Infostart.hu
eur:
365.37
usd:
314.48
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika
Kontra György, az M1 Híradó bemondója a vizuális megjelenésében megváltozott 4-es stúdióban a közmédia Kunigunda úti gyártóbázisán 2020. március 15-én. Indulása után 5 évvel, március 15-tõl megújult az M1 arculata. A közszolgálati hírcsatorna logójában és stúdió vizuális megjelenésében változik meg. A háttérként szolgáló plazmatévék helyett ezentúl korszerû összefüggõ ledfalak lesznek.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Kiderült, hogyan halt meg az M1 egykori híradósa

Elhunyt Kontra György korábbi rádiós, híradós, az MCC munkatársa. 45 éves volt.

Kontra György közel három évtizede dolgozott a sajtóban, korábbi munkahelye, a kiskunfélegyházi rádió a közösségi oldalán búcsúzott tőle.

A 45 éves szakember az egykori Sirius Rádió, majd a Kiskun és a Trió TV munkatársa volt. 2011 és 2014 között a kiskunfélegyházi Rádió Smile rádióban helyezkedett el, ahol hírszerkesztőként és hírolvasóként dolgozott. A köztévénél 2015-ben kezdett dolgozni, az M1 Híradójának bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. Kontra György 2025 novemberjétől az MCC-ben dolgozott multimédiás csoportvezetőként.

A Blikknek az édesanyja elmondta, fiát egy vonat gázolta halálra csütörtök hajnalban. Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást, nehéz neki volt neki feldolgoznia a szakítást.

A tragédia Kiskunfélegyházán történt. A MÁV a lappal azt közölte, hogy a bejelentés egy olyan vonat vezetőjétől érkezett, aki egy másik vágányon haladva útközben vette észre a holttestet péntek reggel 8 óra előtt nem sokkal. Ezt követően az érintett vágányt kizárták a forgalomból.

A haláleset körülményei nem ismertek.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.

Ha segítségre van szüksége

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 0-24-ben elérhető a 116-111-es számon, a hívás anonim és ingyenes. Chatelni 13-21 óra között itt lehet.

Ha felnőtt, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×