2018. november 13. 17:04 Rég várt újdonság a postánál A feladástól a kézbesítésig követhető lesz a könyvelt postai levélküldemények útja, és megszűnik a papíralapú adminisztráció.
2018. október 9. 13:27 Bővített kapacitásokkal készül az év végére a Magyar Posta Mintegy 60-70 ember munkáját váltja ki az az egymilliárd forint értékű automata csomagfeldolgozó berendezés, amelyet most üzemelt be budapesti üzemében a Magyar Posta. A berendezéssel 10 ezer csomagot tudnak feldolgozni óránként a korábbi 3 ezer helyett.
2018. október 3. 10:39 Több posta hamarabb zár és leállnak bizonyos szolgáltatások Október 6. szombat 18 óra és október 7. vasárnap 8 óra között országos informatikai frissítés lesz a posta rendszerén.
2018. szeptember 20. 07:26 Még hetekig tartanak az elbocsátások a postánál Augusztus végén jelentették be a nagyjából 100 embert érintő létszámleépítést, amit szeptemberben és októberben hajt végre a Magyar Posta.
2018. augusztus 30. 17:48 Leépítést jelentett be a Posta A Magyar Posta Zrt. mintegy 100 fős csoportos létszámcsökkentést hajt végre ősszel, az üzemi tanáccsal előzetesen egyeztetett lépést a társaság közleményében a bürokráciacsökkentéssel indokolta.
2018. augusztus 24. 11:07 Csalók a Posta nevében csábítanak nyereménnyel A cég logóját felhasználva értékes nyereményeket ígérnek, máskor pedig a Magyar Posta nevében személyes adatokat szereznek meg
2018. augusztus 15. 13:24 Vezetőváltás a Magyar Posta élén Bártfai-Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter Schamschula Györgyöt nevezte ki a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatójának, Illés Zoltán, korábbi elnök-vezérigazgató közös megegyezéssel távozik a cégtől - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
2018. június 29. 05:20 Háromszáz embert venne fel a Magyar Posta Háromszáz ember hiányzik a Magyar Postától, elsősorban kézbesítőt és postai ügyintézőt keresnek.
2018. június 15. 16:42 61 millióval tartozik a Jobbik a Magyar Postának Fizetési felszólításban követeli a Magyar Posta a Jobbik kampánykiadványainak kézbesítéséért járó összeget. A Jobbik tárgyalást kezdeményez a társasággal.
2018. május 22. 15:27 Több posta éjfélig várja az adóbevallásokat Több postán is meghosszabbított nyitvatartással várják azokat, akik postán küldik el a 2017. évi személyijövedelemadó-bevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a május 22-iki határidő napján - közölte a Magyar Posta.
2018. május 2. 16:03 Nagy változás a postákon Május közepétől változnak egyes postai díjak, több postai szolgáltatás ára kis mértékben emelkedik, egyes esetekben viszont csökkenni fog a díj - közölte a Magyar Posta.
2018. március 31. 10:24 Posta: az Erzsébet-utalványok kilencven százalékát már megkapták a nyugdíjasok Húsvétig kézbesítették az Erzsébet-utalványok több mint kilencven százalékát a jogosultaknak - közölte a Magyar Posta Zrt.
2018. március 25. 14:36 Veszélyben a snack-automaták Nyártól megszűnhetnek a rágcsálnivalót és édességet is kiadó automaták – értesült az InfoRádió a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség elnökétől. Szöllősi Balázs szerint az áruautomaták felügyeletével megbízott Magyar Posta egyelőre nem tudja felügyeleti egységgel ellátni ezeket az automatákat, így viszont csak június végéig üzemelhetnek.
2018. március 22. 09:50 Elakadt az érme a nagy italautomata-projektben Július elsejétől már csak felügyeleti egységgel ellátott áruautomaták üzemelhetnek, amelyek forgalma online is követhetővé válik - derül ki a nemzetgazdasági tárca közléséből. A Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség elnöke szerint a határidő aligha tartható, mivel a beszerelését végző Magyar Postának meggyűlik a baja a berendezésekkel.
2018. február 6. 14:33 Nagy átalakulás a postaládáknál A feladni kívánt leveleknek már az egy százalékát sem dobja a magyar lakosság postaládába.
2018. január 4. 19:16 Nem tudni, mi lesz az étel-, és italautomatákkal 2017. decemberéig kellett volna a bekötéseket elvégezni az adóhivatalhoz. Szöllősi Balázst, a Magyar Ital és Áruautomata Szövetség elnökét kérdeztük a kialakult helyzetről és a késés okáról.
2017. december 19. 11:29 Kreatív kézbesítés: így bukott le a pesti postás - videó A postás a küldeményt rendszeresen bedobja a kertbe a postaláda helyett, videó is készült az esetről.
2017. december 8. 11:54 Reagált a Magyar Posta a levélpánikra A posta cáfolja, hogy központi utasításra nem viszik ki a leveleket, csak egyes túlméretes küldeményeket nem kézbesítenek, de elismerik, nagy a leterheltség, megnőtt a forgalom.
2017. december 3. 13:05 Baj lehet a nyugdíjasoknak szánt Erzsébet-utalványokkal A borítékokat az átvételt követően óvatosan kell kinyitni a sérülések elkerülése érdekében.
2017. november 30. 16:03 Külföldre menne a Magyar Posta A Magyar Posta, valamint a Mid Europa és a Warburg Pincus befektetési alapok is versenyben vannak az Urgent Cargus, a második legnagyobb román futárszolgálat megvásárlásáért - írta csütörtöki számában a Ziarul Financiar.
22:04 Nem támogatja az unió következő, ukránbarátnak minősített 7 éves költségvetését a kormány - a nap hírei