Infostart.hu
eur:
380.76
usd:
323.11
bux:
130643.43
2026. február 3. kedd Balázs
A Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda épülő új fürdőegysége a harmadik kerületi Pusztakúti úton 2018. január 16-án. A több mint hárommilliárd forintos beruházással mintegy hétezer négyzetméternyi fürdőterület épül tizenegy medencével. Az új egységet várhatóan idén nyáron adják át.
Nyitókép: Bruzák Noémi

Meglepő okból csúszik a legnagyobb budapesti fürdőberuházás

A munkaerőhiány miatt csúszik a csillaghegyi fürdőberuházás, és csak a nyári strandszezon végén adhatják át a létesítményt, amelynek elvileg már tavaly meg kellett volna nyílnia.

Eredetileg tavaly augusztusban át kellett volna adni az új csillaghegyi fedett uszodát, aminek az alapkövét Tarlós István főpolgármester és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tette le 2017 februárjában. A nyolc hónaposra tervezett beruházás azonban egy teljes évet csúszik. Kiderült, hogy az utolsó módosított határidő sem tartható, 2018. június közepéig nem adható át a csillaghegyi strand megújított része, holott a legfontosabb cél az volt, hogy a nyári szezon kezdetéig elkészüljön - tudta meg a Napi.hu.

A csillaghegyi strandon a hárommilliárd forintos beruházás keretében a fedett uszoda mellett új wellnessközpont, szaunavilág és csúszdapark is helyet kap. Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.vezérigazgatója azt mondja: jó, ha július végén el tudják kezdeni a műszaki átadás-átvételt, ami augusztusi nyitást feltételez. Részben a kivitelező hibájából adódik az újabb csúszás, de menet közben többször módosították a terveket is. Szőke László szerint a magyarországi munkaerőhelyzet pedig olyan, hogy lasszóval fogják a jó szakmunkásokat.

Az építőipart sújtó szakemberhiányban látja az ismételt csúszás fő okát Szabó Lajos, a kivitelező Kalotherm Zrt. tulajdonosa is. Különösen a vasbeton szerkezetek építésénél és a szakiparban súlyos a helyzet. Kényszermegoldásként Kárpátaljáról és még keletebbről importálnak embereket, de ők képzettség tekintetében nem veszik fel a versenyt a hazai szakemberekkel, ugyanakkor többe kerülnek, mert a bérükön túl a szállásukat és az utazásukat is fizetni kell. Jelenleg a munkaerő egyharmada határon túli, Csillaghegyen 170-180 munkás dolgozik.

Címlapról ajánljuk
Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Homályos jogszabályi környezet és bírságok, hogy elhallgattassák a magyarokat – ez figyelhető meg a Beneš-dekrétumok és a magyar nyelvhasználat ügyében is Szlovákiában. Ha a magyarok nem állnak ki a jogaikért, akkor másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások befolyásolják a tőzsdei hangulatot. A befektetők többek között a nemesfémekre figyelhetnek ma is: pénteken hatalmas zuhanást láthattunk az aranynál és az ezüstnél is, tegnap is nagyon szélesek voltak a kilengések és a megnövekedett volatilitás vélhetően velünk marad még egy darabig. Ami a konkrét tőzsdei folyamatokat illeti: Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában oldalazás van a tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×