Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
326.1
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Long exposure of National Assembly with passing tram and hungarian flag, Budapest, Hungary, 2023
Nyitókép: Julian Harenberg/Getty Images

Május 9. az új ciklus kezdőnapja – itt a teljes menetrend, van egy kifogás is

Szombaton alakul meg az új Országgyűlés, kétharmados többségében tiszás politikusokkal, jelentős kisebbségbe szorult Fidesz- és KDNP-frakciókkal, valamint egy 6 fős Mi Hazánk-frakcióval.

Közzétették a parlament szombati alakuló ülésének napirendi javaslatát. Az új ciklus első ülése reggel 10 órakor kezdődik, és a tervek szerint 16.30-ig, illetve a napirendi pontok megtárgyalásának befejezéséig tart.

10 órakor a Himnusz hangjai csendülnek fel, majd Sulyok Tamás köztársasági elnök mond rövid beszédet.

10.15-kor már kezdődik is a határozathozatalok hosszú sora. Az első szünetre a mandátumvizsgálat céljából kerül sor, a másodikra az esküokmányok ellenőrzése végett. Lesz egy harmadik szünet is, ami egy titkos szavazást érint, az ülésterem negyedik kiürülése alkalmával pedig a Házbizottság ül össze, majd esküt tesznek a nemzetiségi szószólók, körülbelül 45 perces időkeretben.

Határozathozatalok:

  • az NVB-elnök Sasvári Róbert László beszámol a választásokról
  • ugyanígy Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda vezetője is
  • mandátumigazolások.

Kevéssel 11 óra előtt kerülhet sor a megválasztott képviselők ünnepélyes eskütételére, ettől válik hivatlossá az új Országgyűlés megalakulása.

Ezt követően bejelentik az Orbán-kormány megszűnését, Sulyok Tamás pedig hivatalosan is javaslatot tesz az új miniszterelnök személyére, aki várhatóan Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke lesz.

Újabb beszámolókat követően a házelnök megválasztása következik, a kétharmados többséggel rendelkezdő Tisza Párt jelöltje a balatonfüredi, egyéni képviselői mandátumot nyert Forsthoffer Ágnes. Eskütételét követően az alelnököket is megválasztják, már majdnem délután 1 órakor. Őket a jegyzők hivatalba lépése követi. Az új házelnök csak ezután szól először hivatalos beszéd formájában.

14 órától a minisztériumokat „alapítják meg” a parlamentben, majd pedig a bizottságokat.

Szavaznak az ukrajnai háború miatti veszélyhelyzettel kapcsolatos törvénymódosításról is.

15 órakor az Országgyűlés megválasztja az új miniszterelnököt, aki miniszterei társaságában esküt tesz, majd beszédet mond.

A parlament nyitó ülését a Szózat zárja, de a tervek elhangzik még a Székely himnusz, az Örömóda (az EU nem hivatalos himnusza), valamint a Zöld az erdő... kezdetű ének is, a cigányság nem hivatalos himnusza, ezt a Sükösdi Danubia Tamburazenekar fogja kísérni.

Délután több „buli” is lesz a Kossuth tér környékén, az egyiket Karácsony Gergely főpolgármester hirdette meg az Országháztól délre a Lánchíd felé kora délutánra, a másikat a Tisza Párt elnöke egy úgynevezett népünnepély formájában. Ez a két esemény hivatott a szervezők szerint „lezárni” Orbán Viktor kormányzásának 16 éves korszakát. A parlament előtt az új miniszterelnök is beszédet mond majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×