2017. július 29. 13:17 Nagy változás jön az árampiacon A Magyar Telekom kiszáll a lakossági áramkereskedelemből, az ügyfelek a Démászhoz kerülhetnek - derül ki a GVH előtt lévő engedélykérelemből.
2017. július 29. 10:28 Végre: megszabadulunk egy kötelező feladattól Szeptembertől újabb változás lép életbe a közműcsatlakozások esetében – közölte az InfoRádióban a Miniszterelnökség helyettes államtitkára. Bartal Tamás elmondta: szeptember első napjától a háztartások maguk választhatják ki azt, aki a közműcsatlakozás kivitelezését lebonyolítja. Ez pedig megtakarítást jelent a fogyasztóknak.
2017. július 4. 16:02 Megszületett az ítélet a kerítésébe áramot vezető baranyai férfi ügyében Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy idős pellérdi férfit, aki áramot vezetett a kerítésébe - tájékoztatta a bíróság szóvivője kedden.
2017. június 12. 19:40 Érettségi alatt kapcsolták ki az áramot Érden - félreértés volt Kikapcsolta az ELMŰ az áramot az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban hétfőn délelőtt, ahol éppen az emelt szintű érettségik zajlottak. Az intézménynek, illetve az Érdi Tankerületi Központnak nem volt tartozása az ELMŰ felé – a szolgáltató később el is ismerte, hogy hibázott - értesült a hirado.hu.
2017. május 17. 12:59 Mégis lehet áram a kerítésben Egyre többen kerítik körbe villanypásztorral a földjeiket, de arra is sok példát találni, hogy a kerítést szerelik fel elektromos védődrótokkal.
2017. május 12. 14:26 Áramot vezettek a határkerítésbe, a BM váratlan választ adott Rövidesen jön egy kormányhatározat az ügyben.
2017. április 18. 15:25 "Kampány-főpróba zajlik ma Magyarországon!" A kormány-ellenes tüntetések és az áram ára is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.
2017. február 20. 14:31 Ismét termel áramot Tiszalök Újraindult az áramtermelés a korábban a jeges árvíz miatt leállított tiszalöki vízerőműben - közölte az erőmű vezetője.
2017. január 25. 22:33 Az energia az új internet A jövő az „enerneté”, és ez fénysebességgel fogja fogja átalakítani az életünket.
2017. január 12. 18:18 Újabb rekordot döntöttünk áramfogyasztásban Szerdán 17 órakor 6780 megawatt-tal dőlt meg az abszolút rekord az áramfogyasztásban - jelentette ki a MAVIR rendszerirányítási vezérigazgató-helyettese. Tihanyi Zoltán az InfoRádióban elmondta: nincs kizárva, hogy ismét megdőljön a rekord. Ebben a társadalom aktivitásainak és az időjárásnak is jelentős szerepe van.
2016. december 28. 10:56 Hatvanezer lengyel háztartást maradt áram nélkül Több mint hatvanezer háztartás maradt áram nélkül a Lengyelországban hétfő este óta tomboló vihar miatt, hét ember megsérült, a szél háztetőket rongált meg és fákat döntött ki.
2016. november 26. 09:21 Tavaly is nőtt a zöldáramtermelés Tovább nőtt a megújuló és hulladékalapú villamosenergia-termelés Magyarországon 2015-ben az előző évhez viszonyítva - derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) beszámolójából a kötelező átvételi rendszer (KÁT) 2015. évi működéséről.
2016. november 11. 19:41 Árámot vezetett a kerítésbe egy férfi Súlyos testi sértés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség egy 73 éves pellérdi férfit, aki áramot vezetett házának tizenöt méter hosszú utcafronti kerítésbe - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu honlapon.
2016. november 5. 19:35 Áram már van, gáz még nincs Gyömrőn Visszakapcsolták az áramot azokba a gyömrői lakásokba szombat délután, amelyekben egy megrongált gázvezeték közelében lévő transzformátor kiiktatása miatt szünetelt a szolgáltatás. A gázvezeték helyreállításán még dolgoznak - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője este.
2016. november 5. 12:14 Ömlik a gáz Gyömrőn - már áram sincs Leválasztották az elektromos hálózatról a Gyömrőn szombat reggel megrongált gázvezeték közelében lévő transzformátort, ezért 257 fogyasztónál szünetel az áramszolgáltatás - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.
2016. július 6. 06:06 Nem döntünk idén rekordot az áramfogyasztásban Nem dől meg várhatóan az abszolút rekord a magyarországi áramfogyasztás tekintetében idén - közölte az InfoRádióban a MAVIR szóvivője. Berczeli Réka szerint az idei csúcson a becslések szerint már túl vagyunk, ez az adatok szerint június 24-én volt 6366 megawatt összfogyasztással.
2016. április 26. 08:39 80 ezer ember maradt áram nélkül Németországban Mintegy 80 ezer ember maradt áram nélkül a németországi Hessen tartományban; az áramkimaradást egy transzformátorállomáson keddre virradó éjjel kiütött tűz okozta.
2016. április 10. 09:56 A fogyasztók többsége elégedett az áram- és a gázszolgáltatással A fogyasztók többsége elégedett az áram és a gázszolgáltatással - derült ki a Magyar Energetikai- és Közmű-szabályozási Hivatal 2015-ös felméréséből. A hivatal főosztályvezetője azt mondta: az áram esetében a feszültség-kimaradás és -ingadozás, a gáznál pedig a fűtőérték az, amivel a fogyasztók egy része nem elégedett.