2018. augusztus 19. 13:46 Már minden eltűntet megtaláltak, mégis tovább folytatják a kutatást Genovában Azt vizsgálják, nem maradt-e olyan a romok alatt, akinek az eltűnését senki sem jelentette.
2018. augusztus 18. 20:17 Félmilliárd eurós kártérítést ígér a leomlott híd üzemeltetője A híd újjáépítését is megígérte az olasz autósztráda-társaság vezérigazgatója, de a miniszterelnök-helyettes azt mondta, nem fogadnak el alamizsnát. Közben 43-ra emelkedett a halálos áldozatok száma.
2018. augusztus 18. 14:58 Hatalmas tömeg és indulatok a hídomlás áldozatainak temetésén Kötelesség igazságot szolgáltatni az áldozatoknak - erről beszélt a genovai érsek a szertartáson több ezer ember előtt.
2018. augusztus 17. 16:39 A hatóságokat hibáztatják a genovai áldozatok hozzátartozói Pénteken is folytatódott a kutatás az eltűntek után Genovávan. Eltávolították a keddi hídomláskor a túlélők által otthagyott gépkocsikat, közöttük egy zöld teherautót, amelynek éppen akkor sikerült megállnia, mielőtt a mélységbe zuhant volna.
2018. augusztus 17. 11:26 Lehet, hogy már soha nem mehetnek vissza a híd tövébe a kitelepítettek Összesen 630 lakost evakuáltak a hét elején összeomlott olaszországi Morandi-híd környéki házakból. Az olasz kormány azt mérlegeli, hogy mit tegyenek a híddal, amelynek leszakadt darabjai között 39 ember lelte halálát.
2018. augusztus 17. 07:31 Nem engedik otthonaikba az összeomlott híd környékén lakókat – bontani akarják a házakat 630 lakost evakuáltak a hét elején összeomlott olaszországi Morandi-híd környéki házakból. Az olasz kormány azt mérlegeli, hogy mit tegyenek a híddal, amelynek leszakadt darabjai között 38 ember lelte halálát.
2018. augusztus 16. 13:30 Időzített bomba volt a genovai híd Egy éven át tartó szükségállapotot hirdetett az olasz kormány a genovai hídkatasztrófa miatt a liguriai régióban. A tartományt 5 millió euróval támogatják. Közben dühös reakciók kísérik tragédiát. Van aki a politikusokat teszi felelőssé, ők pedig az üzemeltetőt.
2018. augusztus 15. 15:24 Hídomlás - a főügyész szerint egyértelmű, hogy nem baleset volt Még kutatnak a túlélők után a romok között, de már folyik a nyilatkozatháború, vérmérséklettől és pártállástól függően az üzemeltetőt, az Európai Uniót és a területért felelős minisztereket hibáztatják az olaszországi hídomlásért.
2018. augusztus 15. 13:56 Összeomló papírok a genovai baleset után Majdnem 11 százalékos, 10 éve nem látott eséssel reagáltak az összeomlott genovai hidat üzemeltető társaság értékpapírjai a keddi tragédiára.
2018. augusztus 15. 09:03 Tovább nőtt az olaszországi hídomlás halálos áldozatok száma Már 42 halottról, köztük több gyermekről szólnak a híradások, külföldiek is vannak közöttük. Még legalább tíz ember után kutatnak a romok között.
2018. augusztus 15. 07:42 Folyamatosan dolgoznak a katasztrófamentők Genovában Több száz katasztrófamentő egész éjjel kutatott esetleges túlélők után a genovai hídomlás helyszínén, és csütörtökön napközben is folytatják a munkát. A rendőrökkel és mentőkkel együtt mintegy ezren dolgoznak ott.
2018. augusztus 14. 17:39 Egyre több halálos áldozata van az olaszországi hídomlásnak A legfrissebb jelentések szerint 35-re emelkedett a genovai hídomlás halálos áldozatainak a száma. 30-35 jármű zuhanhatott a mélybe, apokaliptikus pillanatokról számoltak be a szemtanúk. Nem tudni, hányan vannak még a törmelék alatt.
2018. június 9. 19:00 Genovai BL: ötödik a Szolnok A Bajnokok Ligáját a görög Olympiakosz csapata nyerte, második az olasz Pro Recco, míg a bronzérem a Barcelonáé lett.
2017. március 21. 12:03 Új helyszínen rendezik a vízilabda Bajnokok Ligája döntőjét Tavaly és idén Budapest a helyszíne a vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjének, de az európai szövetség a következő négy évre új helyszíneket választott - értesült a vlv.hu.
2017. február 20. 14:00 Belebukott a vereségbe a Genoa edzője Edzőt váltottak az olasz bajnokságban szereplő Genoa labdarúgócsapatánál.
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés