Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Életet menthet a legendás diszkóhimnusz

Szöveg, dallam és ritmus remekül talált egymásra a Bee Gees egyik legnagyobb slágerében, a Stayin' Alive (életben maradni) című dalban: amerikai kutatók megállapították, hogy a számban percenként éppen annyi ütem van, ahány nyomást szívmasszázskor érdemes alkalmazni.

A hetvenes évek diszkóhimnusza, a Bee Gees Stayin' Alive című száma percenként 103 ütemet tartalmaz, ez pedig mindössze hárommal több annál, mint ahányszor nyomást kell kifejteni külső szívmasszázs esetén az Amerikai Szív Szövetség ajánlása szerint.

A dalt az Illinoisi Egyetem orvostanhallgatói is kívülről tudják már: ezt hallgatták, amikor az újraélesztést gyakorolták, ez segített nekik tartani az ütemet.

A külső szívmasszázs és a mesterséges lélegeztetés kombinációja, amit az angolban CPR-ként rövidítenek, megháromszorozhatja a túlélés esélyét szívmegállás esetén, ám sokan nem merik alkalmazni, mert nem biztosak abban, hogy a megfelelő ütemben fejtenének ki nyomást a szervre.

Azt, hogy a Bee Gees dala éppen ebben segíthet, David Matlock állapította meg. Az orvos ezután megkért 15 orvostanhallgatót, hogy végezzen külső szívmasszázst az ilyesmire rendszeresített babákon, miközben a Stayin' Alive-ot hallgatja.

Öt héttel később a diákok megismételték a kísérletet, úgy, hogy bár nem hallották a dalt, számolták magukban az ütemet. Az első alkalommal percenként 109, másodszorra pedig 113 alkalommal nyomták meg a babák mellkasát, ami ugyan több a javasoltnál, ám vészhelyzetben mégis életet menthet.

David Matlock szerint a kísérlet sikeres volt azok körében, akik tudják, hogyan kell újraélesztést végezni, éppen ezért úgy gondolja, hogy érdemes lenne szélesebb körben is vizsgálni az eredményét, valódi páciensekkel vagy olyanok részvételével, akik nem tanulták a CPR-t.

Az Amerikai Szív Szövetség már két éve is javasolta az újraélesztést oktatóknak, hogy hívják segítségül a Gibb fivérek dalát, amikor a szívmasszázst gyakoroltatják.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×