2017. március 7. 13:47 Itt a kimutatás az állami költésekről, meg fog lepődni Az uniós tagállamok kormányzati költéseit vizsgálta meg az Eurostat, Magyarországot nézve érdekes lett az összehasonlítás.
2017. március 7. 09:27 Ennek a hírnek örülhetnek a nyugdíjasok Már csaknem 70 százalékát kapják meg a nyugdíjasok annak a pénznek, amit a nyugdíjba vonulásuk előtti években kerestek - írta az Eurostat friss adataira hivatkozva a Világgazdaság.
2017. február 23. 14:50 Ez a magyar középiskolások gyenge pontja A középfokú oktatás alsó tagozataiban tanuló uniós diákok mintegy 60 százaléka, az előző évhez képest 1,1 százalékkal többen választottak legalább két idegen nyelvet 2015-ben. Magyarországon az adott korcsoportban több mint egy idegen nyelvet tanuló középiskolások aránya csökkent az előző évhez képest - közölte az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala csütörtökön.
2017. február 10. 14:54 Itt az európai minimálbér-toplista Óriási, mintegy kilencszeres különbség mutatkozik az Európai Unió tagállamai között a minimálbér összegét illetően; a legmagasabb kötelező minimálbért Luxemburgban fizetik, Magyarország a sereghajtók közé tartozik - derült ki az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) friss adataiból.
2017. január 30. 17:08 Penészes lakásban él a magyarok negyede Magyarországon is nagy gondot okoznak a nedves, penészes lakások. Az elmúlt húsz év energiahatékonysági felújításai nem foglalkoztak kellő mértékben a vizesedés problémájával – állapította meg egy német kutatóintézet.
2017. január 30. 12:21 Különösen aggasztó folyamat indult a magyar dolgozóknál Szegénynek számít csaknem minden tizedik dolgozó Magyarországon, a felsőfokú végzettségűeknél romlik leginkább a helyzet - írta a Világgazdaság.
2017. január 19. 20:19 Itthon volt a legdurvább drágulás Az Eurostat legfrissebb statisztikája szerint a magyar lakások drágultak legnagyobb arányban a 29 vizsgált európai ország közül.
2016. december 22. 06:00 Már szinte csak a mobilunkon netezünk Tíz internethasználóból közel nyolc a mobiljáról használta az internetet idén - közölte az Eurostat legfrissebb statisztikájának eredményeit a napi.hu. Ám eszerint az Európai Unióban a magyarok ragaszkodnak a leginkább az asztali számítógépeikhez.
2016. szeptember 9. 04:30 Budapest hátul kullog, Bécs vezet Az Európai Unió 28 fővárosa közül Bécs lakosai voltak a legelégedettebbek lakhelyük kulturális intézményeivel 2015-ben - derül ki az Eurostatnak a kulturális örökség napjai alkalmából készített új felméréséből, amelyben Budapest a 17. helyen végzett.
16:46 Csapodi Csaba: az idei matematika érettségi nem okozott meglepetést, de az ötösért meg kellett dolgozni