Infostart.hu
eur:
380.72
usd:
321.96
bux:
132306.38
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Megszületett az ítélet a kerítésébe áramot vezető baranyai férfi ügyében

Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy idős pellérdi férfit, aki áramot vezetett a kerítésébe - tájékoztatta a bíróság szóvivője kedden.

Barkaszi Attila közölte: a törvényszék hétfőn kihirdetett ítéletében a vádlottat több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt két év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását négy évre felfüggesztette.

Ismertetése szerint a vádlott 2015 májusában helyezte áram alá a háza előtti kerítést. A helyi önkormányzat időközben döntött a vádlott elhanyagolt, balesetveszélyes kerítésének javításáról; a munkálatok megkezdéséről tájékoztatták a férfit.

A javítást 2016 novemberében végző egyik munkást "megcsípte" a kerítés, amelyet azután a társával együtt megvizsgáltak, de akkor egyikőjüket sem rázta meg az áram. Ez azonban kizárólag a szerencsének volt köszönhető - hangsúlyozta a szóvivő, hozzátéve, hogy az egyik munkás aznap jelentette az esetet a település aljegyzőjének.

A vádlott másnap tudatta az önkormányzattal, hogy a tolvajok miatt vezetett áramot a kerítésbe. Az aljegyző értesítette a rendőrséget, az áramszolgáltató munkatársai pedig áramtalanították a házat - jelezte Barkaszi Attila.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Nincs megállás, itt a tripla csúcs a magyar tőzsdén

Nincs megállás, itt a tripla csúcs a magyar tőzsdén

Gyenge napja volt tegnap az amerikai tőzsdéknek, elsősorban a technológiai részvények szenvedtek. Az ázsiai tőzsdék ezek után nem volt egyértelmű a mozgások iránya, Japánban ugyancsak a technológiai részvények esése húzta lefelé a piacot, de az összkép inkább vegyes. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt már jobb a hangulat, itthon a BUX és két blue chip is történelmi csúcsot döntött. Eközben az arany és az ezüst árfolyama tovább emelkedik, a sárga nemesfém árfolyama újra 5000 dollár felett jár. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×