Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.53
bux:
0
2025. december 26. péntek István
négyzethálós kockás füzet összegyűrt papír radíros ceruza
Nyitókép: Pixabay

Érvénytelenítette a kormányzati megállapodást az OBT – reagált a minisztérium

Érvénytelenítette a kormánnyal kötött négyoldalú megállapodást az Országos Bírói Tanács. Tuzson Bence igazságügyi miniszter közölte: a kormány továbbra is hatályosnak tekinti a megállapodást.

Az Igazságügyi Minisztérium, a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírói Tanács tavaly november végén kötött megállapodást arról, hogy az állam több mint 130 milliárd forintot fordítana a bírók és igazságügyi alkalmazottak béremelésére, bizonyos szervezeti átalakítások mellett. Az egyezség jelentős botrányt okozott a bírói karon belül. Részben a tiltakozás miatt mondott le Szabó Péter, mostanra pedig kétezer bíró és igazságügyi alkalmazott hozta nyilvánosságra kritikáját, és nyilvános demonstrációt is tartottak.

A hvg.hu szerdán arról írt, hogy nagy többséggel megszavazták a kormánnyal kötött négyoldalú megállapodás érvénytelenítését az Országos Bírói Tanács tagjai. A lap úgy tudja, a napirendi pontot 10 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadták el. Varga Zs. András, a Kúria elnöke – aki hivatalból tagja a testületnek – nem szavazott.

Az ülésen részt vett Tuzson Bence igazságügyi miniszter is, aki utoljára egy éve, az alakuló ülésen tette tiszteletét. Nem ment el viszont Szabó Péter volt elnök – aki azután mondott le elnöki posztjáról, hogy aláírta a megállapodást –, és más hiányzó is volt.

Később Tuzson közleményt adott ki, amelyben sajnálatát és mélységes megütközését fejezte ki az OBT szerdai döntése miatt. Azt írta, ez a megállapodás egy olyan történelmi léptékű vállalást jelentett volna, amely 2027-ig a bírák jövedelmének átlagosan 48 százalékos, a bírósági titkárok és fogalmazók 82 százalékos, valamint a bírósági tisztviselők 100 százalékos emelését tűzte ki célul.

Nagyra becsüli a testület elnökét és tagjait, mégis az OBT szerdai döntése szerinte nem csupán szembe megy korábbi álláspontjával, hanem mélységes következetlenséget sugall, amely megkérdőjelezi a testület hitelességét.

"Ez a helyzet mindannyiunkat átgondolásra késztet, hiszen az egymásnak ellentmondó döntések komolytalanságot tükröznek, ami nehézséget okoz abban, hogy megfelelő együttműködés alakuljon ki az igazságszolgáltatás jövőjét érintő kérdésekben" - fogalmazott a miniszter, hozzáfűzve, hogy a kormány a megállapodást továbbra is hatályosnak tekinti.

A portál emlékeztet: az OBT új elnöke, Pecsenye Csaba megválasztása után egy közleményben még határozottan visszautasította, hogy a megállapodás aláírásával bárkinek a becsülete sérült volna. Amikor azonban az OBT véleményezése nélkül tárgyalták és fogadták el azt a jogszabály-javaslatot, amely módosít a bírói korhatáron, az elnök nem sokkal később levélben írt megdöbbenéséről az Igazságügyi Minisztériumnak. A testület végül egy közleményt is kiadott, amelyben azt hangsúlyozzák, hogy a történteket a hatáskörük teljes és szándékos kiürítéseként értékelik, az eljárás pedig súlyosan sérti a jogállamiság alapelveit és a demokratikus jogalkotási folyamat alapvető szabályait.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Az ukrajnai háború legnagyobb fordulata idén egyértelműen nem a frontvonalon, hanem a Fehér Házban történt: Donald Trump elnök átvette a hatalmat az Egyesült Államok felett, ezzel gyökeres változás állt be Washington Ukrajna-politikájában. Amerika többé nem küldi korlátlanul, kvázi-bérmentve a fegyvereket, pénzt és szakértelmet Ukrajnába, emellett az amerikai diplomaták Moszkvával is egyeztetni kezdtek, azzal a céllal, hogy sikerüljön valamilyen kompromisszumot kialkudni, amely a háború lezáráshoz vezet. Az események az év végére kifejezetten felgyorsultak: majdhogynem mindennapossá váltak az orosz-amerikai és ukrán-amerikai tárgyalások, de továbbra is erősen kérdéses, hogy sikerül-e érdemi áttörést elérni a háború lezárása felé a közeljövőben. Egyelőre csupán az jelenthető ki 100%-os bizonyossággal, hogy Trump-féle, ukrajnai háború kapcsán bekövetkezett hatalmas diplomáciai, politikai és katonai fordulat egyike az év 10 legnagyobb sztorijának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×