Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálatának felvételén Szergej Lavrov orosz külügyminiszter (j) és Cso Szon Hui észak-koreai külügyminiszter  emléktáblát leplez le a kommunista Észak-Koreát megalapító Kim Ir Szen 1949-ben tett szovjetunióbeli látogatására emlékezve a moszkvai Jaroszlavszkij vasútállomáson 2024. november 1-jén.
Nyitókép: MTI/EPA/Orosz külügyminisztérim sajtószolgálata

Észak-koreai külügyminiszter: Phenjan hűséges szövetségese Moszkvának

Észak-Korea kész a győzelemig segíteni Oroszországot az ukrajnai konfliktusban - jelentette ki Coj Szon Hi észak-koreai külügyminiszter, amikor Moszkvában fogadta őt Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője.

"Semmi kétségünk sincs afelől, hogy az Oroszországi Föderáció tisztelt elnöke, Vlagyimir Putyin bölcs vezetése alatt az orosz hadsereg és nép elkerülhetetlenül nagy győzelmet arat a szuverén jogok védelméért és az állam biztonságának megóvásáért folytatott szent harcában. Ismételten hitet teszünk amellett, hogy a győzelem napjáig mindig szilárdan ki fogunk állni orosz bajtársaink mellett" - mondta az észak-koreai külügyminiszter.

"Kim Dzsong Un, a KNDK elnöke a különleges hadművelet kezdetétől fogva azt az utasítást adta, hogy ne legyünk tekintettel senkire, változatlanul és erőteljesen támogassuk és segítsük az orosz hadsereget és az orosz népet" - mondta. Rámutatott, hogy az Egyesült Államok és más nyugati országok, azzal, hogy Kijevet fegyverekkel látják el, "megpróbálnak hosszú távú háborút folytatni Ukrajnában Oroszország ellen".

Azt mondta, hogy a Koreai-félszigeten a helyzet nagyon veszélyes és instabil állapotba került az amerikaiak és szövetségesei fellépése miatt.

Megerősítette, hogy Phenjan nem szándékozik változtatni a nukleáris erőinek megerősítését célzó irányvonalán. Lavrov azt hangoztatta, hogy a KNDK-val kötött stratégiai partnerségi szerződés új minőségi szintre emelte a kétoldalú viszonyt. A megállapodás célját a kapcsolatok elmélyítésében minden téren és az északkelet-ázsiai régió és az egész kontinens helyzetének stabilizálásában nevezte meg.

A tárcavezető közölte Oroszország és a KNDK hadserege és különleges szolgálatai között szoros kapcsolat alakult ki, ami lehetővé teszi a fontos feladatok megoldását a biztonság területén. Bejelentette, hogy a kereskedelmi és gazdasági együttműködéssel foglalkozó orosz-koreai kormányközi bizottság következő ülését novemberben Phenjanban fogják megtartani. Kilátásba helyezte, hogy ezen olyan "ajánlásokat" fognak kidolgozni, amelyek lehetővé teszik a kétoldalú kereskedelmi, befektetési és gazdasági kapcsolataink fokozatos növelésének folytatását.

Lavrov azt is hangsúlyozta, hogy Moszkva nagyra értékeli "az aktív kapcsolatokat a kulturális, humanitárius cserék, az oktatás területén, és eltökélt szándéka, hogy továbbfejlessze őket".

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken, újságírói kérdésre reagálva nem kívánta kommentálta azokat az állításokat, amelyek szerint észak-koreai katonákat vezényeltek Oroszországba, akik készek részt venni az ukrajnai konfliktusban.

"Nincs mit hozzátennem ahhoz, amit korábban már kijelentettünk ebben a témában" - mondta Peszkov.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!
Cikkünk frissül!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartanak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök. Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút! – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá.

Donald Trump ultimátumot adott Kijevnek és Moszkvának

Az Egyesült Államok júniusig szabott határidőt Ukrajnának és Oroszországnak arra, hogy megállapodásra jussanak a közel négyéves háború lezárásáról – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újságírókkal pénteken, azzal, hogy szavait csak szombat reggel lehet nyilvánosságra hozni.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Államcsőd fenyegeti a földi paradicsomot, teljesen bedőlhet vele az eszköz, ami eddig még soha

Államcsőd fenyegeti a földi paradicsomot, teljesen bedőlhet vele az eszköz, ami eddig még soha

Áprilisban technikai államcsőd fenyegeti a trópusi paradicsomként és luxus üdülőhelyként emlegetett Maldív-szigeteket: egy 2021-ben kibocsátott 500 millió dolláros speciális államkötvény lejárata és a kapcsolódó kifizetések teljesen kimeríthetik az ország tartalékait. A történet túlmutat a szigetországon: szuverén kibocsátó még nem csúszott meg szukukkal, így egy esetleges késedelem precedenst teremtene, ami a teljes iszlám pénzügyi piac reputációját megrázhatja. A maldív kormány így külső mentőövekben, refinanszírozásban és tartalékfelhasználásban bízik, de a piac számára az áprilisi határidő csak az első nagy stresszteszt egy hosszabb adósságspirálban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×