Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Vasárnapi választási hírek – percről percre

Infostart / InfoRádió
2024. június 9. 19:10
Vasárnap este 7 órakor befejeződött az önkormányzati, nemzetiségi és európai parlamenti (EP-) képviselők választása Magyarországon, a 10 119 szavazókörben. Az NVI oldalán este fél kilenckor jelentek meg az önkormányzati választások első részeredményi. Az első EP-s adatok csaknem fél 12-ig várattak magukra.
2024.06.10. 04:43

Zárjuk választási hírfolyamunkat

Köszönjük, hogy velünk tartottak! Hamarosan kezdenek hétfő hajnali, reggeli szerkesztőink, és ismét friss hírekkel jelentkezünk.

2024.06.10. 04:25

Az utolsó budapesti kerület eredménye is befutott

Legtovább az I. kerületben tartott a számlálás, ahol hajnali negyed ötre lett csak eredmény.

2024.06.10. 03:59

Itt a vége, Karácsony Gergely nyerte a főpolgármesteri választást - egyelőre

Hétfő hajnali négy órára dolgozták fel a főpolgármester-választás szavazatait. Vitézy Dávid szerint újraszámlálás lesz.

2024.06.10. 03:53

Szlovéniában az ellenzékben lévő konzervatívok kapták a legtöbb szavazatot

Szlovéniában a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) listája kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi európai parlamenti választásokon.

2024.06.10. 03:32

Karácsony Gergely: Budapest nem adta meg magát

Van még pár százalék bizonytalanság, de Budapest köztársaság marad - erről beszélt a főpolgármester hétfő hajnal három óra után.

2024.06.10. 02:46

Vona Gábor: az 2RK története csak most keződik

Az elmúlt időszakban a Második Reformkor Párt (2RK) közössége bebizonyította, hogy a párt az új ellenzék józan hangja - jelentette ki Vona Gábor pártelnök vasárnap éjszaka Budapesten újságíróknak azt értékelve, hogy nem egészen 0,7 százalékos eredményt értek el az európai parlamenti (EP-) választáson.

2024.06.10. 02:41

Giorgia Meloni megköszönte pártja sikerét az olaszoknak

Köszönöm, az Olasz Testvérek az első párt maradt, túllépve az olasz parlamenti választások eredményét – jegyezte be közösségi oldalán Giorgia Meloni kormányfő, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke hétfőre virradóra, az európai parlamenti (EP-) választások első exit poll eredményeinek közzététele után.

2024.06.10. 02:36

Toroczkai László: négy párton kívül a többi „elvérzett”

Négy politikai erő maradt állva a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti (EP) választások után, a Fidesz-KDNP, a Tisza Párt, a DK-Párbeszéd-MSZP pártszövetség és az önállóan induló Mi Hazánk Mozgalom; ezek a politikai erők fogják meghatározni Magyarország sorsát, a többi párt elvérzett – mondta a Mi Hazánk Mozgalom elnöke hétfőn hajnalban a választások eredményét értékelve budapesti sajtótájékoztatóján.

2024.06.10. 02:29

Történelmi sikert emleget a MEMO

A Megoldás Mozgalom (MEMO) történelmi győzelmet szerzett három településen a vasárnapi önkormányzati választásokon, az európai parlamenti választáson viszont a szakmaiság helyett az érzelmek döntöttek, amit csalódásként értékelnek – mondta Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom EP-listavezetője hétfőn a még nem végleges eredmények ismeretében az MTI-nek nyilatkozva.

2024.06.10. 02:21

Gyurcsány Ferenc: új fejezet kezdődik – Dobrev Klára: csalódást keltő az eredmény

A hazai baloldalt megőriztük egy olyan autoriter rendszerben, amelyet Orbán kiépített. Igaz, megjelent a politikai térképen egy új kihívó – értékelt a baloldali lista harmadik szereplőjének társelnöke, Kunhalmi Ágnes a választás éjszakáján.

2024.06.10. 02:09

Vitézy Dávid a választás éjszakáján: nem fog kiderülni, mi az eredmény, újraszámolás lesz

A nagy számú érvénytelen szavazat és az egyébként is szoros verseny miatt Vitézy Dávid jelezte, a részéről jöhet az újraszámlálás. Karácsony Gergelyt nem érte el telefonon.

2024.06.10. 02:01

A horvát kormányfő egyik szeme sír, a másik nevet

Andrej Plenkovic horvát kormányfő elégedett pártjának, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ) a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választásokon elért eredményével.

2024.06.10. 01:49

Átvette a vezetést Karácsony Gergely

Már csak ötszázaléknyi szavazatot nem számoltak össze.

2024.06.10. 01:38

Magyar Péter a választások éjszakáján: most már hivatalosan is a legnagyobb ellenzéki párt vagyunk

Soha ilyen gyenge eredményt a Fidesz nem ért el az európai parlamenti választásokon – fogalmazott a választás éjszakáján Magyar Péter, a Tisza Párt EP-listavezetője és alelnöke. Szerinte összeáll a csapat és a program is a 2026-os országgyűlési választásokra, de akár már idén szeptemberre is.

2024.06.10. 01:35

Elképesztő kicsire csökkent a különbség a két főpolgármester-jelölt között

Elolvadt Vitézy Dávid előnye, már alig vezet.

2024.06.10. 01:30

Így oszlik el a 21 magyar EP-mandátum

80 százalékos feldolgozottság után már szinte kimondható a végeredmény.

2024.06.10. 01:24

Nem vitás, hogy melyik lesz a legnagyobb EP-frakció

Az új összetételű Európai Parlament (EP) képviselőhelyeire vonatkozó frissített mandátumbecslés szerint az Európai Néppárt (EPP) 191, az ötéves mandátumát most befejező EP összetételéhez képest 15 további képviselői hellyel rendelkezik majd a 2024-2029-es törvénykezési időszakban - tájékoztatott az uniós parlament hétfőn hajnalban.

2024.06.10. 01:16

Márki-Zay Péter: jó, hogy kedvesebb EP-mandátuma lesz a Fidesznek

A Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN) közössége elkötelezett, hogy Magyarország demokratikus jogállam legyen – jelentette ki Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen hétfőre virradóra.

2024.06.10. 00:53

Orbán Viktor: legyőztük a régi ellenzéket, az új ellenzéket és a soros ellenzéket is

Távirati stílusban üzent Brüsszelnek a magyar kormányfő az EP-választás éjszakáján. "A demokrácia köszöni szépen, jól van" - fogalmazott a Bálnában. Csípős megjegyzéssel "köszöntötte" a Momentum rossz eredményét - éppen egy olimpia évében, utalva a párt korábbi Nolimpia-kampányára.

2024.06.10. 00:40

Giorgia Meloniék örülhetnek Olaszországban a legjobban

Az Olasz Testvérek (FdI) párt szerezte Olaszországban a legtöbb voksot vasárnap az európai parlamenti (EP-) választáson, az olasz televíziókban bemutatott felmérések eredményei szerint a Giorgia Meloni kormányfő vezette jobboldali pártra a választók 26-30 százaléka szavazott.

2024.06.10. 00:39

Gyöngyösi Márton csalódott a Jobbik eredménye miatt

Csalódottak vagyunk – értékelte a Jobbik-Konzervatívok európai parlamenti (EP-) választáson elért, 1 százalék alatti eredményét hétfőre virradó éjjel, a voksok mintegy felének összeszámolása után tartott sajtótájékoztatón Gyöngyösi Márton pártelnök.

2024.06.10. 00:22

Alakul, hogy nézhet ki az Európai Parlament

Öt országból még egyáltalán nincsenek adatok.

2024.06.10. 00:13

Budapest: öt kormánypárti polgármester marad, még nem dőlt el a Vár sorsa

Közelít a végéhez a szavazatszámlálás a budapesti polgármestereknél. Marad az ellenzéki többség, de az I. kerületet elveszítheti az ellenzék.

2024.06.10. 00:10

Andrej Babis pártja nyerte a csehországi EP-választást

Az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) nyerte meg az európai parlamenti (EP-) választást Csehországban - közölte a voksolásért felelős Cseh Statisztikai Hivatal vasárnap este Prágában.

2024.06.09. 23:53

Kovács Gergely szerint „tök jól szerepelt” a Kutya Párt

Jónak ítélte az önkormányzati választáson elért eredményüket a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) társelnöke vasárnap késő este, a budapesti Gödör Klubban.

2024.06.09. 23:49

Fél százalékra csökkent Vitézy Dávid előnye

Nagyot faragott hátrányából Karácsony Gergely. 61,37 százalékos feldolgozottságnál.

2024.06.09. 23:42

A belga miniszterelnök bejelentette lemondását

A szavazatok 90 százalékos feldolgozottsága mellett az Új Flamand Szövetség (N-VA) fölényesen nyerte az EP-választásokat vasárnap Belgiumban.

2024.06.09. 23:36

EP-választás: Spanyolországban már végeredményt hirdettek

Spanyolországban a konzervatív Néppárt (PP) kapta a legtöbb szavazatot az európai parlamenti választásokon vasárnap a késő este közzétett hivatalos nem végleges eredmények szerint.

2024.06.09. 23:28

Kijöttek az első magyar EP-eredmények: Fidesz-KDNP 11, Tisza Párt 7 mandátum

Este negyed 12-kor az NVI weboldalán megjelentek az első EP-választási részeredmények. A 21 mandátum több mint felét elvihetik a kormánypártok.

2024.06.09. 23:24

Donald Tusk: a KO megmutatta, hogy Európa reménysugara

Az Európai Unió nagy országai közül Lengyelországban diadalmaskodott a demokrácia, a tisztességesség, az európaiság – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök, az európai parlamenti (EP) választások exit poll-eredményeit kommentálva vasárnap este.

2024.06.09. 23:18

Magyar Péter: a NER-nek vége van, új helyzet van a politikatörténetben

Figyelmeztette támogatóit a közelgő viharra a Tisza Párt EP-listavezetője, aki azt ígérte még az eredmények ismerete nélkül, hogy kétéves programírási időszak kezdődik.

2024.06.09. 23:10

Ursula von der Leyen: a mai nap jó nap a Néppárt számára

„Megnyertük az európai parlamenti választásokat, az Európai Néppárt (EPP) a legerősebb képviselőcsoport az Európai Parlamentben” – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, az Európai Néppárt politikusa Brüsszelben vasárnap késő este.

2024.06.09. 23:08

Kósa Lajos: hiába állt támadás alatt Debrecen, minden körzetet megnyert a Fidesz

A Fidesz alelnöke szerint a debreceniek egyértelmű választ adtak a kétkedőknek.

2024.06.09. 23:07

Az EP-s eredményeknek se híre, se…

Az európai parlamenti választások eredményeiről egyelőre nem közölt adatokat a Nemzeti Választási Iroda, noha az utolsó tagállamban 23 órakor fejeződött be a szavazást. (Ezt követően lehet csak előzetes adatokat közölni.)

2024.06.09. 23:05

Román kormányfő: köszönöm annak a 2,3 millió románnak, akik a PNL-re szavaztak

A Szociáldemokrata Párt (PSD) „megnyerte a választásokat, amit ma elértünk, az a románok belénk vetett bizalmát jelenti. (.) A románok értékelték a PSD által hozott kormányzati intézkedéseket” – nyilatkozott vasárnap este az európai parlamenti választások urnazárását követően Marcel Ciolacu kormányfő, a nagyobbik romániai kormánypárt elnöke.

2024.06.09. 22:50

Tartja pár százalékos előnyét Vitézy Dávid, de még sok szavazat van hátra

Nem mindegy, melyik kerületből érkeznek az új adatok.

2024.06.09. 22:47

Megyei jogú városok: eddig 15 kormánypárti és 8 ellenzéki polgármester, nagy csata Győrben és Szolnokon

Szinte az összes nagyvárosban lassan befejeződik a szavazatszámlálás, két helyen még az utolsó pillanatig várni kell a győztes személyére,

2024.06.09. 22:39

Tarr Zoltán: képzésekkel is készülünk arra, hogy a politikai játéktérben helyt tudjunk állni

A Tisza párt az szeretné, hogy Magyarország újra "partiképes" legyen Európában és az Európai Unióban, ez EP-jelöltjeik legfontosabb célja - mondta az InfoRádiónak Tarr Zoltán, aki harmadik a Tisza-párt EP-listáján.

2024.06.09. 22:30

Eredményvárók - helyszíni körkép este 10 után

Lassan csordogálnak a fővárosi eredmények, az LMP bízik a magas részvételben, a Bálnánál Gulyás Gergelyt várják. Az InfoRádió helyszíni tudósítóinak beszámolói az egyes eredményváró helyszínekről.

2024.06.09. 22:19

Grundtner András: az fontos, hogy mindenhol ott legyünk

A Mi Hazánk Mozgalom eredményváróján nyilatkozott az InfoRádiónak a párt budapesti főpolgármester-jelöltje.

2024.06.09. 22:12

Feloszlatott Nemzetgyűlés: az elemző szerint előre menekülhet Emmanuel Macron

A francia elnök Rajnai Gergely (Méltányosság Politikaelemző Központ) szerint azért lépett ennyire gyorsan, még az eredmények megismerése előtt, mert most lehet még olyan pillanat, amikor Marine Le Pen radikális jobboldali pártja még messze lehet az 50 százaléktól, előtte azért így is nagy feladat állhat a többség megtartásával.

2024.06.09. 22:07

Budapest: több kerületben is csak a végén dől el, ki lesz a polgármester – itt vannak kiélezett párharcok

A budapesti kerületekből lassabban csordogálnak az eredmények, de van, ahol már körvonalazódnak az erőviszonyok a polgármester-választáson.

2024.06.09. 21:59

Bejelentést tett a Nemzeti Választási Bizottság elnöke

A mai napon a demokráciát ünnepeljük, a választópolgárok éltek az alaptörvényben biztosított választójogukkal – mondta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

2024.06.09. 21:49

Megyei jogú városok: sok papírforma, és még éles verseny három helyen is

Több megyei jogú városban már eldőlni látszik a polgármesteri szék sorsa, de vannak még kiélezett csaták.

2024.06.09. 21:45

Macron feloszlatja a nemzetgyűlést, előre hozott választások jönnek

A jobboldali Nemzeti Tömörülés nagy arányú győzelme miatt.

2024.06.09. 21:34

Elemzők az InfoRádióban: Macron és Scholz is kemény kritikát kapott a választóktól

Marine Le Pen pártja kétszer annyi szavazóra számíthat az EP-választáson, mint az Emmanuel Macron pártja részvételével szerveződött liberális koalíció. Erről és ennek összefüggéseiről is beszéltek az EP-választás estéjén az InfoRádió szakértői.

2024.06.09. 21:25

Barabás Richárd a kilépésről: Tordai Bencének nincs igaza

Tordai Bence kilépett vasárnap a Párbeszédből, a párt társelnöke szerint stratégiai véleménykülönbség alakult ki közöttük, de az eredmények ismeretében le akar ülni egyeztetni a távozó képviselővel.

2024.06.09. 21:21

Polgármester-választás – így állnak a budapesti kerületek

Elkezdődött a szavazatok számlálása, a fővárosi kerületekre vonatkozóan, illetve a főpolgármester-választásról az országos feldolgozottsághoz képest lassabban jönnek az adatok.

2024.06.09. 21:17

Itt az Európai Parlament első mandátumbecslése – grafikon

11 tagországból beérkezett exit poll felmérésekre alapozva.

2024.06.09. 21:11

Barabás Richárd: Szentkirályi Alexandra visszalépése többet ártott Vitézy Dávidnak, mint használt

A Párbeszéd vezetése Karácsony Gergely főpolgármester újbóli győzelmére számít – hangsúlyozta Barabás Richárd. A párt társelnöke az InfoRádióban úgy nyilatkozott, hogy szerinte a magas részvételt részben a fideszes Szentkirályi Alexandra visszalépése is okozta.

2024.06.09. 21:04

Kálmán Olga: ünnep a magas részvétel, Tordai Bence kilépése a Párbeszéd belügye

A választópolgárok megmutatták, hogy a politika a hétköznapi életünkről szóló fontos döntések sorozata, és ennek szellemében döntöttek arról, kiknek adnak politikai felhatalmazást az ügyek intézésére – mondta az InfoRádióban a DK frakciószóvivője.

2024.06.09. 21:00

Dúró Dóra büszke arra, hogy az ellenzéki oldalon a legtöbb képviselőjelöltet állították

Az urnazárást követően bizakodóan nyilatkozott Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese, aki szerint akár két képviselőjük is kijuthat az Európai Parlamentbe.

2024.06.09. 20:52

Polgármester-választás – így állnak a megyei jogú városokban

Fél kilenc magasságában elkezdte közölni a részletes választási adatokat a Nemzeti Választási Iroda. Cikkünk frissül.

2024.06.09. 20:48

Exit poll: Ausztriában győztes az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt

Ausztriában az EP-választás gyakorlatilag egyben főpróba volt az őszi parlamenti választásokon. Az urnazárást követő előrejelzések beigazolták, hogy az ország legnépszerűbb pártja a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt, amely jelentős fölénnyel nyerte a mostani EP-szavazást.

2024.06.09. 20:46

Spanyol exit poll

22:20-ra nyert a jobboldal a kormányszó szocialisták ellen az ottani EP-választáson.

2024.06.09. 20:43

Érkeznek

Megjelentek az önkormányzati választások első részeredményei az NVI oldalán.

2024.06.09. 20:40

Hetekig is elhúzódhat a végleges választási eredmények megállapítása

Július közepéig is elhúzódhat az önkormányzati választások végleges eredményének megállapítása, ha minden jogorvoslati lehetőséget kihasználnak a jelöltek és jelölőszervezetek.

2024.06.09. 20:35

Magyar Péter: bármilyen eredményt is érünk el, az világraszóló lesz

Nincs minimumelvárása a Tisza Párt elnökének arról, hogy milyen eredménnyel lenne elégedett a választáson, de a párt finanszírozásának kérdéseiről beszélt Magyar Péter az eredményváró helyszínén

2024.06.09. 20:25

Donáth Anna: már ezáltal is jobb hely lett az ország

Optimistán várja a választási eredményeket és biztos pártja jó szereplésében a Momentum elnöke, európai parlamenti (EP-) listavezetője. Donáth Anna vasárnap, az urnazárás után Budapesten újságíróknak azt mondta, büszke a Momentumra, mert annak tagjai az elmúlt hetekben kemény munkát végeztek.

2024.06.09. 20:22

Hollandia

Hollandiából exit poll eredmények állnak rendelkezésre, de a vezető és az ezüstérmes erő közt "egy szék" a különbség (baloldali blokk és Szabadságpárt), ezért minden érintett inkább megvárja a hivatalos eredményt vasárnap este 11-kor – tudósított az M1 Hollandiából. A részvételi arány 50 százalék volt majdnem, de ez is 5 százalékkal magasabb, mint 5 évvel ezelőtt volt.

2024.06.09. 20:13

LMP: Karácsony Gergely hivatalosan is belépett a választási csalók körébe

Választási csalónak nevezte Karácsony Gergely főpolgármestert, a Párbeszéd, az MSZP és a DK főpolgármester-jelöltjét az LMP szóvivője azt követően, hogy a városvezetőt elmarasztalta a Területi Választási Bizottság Vitézy Dávid plakátjának átragasztása miatt. Gál József, az LMP fővárosi listájának második helyen álló jelöltje az InfoRádió kérdéseire válaszolt.

2024.06.09. 20:05

Urnazárás: érdekesen üzent a végén Karácsony Gergely és Vitézy Dávid

Mindketten megköszönték a szavazók támogatását, de a főpolgármester kicsit más hangnemben szólalt meg.

2024.06.09. 20:00

LMP-szóvivő: végre Budapestről szóljon a városházi munka!

Az LMP nem tudott arról, hogy a Fidesz visszalépteti főpolgármester-jelöltjét, Szentkirályi Alexandrát Vitézy Dávid javára - mondta a párt szóvivője és fővárosi listájának ötödik jelöltje az InfoRádióban az LMP eredményváró központjában.

2024.06.09. 19:59

Veszélyben az erdélyi magyar EP-képviselet

Veszélybe került az erdélyi magyar EP-képviselet, miután az esti órákban megugrott a többségi részvétel a vasárnapi romániai EP-választásokon - jelentette ki Csoma Botond, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szóvivője vasárnap Kolozsváron.

A Kolozs megyei parlamenti képviselő elmondta: az RMDSZ értékelése szerint "késélen mozog", hogy a szövetség eléri-e az ötszázalékos bejutási küszöböt a vasárnapi EP-választásokon.

„A nap folyamán most először került veszélybe a magyar képviselet. Arra kérem a magyar embereket a nagyvárosokban és nagyközségekben, hogy menjenek el szavazni. (…) Kérem, buzdítsák barátaikat, szomszédjaikat is!” - nyilatkozott Csoma Botond.

Emlékeztetett, hogy román idő szerint 22 óráig lehet szavazni, így több mint egy óra áll a rendelkezésükre azoknak, akik eddig távol maradtak az urnáktól.

Az RMDSZ korábbi tájékoztatása szerint a délutáni órákban elsősorban a nagyvárosokban maradt el az erdélyi magyar részvétel a többségitől, ez később kiegyenlítődni látszott. Az esti órákban azonban a nagyvárosban megnőtt a választásokon részt vevők száma, így a többségi részvétel is.

A Központi Választási Iroda (BEC) tájékoztatása szerint román idő szerint 20 órakor 47,82 százalékos volt a részvétel a romániai EP-választáson, a magyarok által is lakott megyék nagyjából az országos átlag fölött teljesítettek.

A helyhatósági választásokon a szavazásra jogosultak 45,82 százaléka vett részt este 20 óráig. Mindkét arány magasabb, mint a legutóbbi, 2019-es EP-választáson, valamint 2020-as helyhatósági választáson regisztrált adat.

2024.06.09. 19:52

Róna Péter: meglepetés volna, ha bejutnánk az EP-be

A Jobbik-Konzervatívok európai parlamenti (EP-) listavezetője szerint meglepetés lenne, ha bejutnának az EP-be. Róna Péter erről az ellenzéki párt vasárnapi budapesti eredményváró rendezvényén, az este hét órai urnazárást követően tartott sajtótájékoztatón beszélt az MTI kérdésére.

Csodák talán vannak – tette hozzá, köszönetet mondva aktivistáik kampányban nyújtott "elképesztő mennyiségű" munkájáért. Róna Péter hangsúlyozta: a jövőben a Jobbik "politikai vonalának" fejlesztésén dolgozik.

Gyöngyösi Márton pártelnök arról beszélt: egyenlőtlen feltételek mellett zajlott a kampány, amelynek során három jelenség befolyásolta "végzetesen" az eredményt.

Elsőként az Állami Számvevőszék bírságát említette, amelyet minden, az 2022-as összefogásban részt vevő ellenzéki pártra kiszabtak, de csak a Jobbiktól vontak le, így lehetetlenítve el kampányuk finanszírozását.

A pártelnök szerint "elképesztő médiaellenszélben" kellett megmérettetniük magukat, és az is kiderült, hogy "a magát függetlennek nevező balliberális sajtó" valójában pártérdekeket szolgált. Kivételt szerinte ez alól a közmédia jelentett, amely hosszú idő után ismét megrendezte az EP-listavezetők vitáját.

A politikus azt is nehezítő körülményként említette, hogy Magyar Péter és pártja, a Tisza Párt megjelenésével a megmérettetés európai parlamenti választásból a 2026-os országgyűlési választás előfutamává vált. Hozzátette: voltak ugyan olyan jobbikosok, akik - pártjuktól erőforrást elvonva - szerepet vállaltak Magyar Péter kampányában, de nagyon világossá kívánják tenni, hogy a két szervezet között "semmiféle átjárás és semmiféle átfedés nincs".

A Jobbik, bármi is legyen a mostani választások eredménye, soha nem fogja feladni, mindig egy jobbközép, konzervatív alternatívát fog kínálni a Fidesz politikájával szemben - jelentette ki Gyöngyösi Márton.

2024.06.09. 19:50

Megkezdte a levélszavazatok számlálását az NVI

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap este 7 órakor megkezdte az irodához érkezett levélszavazatok felbontását és a szavazólapok számlálását az európai parlamenti (EP-) választáson. A voksokat géppel és kézzel is megszámolják.

Levélben a sem magyarországi, sem más uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar választópolgárok szavazhattak az EP-listákra, az NVI összesen 127 ezer levélben szavazót vett fel a névjegyzékbe.

Az NVI június 3-a óta a visszaérkező levélcsomagok külső borítékját bontotta fel, és ellenőrizte az azonosító nyilatkozatok adatainak hitelességét. Az érvényes azonosító nyilatkozat melletti, szavazatot tartalmazó borítékokat azonban félretették, azok felbontásával ugyanis meg kellett várniuk a vasárnap este 7 órát.

Nagy Attila, az NVI elnöke a szavazatot tartalmazó borítékok felbontásának megkezdése előtt a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) tagjait arról tájékoztatta, hogy az irodához több mint 50 ezer levélszavazat érkezett vissza, és valamennyinek az azonosító nyilatkozatát ellenőrizték.

Az NVI-nek a levélszavazatok feldolgozásával kapcsolatos tevékenységét nyomon követhetik az NVB tagjai és az EP-választáson listát állító jelölőszervezeteknek az NVI mellé delegált megfigyelői.

2024.06.09. 19:46

Sulyok Tamás rövid nyilatkozatot tett az urnazárás után

Egymás kölcsönös tisztelete és megbecsülése mellett a belátás képességének fontosságáról is beszélt a köztársasági elnök az urnazárás után tett sajtónyilatkozatában.

2024.06.09. 19:44

Eredményvárók

Karácsony Gergelynek két eredményváró helyszínt is felépítettek, időjárástól függően választja majd ki, hogy a Merlin Színházban, vagy a Városháza Parkban szól majd az eredményközlés után – hangzott el a köztévén. A főpolgármester a közösségi oldalán 18 órakor amúgy azt írta, utóbbi helyszínre várja közös eredményváróra a budapestieket. A DK külön eredményvárót tart az MSZP-től és a Párbeszédtől, így Karácsony Gergelytől is, egy belvárosi szállodában.

2024.06.09. 19:41

„Nincs hely”

A Momentum eredményvárójára nem engedték be az M1 stábját, arra hivatkozva, hogy „nincs hely”. (M1)

2024.06.09. 19:40

Tordai Bence kilépett a Párbeszédből

A párt egyik alapítója azzal indokolta a döntését, hogy nem ért egyet a DK-val és az MSZP-vel kötött szövetséggel.

2024.06.09. 19:35

Szerencsen megütötték a polgármestert - állítja

Nyíri Tibor Facebook-bejegyzést tett közzé egy incidensről.

2024.06.09. 19:26

Németország: győzött a CDU/CSU, de győztes az AfD is az EP-választásokon az első előrejelzések szerint

Beigazolódott a papírforma, az első előrejelzések szerint fölényesen nyert az ellenzéki konzervatív pártszövetség a németországi európai parlamenti választáson. A legnagyobb vesztes a kormánykoalíciós Zöldek Pártja, amely öt évvel ezelőtti eredményéhez képest több mint nyolc százalékot vesztett.

2024.06.09. 19:20

Fidesz-eredményváró: "ez minden idők legnagyobb részvételi aránya"

A Fidesz és a KDNP a Bálnában várja a kettős választás eredményeit.

2024.06.09. 19:17

Németországi helyszíni utolsó becslés…

CDU–CSU: 29 mandátum; AfD: 17 mandátum; Szociáldemokraták: 14 mandátum.

Az M1 németországi tudósítója elmondta, Essen tartományban véletlenül bezárták egy olyan helyiségbe az urnát, amihez senkinek nem volt kulcsa, Baden-Württembergben pedig egy kisfiú vízipisztolya okozott riadalmat.

2024.06.09. 19:15

MEMO: hatalmas siker lenne egy EP-mandátum

Hatalmas eredménynek tartaná a Megoldás Mozgalom, ha sikerülne egy mandátumot szereznie az EP-választáson, az önkormányzati választáson pedig néhány településen sikerülne nyerniük - erről Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom EP-listavezetője tájékoztatta az MTI-t, miután Budapesten a második kerületben leadta szavazatát.

Elmondta: az alig két éve alapított Megoldás Mozgalom a második legtöbb önálló polgármester-jelöltet állította, és hatalmas eredmény lenne, ha pár településen nyerni tudnának. Ezzel elindulhatna a milliárdos mintatelepülés-program, amely példával szolgálna, hogyan lehetne Magyarországot jobb hellyé tenni az önellátó kis helyi közösségek révén.

Az elmúlt 20 évben a főállású, megélhetési politikusok nem tudtak maradandó eredményt elérni, az érdekérvényesítéshez ezért más hangnemre, stílusra van szükség, ezért a szakmaiságot képviselnék - közölte Huszár Viktor.

Hozzátette: azon dolgoznának, hogy a jogállamisági eljárás idején is megoldható legyen közvetlenül lehívni uniós forrásokat civil szervezetnek, önkormányzatoknak, kkv-knak.

2024.06.09. 19:13

Az Osztrák Szabadságpárt már ünnepel

Vihar csapott le Bécsre, ahol az exit poll eredmények hatására az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) ünneplésbe kezdett, várhatóan 22-23 százalékot elérve a legtöbb mandátumot szerző párt lehet.

2024.06.09. 19:00

Ami 19 óráig történt…

Itt olvashatja vissza napközbeni választási tudósításunkat.