2018. november 1. 10:03 Rengeteg változást hozott november elseje Mindenszentek ünnepén számtalan körülmény mentén változik meg mindennapi életünk. A zsebünkbe is bele kell néznünk.
2018. október 19. 12:50 Hallani sem akar a bírságról a Ryanair és a Wizz Összesen 125 millió forintnyi büntetés megfizetését tagadja meg a két légi cég, amely a fővárosi kormányhivatal szerint nyáron jelentős károkat okozott utasainak. Voltak, akik Las Palmason tudták meg, hogy csomagjaikat nem hozták el.
2018. október 14. 19:12 Műszaki hiba miatt Budapesten szállt le a WizzAir gépe Róma helyett A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szállt le a Wizz Air Kolozsvárról Rómába tartó repülőgépe vasárnap.
2018. október 10. 12:48 Ismét csavar egyet a Wizz Air a poggyászszabályokon Úgy tűnik, nem vált be az augusztusban hozott változtatás, amely szerint csak az elsőbbségi szolgáltatást vásárlók vihették fel a gépre a kézipoggyászaikat.
2018. október 5. 14:55 Nem fizeti ki 100 milliós bírságát a Ryanair A szintén megbüntetett Wizz Air is vonakodik 25 millió forintos büntetése elismerésétől. A légitársaságok a nyár második felében halmoztak fel nagyobb késést és tartottak vissza információkat utasaik elől a fővárosi kormányhivatal szerint.
2018. október 3. 14:41 Csonkolja magát a Wizz Air December 31-én megszűnik a Wizz Tours, a légitársaság online utazási irodája, a jövő évi foglalással rendelkezőket teljes mértékben kártalanítják.
2018. október 2. 18:46 Újabb botrány egy Wizz Air-gépen Egy férfi előbb a barátnőjét ütötte a repülőn, majd a légiutas-kísérőknek ment neki, végül a kapitány tette ártalmatlanná.
2018. szeptember 28. 08:57 Újabb botrány: két utast leszállítottak a Wizz Air-gépről Debrecenben Egy szervezett csoport két utasától tagadták meg a beszállást, akik már egy hónapja, egy utazási irodán keresztül vették meg a jegyeket. Az ügyvéd szerint a légitársaság jogellenesen járt el, az utasok akár milliós kártérítésre is számíthatnak.
2018. szeptember 25. 18:19 Súlyos büntetést kaptak a fapadosok Megbírságolta Budapest Főváros Kormányhivatala a Ryanair és a Wizz Air légitársaságokat a nyári poggyászkezeléssel, illetve utasfelvétellel kapcsolatos súlyos mulasztások miatt. A kormányhivatal megállapította, hogy a társaságok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak, ezért mindkét vállalat esetében pénzbírságot szabott ki.
2018. augusztus 31. 16:45 Borászatot alapított Hegyalján a Wizz Air tulajdonosa Prémium borászatot alapított Mádon Váradi József, a Wizz Air légitársaság alapító-vezetője.
2018. augusztus 27. 22:02 Az érdekképviseletek látni szeretnék az új nemzeti alaptantervet – a nap hírei Új poggyászszabályokat vezetett be a Wizz Air és a Ryanair. A pedagógus érdekképviseletek szerint addig nem lesz érdemi megoldás a pedagógushiányra, amíg a kormány nem rendezi a béreket.
2018. augusztus 27. 15:24 Káosz a Liszt Ferenc repülőtéren Hatalmas sorok kígyóztak vasárnap a Liszt Ferenc repülőtér utasfelvételi pultjai előtt a fapados légitársaságok frissen bevezetett, illetve bevezetendő poggyászszabályzata miatt.
2018. augusztus 2. 18:00 Újabb diszkont légitársaság ellen indított eljárást a fővárosi kormányhivatal A Ryanair után most a Wizz Air került terítékre. A Miniszterelnökség szerint a magyar hátterű légitársaság semmibe veszi a fogyasztóvédelem alapvető szabályait.
2018. augusztus 1. 19:01 Különleges gépindítás Ferihegyen Egy pohár behűtött pezsgő, üdítőitalok és pogácsa. Ezzel kedveskedtek a Budapest Airport munkatársai az új, B oldali utasmólóról induló Wizz Air asztanai járatát választó 156 utasnak. Az új móló, ha teljesen elkészül, 7-10 gépet, köztük szélestörzsű, interkontinentális repülőket fog tudni kiszolgálni.
2018. június 23. 15:28 Számítógépes hiba miatt volt tumultus és késés Ferihegyen A Wizz Air szerint nem csak Budapesten, Európa-szerte gondok voltak.
2018. június 6. 11:59 Hamis információkra figyelmeztet a Wizz Air Hamis Wizz Air promóció terjed az interneten, a cég arculatával megegyező weblap, illetve Facebook poszt hamisan azt ígéri, hogy egy megosztással, valamint néhány kérdésre adott helyes válasszal a felhasználó 1 euróért 2 Wizz Air repülőjegyet vásárolhat - figyelmeztet közleményében a légitársaság.
2018. május 25. 11:52 Bővít Magyarországon a Wizz Air A magyar hátterű diszkont légitársaság 24 százalékos árbevétel-növekedést tervez Magyarországon, ehhez több új útvonalat kínál, ugyanakkor továbbra sem készül a budapesti tőzsdére.
2018. május 17. 18:36 Ilyen volt a Duna fölötti Wizz Air-repülés A légitársaság Airbus A321-es repülőgépe a 2018. május 1-jén megrendezett Nagy Futam egyik programpontjaként repült el háromszor is alacsonyan a Duna belvárosi szakasza fölött. Repültek szinte alapjáraton működtetett, csendes hajtóművel és meghallgathatta a közönség azt is, milyen a hajtóművek felbúgása, amikor "padlógázt" ad a pilóta.
2018. május 3. 12:13 Zöld utat kapott a Wizz Air leányvállalata Megkapta a brit polgári repülésügyi hatóságtól (CAA) a légijármű-üzemeltetéshez szükséges igazolást (AOC) és a működési engedélyt (OL) a Wizz Air UK, a Wizz Air légitársasági holding száz százalékos tulajdonú nagy-britanniai vállalata.
2018. május 1. 18:10 Nem közösködik a Wizz Air A Wizz Air vezetése nem gondolta meg magát azzal kapcsolatban, hogy bármilyen légitársasággal partnerségre lépjen és összekapcsolt jegyeket áruljon - írja a Portfolio.
Akkora exodus zajlik a briteknél, amelyhez hasonlót csak a pandémia előtti évtized mélypontjain tapasztaltak
09:44 Jeges utak, veszélyes a helyzet: a rendőrség már 32 súlyos balesetet regisztrált Németországban