Infostart.hu
eur:
363.26
usd:
323.35
bux:
147448.44
2026. november 5. csütörtök Imre

Marihuánát szívnak a matrózok, életveszélyben vannak az utasok

Annyi marihuánát szív a komphajók személyzete, hogy közvetlen életveszélyben van minden utas, aki a fedélzetre teszi a lábát Kanada nyugati partvidékén. A járatokat üzemeltető cég vezetői azonban azzal védekeznek, hogy kötelező drogtesztet csak a kormány írhat elő, ők tehetetlenek.

A kanadai közlekedésbiztonsági hatóság figyelmeztető levelet küldött a kompokat üzemeltető BC Ferry Corp.-nak, amely szerint a tudomásukra jutott, hogy az Észak Királynője nevű komphajó személyzetének több tagja "rendszeresen marihuánát szív két járat indulása között a hajón és a szárazföldön is".

Arra azonban nincs bizonyítéka a szövetségi hatóságnak, hogy a matrózok 2006. március 22-én is kábítószer hatása alatt álltak-e, amikor az Észak Királynője elsüllyedt; a balesetben két ember vesztette életét.

A balesetről készült jelentést a hatóság még nem hozta nyilvánosságra, de a tény, hogy a komphajók személyzete rendszeresen kábítószerezett, arra késztette az illetékeseket, hogy figyelmeztessék a céget: vizsgálja ki a helyzetet a többi kompon is, és tegye meg a szükséges lépéseket.

A BC Ferries Brit Kolumbia állam tulajdona, a cégé Észak-Amerika egyik legnagyobb komphajó-flottája. A cég ügyvezető igazgatója csalódását fejezte ki amiatt, hogy a közlekedésbiztonsági hatóság nem kérte a kormánytól: írja elő a kötelező, illetve szúrópróbaszerű ellenőrzést a hajósoktól - erre ugyanis a vállalatnak nincs joga.

Személyiségi jogok és közbiztonság

"Meggyőződésem, hogy a közbiztonság garantálása fontosabb a személyiségi jogok tiszteletben tartásánál" - hangsúlyozta David Hahn, aki elismerte, hogy a kábítószer fogyasztás ellenőrzése nehezebb ügy Kanadában, mint az Egyesült Államokban, ahol ez általánosan elfogadott a közlekedési iparban.

Hahn egyébként azt is megkérdőjelezte, honnan tudja az illetékes hivatal, hogy éppen az Észak Királynője személyzete szívott marihuánát, ugyanis egyiküket sem vizsgálták meg a baleset után.

A balesetet egyébként a BC Ferries belső vizsgálata szerint emberi hiba okozta; valaki valószínűleg nem volt a hídon, akinek ott kellett volna lennie, amikor a komp éjszaka nekifutott a partnak.

A személyzetet és 101 utast a helybéliek kimentettek, de két ember eltűnt; ők valószínűleg életüket vesztették, amikor a komp elsüllyedt Hartley Baynél.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×