Infostart.hu
eur:
378.41
usd:
321.02
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Close-up of a small bronze statuette of Lady Justice before a flag of Ecuador.
Nyitókép: Gwengoat / Getty Images

Ecuadorban visszavágtak a bűnözők a kormánynak

Megölték a tévéostrom kivizsgálásával megbízott ügyészt, César Suárezt.

A világ egyik legveszélyesebb országának számító Ecuadorban a közbiztonság tovább romlott az utóbbi időben. Országon belül is Guayas tartomány az egyik legveszélyesebb, nemrég például fegyveresek élő adás közben törtek be a TC Televisión állami tévé épületébe, és túszul ejtettek ott több újságírót és alkalmazottat.

Suárezt bízták meg a televízióállomás elleni támadás kivizsgálásával, és éppen bírósági tárgyalásra utazott, amikor meggyilkolták - közölte a bírói tanács, elítélve a támadást.

A helyi rendőrség szerint a gyilkosság egy kegyetlen merénylet volt, az áldozatot több lövéssel ölték meg. A főügyészi hivatal vizsgálatot indított az ügyben, és máris 13 embert, köztük két kiskorút őrizetbe vettek, terrorizmussal gyanúsítják őket.

Később César Zapata rendőrfőkapitány bejelentette, hogy a nyomozás eredményeképpen két embert már le is tartóztatták a bűncselekmény elkövetésében való részvétel megalapozott gyanújával. Hozzátette, hogy a rendőrség egy puskát, két pisztolyt, lőszereket és két járművet foglalt le a gyanúsítottaktól.

A tavaly november óta hivatalban lévő Daniel Noboa elnök januárban 22 bandát bélyegzett meg terrorszervezetként, amivel hivatalos katonai célponttá tette őket, valamint 60 napos szükségállapotot hirdetett ki az országban.

A százezer lakosra jutó mintegy 46,5 gyilkosság tavaly a legtöbb volt az egykor békés andoki ország történetében, és az egyik legtöbb egész Latin-Amerikában is.

A kábítószer-kereskedelmi útvonalak ellenőrzéséért a mexikói kartellekkel kapcsolatban álló, több nagyhatalmú banda harcol egymással. Ecuador fontos tranzitországa a Dél-Amerikából származó és az Egyesült Államokba, valamint Európába csempészett kokainnak.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×