Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
325.55
bux:
143793.43
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Dublin, 2018. július 19.2018. július 12-én a dublini repülőtéren készített kép a Ryanair ír diszkont légitársaság egyik leszálló repülőgépéről. A Reuters értesülései szerint július 25-én és 26-án több mint 600 járatát törli az ír fapados légitársaság, mert alkalmazottai egy jelentős része sztrájkot kezdeményezett a silány munkakörülmények és a cég kicsinyessége miatt.  A hírügynökség szerint elsősorban belga, portugál és spanyol légiutas-kísérők tervezik a sztrájkot, ami miatt a Ryanair elővigyázatosságból járatai 12 százalékát törölte a menetrendből. A lépés mintegy 50 ezer utast érint. (MTI/EPA)
Nyitókép: MTI/EPA

Nem fizeti ki 100 milliós bírságát a Ryanair

A szintén megbüntetett Wizz Air is vonakodik 25 millió forintos büntetése elismerésétől. A légitársaságok a nyár második felében halmoztak fel nagyobb késést és tartottak vissza információkat utasaik elől a fővárosi kormányhivatal szerint.

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt összesen 125 millió forint bírságot szabott ki szeptember végén a fővárosi kormányhivatal a Ryanair és Wizz Air fapados légitársaságokra, azonban úgy tűnik, a pénzhez nem fog egykönnyen hozzájutni.

Mint a pénteki Világgazdaságban megjelent, az elsőfokú, nem jogerős ítélet alapján

a Ryanair biztosan nem fizeti ki az őt sújtó 100 milliós részt,

de olybá tűnik, hogy a magyar hátterű Wizz Air sem hagyja annyiban a 25 milliós büntetést.

A két társaság ellen júliusban, illetve augusztusban indítottak eljárást; a Ryanair esetében azért, mert a fővárosi kormányhivatal szerint két, Las Palmasra érkező repülővel voltak gondok. Az egyik esetben csak az érkező terminálon közölték az utasokkal, hogy egyes csomagjaik Budapesten maradtak, a másiknál

már a fedélzeten ülő utasokat túlsúlyra hivatkozva tájékoztatták arról, hogy nem minden csomagot tudnak elvinni, és száljon le, aki nem akar a csomagja nélkül menni.

A Wizz Airrel kapcsolatos problémáról a fővárosi kormányhivatal csak annyit hozott nyilvánosságra, hogy "nem teljesítette szerződéses kötelezettségeit", "nem biztosít előzetesen kifizetett szolgáltatásokat", illetve "semmibe veszi a fogyasztóvédelem alapvető szabályait". A Világgazdaság azonban úgy tudja, hogy augusztus 2-án beszállítói hibából lassult le az utasfelvétel és késett a társaság több járata.

A társaságok október 10-ig élhetnek a fellebbezés jogával.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Koplovsky: ne legyünk nosztalgikusak, a régi rendszer eltűnt, valami új felé haladunk!

Koplovsky: ne legyünk nosztalgikusak, a régi rendszer eltűnt, valami új felé haladunk!

A második világháború után kiépült, szabályalapú kereskedelmi rend a régi formájában véget ért, mert a két legnagyobb szereplő, az Egyesült Államok és Kína egyre inkább eltér a közös szabályoktól – mondta el Michael Koplovsky, korábbi magas rangú amerikai diplomata, nemzetközi kereskedelmi tárgyaló a Portfolio-nak adott interjújában. A Back to Europe konferenciánk előadója szerint Európa egy új, hasonlóan gondolkodó országokra épülő rendszer zászlóvivőjévé válhat, ahogyan annak idején a GATT is mindössze 23 aláíróval indult. A Trump-adminisztráció kiszámíthatatlan vámpolitikáját károsabbnak tartja Joe Biden klímatörvényénél, az IRA-nál, a sokat bírált Turnberry-megállapodásból viszont szerinte Európa meglehetősen jól jött ki. Ezzel együtt úgy véli, az EU-nak gyorsabb és hatékonyabb kereskedelemvédelmi eszközökre van szüksége, a gazdasági biztonságot azonban élesen el kell választani a protekcionizmustól. Mint fogalmazott, a nosztalgia nem politika, azzal a világgal kell kezdeni valamit, amelyben ténylegesen élünk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×