2019. október 15. 15:22 Ki kellett üríteni egy uszodát - mobillabor is a helyszínen Hipót és medencetisztító savat öntöttek össze egy uszoda gépházában Békés településen, a Mátra utcában.
2019. szeptember 29. 10:18 Új uszodát adtak át Budapesten Átadták a főváros II. kerületében a máriaremetei Gyarmati Dezső Uszodát szombaton, a több mint hétmilliárd forintból megvalósított létesítmény, amely kedden nyitja meg kapuit, három medencével, több mint kétezer négyzetméternyi vízfelülettel szolgálja majd a lakosság és a gyereksport igényeit.
2019. július 4. 20:53 Megérkeztek az első képek a várva várt uszodáról Épül, készül Veszprém új ékköve.
2019. május 21. 15:59 Összeomlott a soproni uszoda teteje - videó Sopron vadonatúj uszodát kap, de útban volt a régi. Másodpercek alatt tűnt el az épület.
2018. augusztus 29. 19:21 Új uszoda nyílik Budapesten Szeptember 3-án, hétfőn nyit a Ludovika Aréna uszodája - közölte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE).
2018. május 17. 10:26 A tavalyinál jóval nagyobb összeg pihen még a SZÉP-kártyákon Két héttel a lejárat előtt a tavalyi 2 milliárdnál jóval magasabb, mintegy 3,5 milliárd forintnyi összeg vár még elköltésre a munkavállalók 2016-os SZÉP-kártyás juttatásaiból. A határidőt követően a kártyakibocsátó cégek a fennmaradó összegeket a hatályos rendelkezések szerint eljárva a munkáltatóknak utalják vissza.
2018. május 9. 12:55 Meglepő okból csúszik a legnagyobb budapesti fürdőberuházás A munkaerőhiány miatt csúszik a csillaghegyi fürdőberuházás, és csak a nyári strandszezon végén adhatják át a létesítményt, amelynek elvileg már tavaly meg kellett volna nyílnia.
2018. január 26. 07:26 Változtatnának a véradás szabályain - lapszemle Egymásra mutogatnak a gödöllői uszoda-projektben, nem állunk rosszul szavazási hajlandóság terén, csökkentenék a véradási korhatárt.
2017. november 30. 15:19 Fordulat a Komjádiban, megoldódtak Gyurtáék gondjai Immár saját, minden igényt kielégítő öltözőkből indulhatnak edzéseikre a Császár-Komjádi Sportuszodában készülő válogatott úszók, miután sikeres egyeztetések zajlottak a Magyar Úszó Szövetség és a komplexum vezetői között. Kapás Boglárka, Gyurta Dániel és Verrasztó Dávid saját, névre szóló bronztáblát kapott a szekrényére.
2017. november 21. 15:03 Friss fejlemények az uszodai klórmérgezés ügyében A kilenc kórházba szállított egyetemi hallgató közül három szenvedett súlyos sérüléseket, amikor klórgáz szabadult fel a Nyíregyházi Egyetem uszodájában.
2017. november 21. 12:10 Klórgázmérgezés az egyik magyarországi uszodában Kilencen szenvedtek klórgázmérgezést az egyik nyíregyházi uszodában kedd délelőtt, hárman súlyosan, hatan pedig könnyebben megsérültek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
2017. október 28. 13:09 Konrád Ferenc nevét kapta a rákosszentmihályi uszoda Konrád Ferenc olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó nevét vette fel a rákosszentmihályi uszoda.
2017. szeptember 7. 18:35 Fordulat a budapesti uszodahelyzetben Hétfőtől használható a Tüskecsarnok mellett lévő uszoda.
2017. szeptember 1. 20:37 Folytatódik a nagy budapesti uszodarejtély Egyelőre sem a felújított Császár-Komjádi Sportuszodát, sem a Tüskecsarnokot nem használhatja a sportolni vágyó nagyközönség, holott szeptemberre ígérték a nyitást. A Hajós Alfréd Uszoda viszont pénteken megnyitott.
2017. augusztus 17. 09:19 Nagy változások jönnek Velencén Az új építési szabályzat életbe lépésével Velence kisvárosias jellege nem vész el - ígérte a polgármester.
2017. július 11. 15:49 Még az eddig tervezettek sem épültek meg, de újabb tanuszodákat ígérnek Miközben a 2014-ben megígért 24 tanuszodából eddig mindössze egyetlen létesítmény készült el, egy nemrég megjelent kormányhatározat újabb 26 településen rendelkezik tanuszoda-építésről – írta a Magyar Nemzet.
2017. június 30. 09:27 Csúszik az uszodaprogram A tervezett 25-ből eddig egyetlen tanuszoda épült meg a tanuszodaprogram keretében - adta hírül a Magyar Nemzet.
2017. június 24. 15:26 Ezt tegyük, hogy a nyaralás ne fülgyulladással érjen véget A strandszezon kezdetével egyre több felnőtt és gyerek szenved hallójárat-gyulladás miatt. A betegség megelőzhető, de a kialakulására hajlamosíthat a túl kevés és a túl sok fülzsír – mondta a budapesti Szent Imre Egyetemi Oktatókórház osztályvezető-főorvosa.
2017. május 17. 20:39 Fontos hírek a Margitszigetről - így haladnak a munkák A margitszigeti uszodafelújítási munkálatok június közepére véget érhetnek, mert a világbajnokság július 14-i kezdete előtt hetekkel már itt készülnek a versenyzők, és addigra a tesztüzemnek véget kell érnie - mondta az InfoRádióban a vizes világbajnokság szóvivője.
2017. január 19. 18:19 Meztelenek és fürdőruhások a szentendrei uszodában A szentendrei Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont szabályai szerint fedetlenül nem találkozhatnak az öltözőkben a wellness-részleget kedden és csütörtökön meztelenül használó vendégek a többi vendéggel - közölte az intézmény ügyvezetője.
22:00 Románia: George Simion biztos továbbjutó, a második helyre két esélyes is van az exit pollok szerint