Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Emberi hamvakat is fogadnak a kisállattemetők

A háziállat-tulajdonosok legnagyobb örömére a New York államban működő kisállattemetők ismét engedélyt kaptak rá, hogy emberi hamvakat is elföldeljenek a területükön.

A New York államban működő temetők létrehozásával, fenntartásával és megóvásával foglalkozó Division of Cemeteries döntése szerint az állattulajdonosok hamvait ismét el lehet helyezni kedvenceik mellé a kisállattemetőkben.

A múlt csütörtökön Albany városában jóváhagyott határozat bizonyos kikötéseket is tartalmaz. Az állattemetők egyrészt nem hirdethetik, hogy emberi hamvakat is elföldelnek, és nem is kérhetnek pénzt a szolgáltatásért. Másrészt a "vásárlóiknak" le kell mondaniuk például a kötelező nyilvántartásba vételről, vagy a sír elmozdítására vonatkozó korlátozásokról.

A 115 éves hartsdale-i állattemető 1925 óta fogad emberi hamvakat is. Ezidáig nagyjából 700 ember döntött úgy, hogy együtt szeretne nyugodni az elföldelt hetvenezer állattal. Idén február 8-án azonban az illetékes hatóság úgy döntött, hogy véget vet a gyakorlatnak. A tilalmat áprilisban az egész államra kiterjesztették.

Az akkori indoklás szerint kizárólag a nonprofit vállalatok fogadhatnak be emberi maradványokat - mégha csak hamvakról van is szó -, ha pedig pénzt kérnek a szolgáltatásért, akkor megsértik a nonprofit szervezetekre vonatkozó törvényt.

A döntés rendkívül felháborította az állam néhány állatbarát lakóját, különösen azokat, akik már rég megállapodtak saját temetésükről az állattemetőkkel. A mostani döntés értelmében elsőként a hartsdale-i temető földelhet el ismét emberi hamvakat.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány:  Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

Tisza-kormány: Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×