Infostart.hu
eur:
379.45
usd:
322.38
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Pexels.com

Sarkadon egyszerre két milliárdos sportlétesítmény készül

Több mint egymilliárd forintból épülhet tanuszoda Sarkadon. A Békés megyei településen csaknem 1,4 milliárd forintból városi tornacsarnok is épül.

Mokán István (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a beruházással évtizedes álom valósul meg, ugyanis a sarkadi kistérségben - amely az ország egyik leghátrányosabb kistérsége és Sarkad az egyetlen városa - nincs uszoda vagy fürdő.

2017 nyarán született egy kormányhatározat, amely nevesítette, hogy Sarkadon tanuszodát építenek; az önkormányzat még abban az évben ingyenesen állami tulajdonba adta az egykori sportpálya 4670 négyzetméteres területét. Ide terveztek egy 1300 négyzetméteres uszodát, amelyben egy 25 méteres medence és egy kisebb tanmedence kap helyet - közölte a városvezető.

Mokán István elmondta, az üzemeltető a Nemzeti Sportközpontok lesz, a közbeszerzést feltételesen már lefolytatták, a szerződés a kormányhatározat megszületésével hatályba lép.

A területet két héten belül átadják a kivitelezőnek, akinek 480 nap áll rendelkezésre a projekt befejezéséhez, abban parkolók létesítése és zöldfelület-rendezés is szerepel.

Az uszoda 2022 nyarán már biztosan megnyitható

– jelentette ki a polgármester, egyúttal reményét fejezve ki, hogy az uszoda a szabad időszakokban nyitva áll majd a nagyközönség számára.

A Magyar Közlönyben megjelentek szerint a teljes beruházásra a kormány 1 milliárd 40 millió forintot biztosít, 2021-ben 515 millió forintot.

Sarkadon zajlik egy másik sportberuházás is. A Kossuth utcai általános iskolában csaknem 1 milliárd 400 millió forintból egy 1300 négyzetméteres városi tornacsarnokot építenek, amely méretét tekintve egy szabványos kézilabdapályát foglal magában, és abban egyidejűleg három osztálynak lehet testnevelésórát tartani. A beruházás a tervek szerint jövő év augusztus 31-én zárul, és az is nyitott lesz iskolán kívüli programok számára - közölte Mokán István.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.

„PR-fogyasztás” – Szakértő a plug-in hibridek csalódást keltő gyári adatairól

Egy németországi vizsgálat szerint a plug-in hibrid autók üzemanyag-fogyasztása jelentősen magasabb annál, mint amennyi a gyári értékek alapján várható lenne. Krepsz Zoltán, Az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese az InfoRádióban elmondta: a különböző autómárkák „szívesen kommunikálnak” nullával kezdődő értékeket száz kilométeren, és arról is beszélt, hogyan zajlanak ezek a mérések. Kiemelte, hogy az eltéréseket egy újfajta mérési módszer bevezetése okozza.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×