Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Rejtélyes betegség okát kutatják az orvosok

Rejtélyes fejrángásos megbetegedés okát szeretnék kideríteni az ugandai hatóságok; a kór következtében már 60 ember meghalt, 3 ezren pedig szenvednek a tünetektől.

A betegeknek folyamatosan remeg a kezük, majd hevesen rángatózni kezd a fejük, végül elájulnak. Az orvosok és a kormányzati tisztviselők eddig sem a betegség okát, sem pedig a megbetegedés módját nem tudták tisztázni.

Az adatok szerint a titokzatos betegségben főként 5 és 15 év közötti, észak-ugandai gyerekek és fiatalok érintettek. Helyi sajtóbeszámolók szerint a betegség az elmúlt két évben már 60 ember halálát okozta.

Mint arról Rukia Nakamatte minisztériumi szóvivő a dpa német hírügynökségnek beszámolt, vizsgálatot indítottak a rejtélyes betegség okainak kiderítésére, az eredményeket a következő hetekben nyilvánosságra hozzák.

Nem zárható ki, hogy a kór kialakulása azokra a mérgező anyagokra vezethető vissza, amelyeket az Úr Ellenállási Hadserege (Lord's Resistance Army, LRA) elnevezésű szervezet gerillái vetettek be a kormánnyal szemben 1987 óta folytatott véres harcaikban az ország északi részén. A szervezet több tízezer ember halálért, megerőszakolásáért, megcsonkításáért és megkínzásáért felelős.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×