2021. november 5. 15:58 A csehek 20 százaléka istenhívő – egy részük fenntartásokkal A megkérdezettek több mint fele szerint az istenhit inkább megosztja a társadalmat, semmint egyesíti.
2021. november 3. 13:51 Megszületett a koalíciós megállapodás Csehországban Koalíciós megállapodásra jutott az októberi parlamenti választásokon győztes két jobbközép cseh blokk. Az öt párt várhatóan hétfőn írja alá az erről szóló szerződést. A Polgári Demokraták, a Kereszténydemokraták és a TOP09, valamint a Kalózok és Polgármesterek szövetsége együttesen 108 mandátummal rendelkeznek majd az alsóházban. Az öt párt közös kormányfőjelöltje Peter Fiala, a Polgári Demokratikus Párt elnöke.
2021. október 26. 07:44 Csehországban ismét kötelező a maszkviselés - a munkahelyen is Néhány kivételtől eltekintve ismét kötelező az FFP2-es maszkviselés a munkahelyeken, és minden más zárt térben, annyira megugrott a napi új koronavírusos esetek száma. A hétvégi számok megközelítették a márciusi hullám idején jegyzett számokat. Újdonság, hogy november elsejétől megszűnnek az ingyenes tesztek a lakosság számára.
2021. október 22. 17:10 Felháborodást váltott ki a cseh államfő betegágyánál készített videó Tovább bonyolódik a Miloš Zeman cseh államfő egészségügyi állapota körül kialakult helyzet.
2021. október 20. 07:15 Bonyolódik a helyzet a cseh választások után Miloš Zeman cseh köztársasági elnök egészségi állapota kimeríti azokat a feltételeket, amelyek megléte esetén az államfői jogkörök átruházhatók a miniszterelnökre és a képviselőház elnökére – állapította meg a cseh szenátus alkotmányügyi bizottsága.
2021. október 19. 06:00 Csehország választás után: Andrej Babis egyetlen baklövésétől a süllyedő Kalózokig Új kormány alakul a cseh képviselőházi választások után, ellenzékbe került Andrej Babis és pártja, de kik jöhetek helyette és mi segítette őket választási győzelemhez – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Kollai István, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa és Mészáros Andor, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézetének docense.
2021. október 18. 20:11 A kórház szerint a cseh elnök jelenleg nem képes ellátni feladatait Több mint egy hete van kórházban Milos Zeman.
2021. október 18. 12:18 Tarol a chiphiány: most a Skoda állította le az autógyártást A Volkswagen csoporthoz tartozó Skoda, amely Csehország legnagyobb exportőre, két hétre leállította termelését.
2021. október 17. 11:12 Chiphiány: negyedmillióval kevesebb autó készül az idén Csehországban A cseh autóipari szövetség az érdekegyeztető tanács hétfői ülésén felkéri a kormányt, hogy újra nyújtson támogatást az érintett vállalatoknak, elsősorban a munkahelyek megtartására és a cégek túlélésére.
2021. október 15. 21:30 Andrej Babis ellenzékbe vonul A cseh kormányfő pénteken bejelentette: nem fogja elfogadni Milos Zeman köztársasági elnök megbízatását a kormányalakításra, és az általa vezetett ANO mozgalom, amely elveszítette a hétvégi képviselőházi választásokat, ellenzékbe vonul.
2021. október 15. 16:35 Szigorít a cseh elnököt kezelő kórház Milos Zeman cseh államfőt ezentúl csak az látogathatja meg a prágai Központi Katonai Kórházban, aki erre az elnök kezelőorvosától előzetes engedélyt kap - jelentette be a cseh rendőrség.
2021. október 14. 18:49 Hat év után ítélet: nyilvános bocsánatkérés jár a cseh államfő szavai miatt egy újságírónak A náci- és kommunitaellenes Ferdinand Peroutkát rágalmazta Milos Zeman, az unokája perelte be érte.
2021. október 13. 19:19 A cseh elnök találkozik a választási győztes koalíció kormányfőjelöltjével Meg kell várni, amíg Milos Zeman kikerült az intenzív osztályról.
2021. október 12. 17:41 Andrej Babis állítja: azt mondta neki az államfő, őt bízná meg kormányalakítással Milos Zemant vasárnap óta intenzív osztályon ápolják.
2021. október 10. 12:37 Kormányalakítási forgatókönyvek a cseh választások után Nem a kormányfő, Andrej Babis által vezetett centrista ANO nyerte a cseh választást, hanem a hárompárti Spolu (Együtt) jobboldali koalíció. Az erről nyilatkozó elemzők is beismerték, hogy mindenki mérsékelt ANO-győzelemre számított. Másfelől viszont bejött az az előrejelzés, hogy a választási eredmények alapján Babis nehéz helyzetbe kerül, és az együttműködő jobboldalnak lesznek a legjobb kormányalakítási pozíciói.
2021. október 9. 20:57 Andrej Babis elismerte vereségét, de nem zárta ki, hogy kormányfői megbízatást kap A cseh kormányfő, az ANO elnöke beismerte mozgalma választási vereségét, gratulált a Spolu koalíciónak a győzelemhez, de nem zárta ki, hogy az államfőtől mégis ő kap kormányalakítási megbízatást.
2021. október 9. 19:19 A jobboldali hárompárti Spolu koalíció nyerte a választást Csehországban A szavazatok több mint 99 százalékát összegző Cseh Statisztikai Hivatal szerint a Spolu megkapta a szavazatok 27,62 százalékát.
2021. október 9. 18:26 Előzetes cseh eredmény: a kormányzó ANO nagyon szoros győzelme várható A választási körzetek 88 százalékából származó eredményeket közölték hivatalos szervek.
2021. október 8. 17:53 Megkezdődött a képviselőházi választás Csehországban Péntek délután Csehországban megkezdődött a képviselőházi választás, a voksolás már hagyományosan kétnapos.
2021. október 3. 18:50 Andrej Babis pártja a legesélyesebb A kormányzó ANO mozgalom újabb győzelmét valószínűsítik a jövő hét végi csehországi parlamenti választások előtt nyilvánosságra hozott utolsó országos felmérések eredményei.