszélyes, 1 fokos vízben hamar kihűl az emberi test. Végzetes, tragikus következmények lehetnek."

A Tisza folyó felső szakasza jegesedésnek indult – mondta az InfoRádiónak Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.

"Elsősorban a Dombrád körüli terület az, ahol a következő 4-5-6 napban valósínű, hogy beáll majd a jég. Egyébként a Tisza legfelső szakasza is nagyrészt jégmentes, a Tisza-tó alatti szakasz szintén, ez a következő napokban így is marad majd. A kisebb mellékfolyókon, a Krasznán, a Szamoson, illetve a Körösökön előfordulhat kisebb jégzajlás."

A Duna egész magyarországi szakasza jégmentes – tette hozzá a szóvivő.

A Balaton sekélyebb területein kisebb vastagságú jégréteg alakult ki, de

ez egyelőre semmilyen sportcélra nem használható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Mindenki a dollárra figyel, de közben szép csendben menetel a forint is

Mindenki a dollárra figyel, de közben szép csendben menetel a forint is

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek, az amerikai deviza körüli bizalom megingása és az erősödő „Hedge America” narratíva miatt. A dollár többéves mélypontok közelébe gyengült az euróval és a forinttal szemben is, bár azóta némi korrekció látható az árfolyamokban.  A hét második felében a fókusz részben átfordult a Fed jövőbeli elnökének személye körüli bizonytalanságra: Kevin Warsh Trump általi jelölése és a jegybankár a korábban várt laza monetáris politikai rezsim kockázatának enyhülése erősödő pályára állította a dollárt. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ez alól pedig a mai nap sem jelent kivételt. A magyar deviza erősen kezdte a napot az euróval és a dollárral szemben is, az árfolyam mindkét piacon 1 egységnél többet csökkent ma már.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×