2024. november 26. 18:22 Ha az oroszok Észak-Koreához nyúlnak, Ukrajna Délhez Szerdán delegáció indul Ukrajnából Dél-Koreába, hogy fegyvereket kérjenek az ukrán haderő számára.
2024. november 22. 11:23 Észak-koreai hackerek rövidítettek meg egy dél-koreai kriptotőzsdét Az észak-koreai katonai hírszerzéshez köthető hackerek felelősek egy 2019-es ethereum kriptopénz-lopásért, amelynek értéke akkoriban 58 milliárd von (41,5 millió dollár) volt – jelentette be csütörtökön a dél-koreai rendőrség.
2024. november 22. 11:11 Több száz madárpókkal a testén próbálta elhagyni Perut egy koreai turista A koreai férfi a ruhája alatt elhelyezett, övekre fűzött tégelyekben próbálta kivinni az országokból az ízeltlábúkat: pókokat, százlábúkat és hangyákat.
2024. november 20. 14:53 Éles versenyben győzött Magyarország, dél-koreai nagyberuházás érkezik Dél-Korea legnagyobb élelmiszeripari cége Magyarországon építi fel első közép-európai gyárát, kétszáz új munkahelyet teremtve ezzel Dunavarsányban - jelentette be szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
2024. november 4. 16:14 Negyed évszázad után nevet válthatnak a Samsung telefonok Dél-koreai sajtóértesülések szerint a vállalat fontolgatja, hogy átalakítja eddigi névadási hagyományait. Ennek értelmében már a névadás is jelezné, hogy a csúcstelefonok esetén valami különlegesebbről van szó.
2024. november 3. 12:35 Amerikai erődemonstráció Észak-Korea számára Japán, Dél-Korea és az Egyesült Államok közös légi gyakorlatot tartott a Koreai-félsziget déli részén válaszul arra, hogy Észak-Korea nemrégiben kísérleti új interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki, amelyet arra terveztek, hogy csapást mérjen az Egyesült Államok szárazföldi területére.
2024. november 1. 06:46 A Hyundai bemutatta a jövő harckocsijának tervét Dél-Korea lehet az első ország, amelyik teljesen hidrogénüzemű páncélos harcjárművet gyárt. A Hyundai Rotem által bemutatott lopakodó harckocsi a hatékonysága mellett kitűnően felfegyverzett is lesz.
2024. október 31. 10:04 Újabb interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea 86 percig repült, és több mint ezer kilométert tett meg, mielőtt a keleti partjainál lévő vizekbe zuhant – közölte Dél-Korea hadserege.
2024. október 29. 21:21 "Így" Dél-Korea is besegít a háborúban - Ukrajnának Különleges oka, hogy észak-koreai katonák Oroszország oldalán feltehetőleg részt fognak venni az Ukrajna elleni háborúban
2024. október 29. 14:12 Voldoimir Zelenszkij: mostantól Kijev és Szöul segíti egymás hírszerzését Az ukrán elnök a dél-koreai államfővel folytatott telefonbeszélgetése után közölte: a két ország kémszolgálatai a jövőben segítik egymást.
2024. október 23. 13:13 Észak- és Dél-Korea katonái egymás ellen, de ezúttal Ukrajnában A dél-koreai Yonhap hírügynökség szerint Szöul katonai megfigyelőket szándékozik Ukrajnába küldeni, hogy ezáltal szemmel tarthassa az orosz oldalán harcoló észak-koreaiakat. Sőt, Moszkvát is aggasztja, hogy a világ egyik legnagyobb fegyvergyártója elkezdhetne Kijevnek szállítani.
2024. október 16. 10:08 Hyundai-gyár épül a felvidéki Nyitranovákban A szlovák kormány és a Hyundai Mobis együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá, melynek értelémében a dél-koreai vállalat elektromos autók motorjait és egyéb alkatrészeit gyártó üzemet épít a Trencséni kerületben található városban.
2024. október 15. 10:06 Észak-Korea robbantásokkal vágta el magát Dél-Koreától Észak-Korea felrobbantotta a kommunista államot Dél-Koreával összekötő utakat a határ menti demilitarizált övezet ellenőrzése alatt álló részén; a lépésre a dél-koreai hadsereg figyelmeztető lövésekkel válaszolt - közölte kedden a dél-koreai hadsereg.
2024. október 9. 09:43 Az észak-koreai hadsereg minden Dél-Koreába vezető utat elvág Az észak-koreai hadsereg közölte, hogy szerdától teljesen elvágja az országot Dél-Koreával összekötő utakat és vasútvonalakat, és megerősíti a határ saját oldalán lévő területeit - jelentette a KCNA állami hírügynökség.
2024. október 8. 10:23 Észak-koreai katonák jelenhetnek meg az ukrajnai háborúban A Phenjan és Moszkva közötti katonai együttműködés elmélyülésének legújabb jeleként Észak-Korea feltehetően beveti Ukrajnában reguláris hadseregének egy részét az orosz erők oldalán - közölte kedden Kim Jonghjon dél-koreai védelmi miniszter.
2024. szeptember 28. 13:43 Készül a kormány a kutyahús-fogyasztás betiltására egy hatalmas és költséges tervvel Dél-Koreában A dél-koreai kormány átfogó tervet jelentett be a kutyahús-fogyasztás 2027-es betiltásának előkészítésére. A mezőgazdasági minisztérium közleménye szerint az intézkedések részeként segítséget nyújtanak közel félmillió, élelmezési céllal tenyésztett kutya elhelyezéséhez, valamint támogatásokat és ösztönzőket biztosítanak a kutyatenyésztőknek.
2024. szeptember 18. 10:04 Észak-Korea ballisztikus rakétákat lődöz Észak-Korea szerdán több rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított keleti partjai felé; a kilövésekre egy héten belül másodszor került sor - közölte a dél-koreai hadsereg és a japán védelmi minisztérium.
2024. szeptember 12. 19:46 Visszatért a rakétakilövésekhez Észak-Korea Rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat indított Észak-Korea csütörtökön a tenger felé - közölte a dél-koreai hadsereg és a japán védelmi minisztérium.
2024. szeptember 8. 11:42 Rettegnek a globális felmelegedés miatt Dél-Koreában Több mint harmincezer tüntető gyűlt össze a rekkenő hőségben szombaton Dél-Korea fővárosában, Szöulban, hogy erőteljesebb fellépést követeljen a kormánytól a globális felmelegedés megfékezésére.
2024. szeptember 6. 12:51 "Elsöprő erő" jön - Megelégelte Dél-Korea az északiak kémlufijait Kim Jonghjon, Dél-Korea frissen kinevezett védelmi minisztere pénteki szöuli beiktatási beszédében arra figyelmeztetett, hogy a további észak-koreai provokációkra olyan "elsöprő erejű" védelmi lépésekkel fognak válaszolni, amelyek az észak-koreai rendszer végét jelenthetik.
Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”
08:00 Surján Orsolya: a Nipah Indiában már emberről emberre is terjed, de itthon még nem kell aggódnunk