Infostart.hu
eur:
380.26
usd:
321.71
bux:
125733.91
2026. február 23. hétfő Alfréd
Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője nyilatkozik a sajtó munkatársainak a DK, az MSZP és a Párbeszéd-Zöldek választási eredményváró rendezvényén az önkormányzati, európai parlamenti (EP-) és nemzetiségi választások napján Budapesten, a Radisson Blu Béke Hotelben 2024. június 9-én.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Kálmán Olga: ünnep a magas részvétel, Tordai Bence kilépése a Párbeszéd belügye

A választópolgárok megmutatták, hogy a politika a hétköznapi életünkről szóló fontos döntések sorozata, és ennek szellemében döntöttek arról, kiknek adnak politikai felhatalmazást az ügyek intézésére – mondta az InfoRádióban a DK frakciószóvivője.

A Demokratikus Koalíció frakciószóvivője szerint a vasárnapi választásokon való magas részvétel a demokrácia ünnepe. Kálmán Olga az InfoRádióban elmondta: a fél órával az urnazárás előtti 56,09 százalékos részvételi arány azt jelenti, szinte biztosak lehetünk abban, hogy a voksolás el fogja érni minden idők legmagasabb választási részvételét, a 60 százalék körüli értéket.

Úgy véli, a választópolgárok ezúttal is megmutatták, hogy

„a politika nem valami úri mulatság, hanem az életünk, a hétköznapi életünkről szóló döntések sorozata”,

és a mai választásokon a szavazatukkal ebbe ők is beleszólhattak. Mint fogalmazott, nagyon fontos dolog, hogy az emberek kiknek adnak politikai felhatalmazást, bizalmat az ügyek intézésére. „Ez a mostani egy ünnepélyes pillanata a demokráciának” – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

Kálmán Olga szerint most már nincs értelme beszélni a várható eredményekről és a közvélemény-kutatásokról sem, mert az urnák bezártak. Elismerte, hogy a DK politikusai már nagyon izgulnak és „türelmetlenül várják” az este végkimenetelét. A DK frakciószóvivője hozzátette: találgatni nem szeretne, mint ahogy jósolgatni sem, majd az eredmények tudatában a tényekről lesz érdemes beszélni, nem a várakozásokról.

Mint fogalmazott, a Demokratikus Koalíció sosem kommentálja más pártok belügyeit, így azzal kapcsolatban sem szeretett volna véleményt formálni, hogy Tordai Bence vasárnap este bejelentette, kilép a Párbeszédből.

„Így döntött, és ez csak a Párbeszédre, illetve Tordai Bencére tartozik,

úgyhogy ezt mi a pártjuk belügyeként kezeljük” – mondta Kálmán Olga.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Döntött az Energiabiztonsági Tanács, amelyet a kormányfő hívott össze

Szijjártó Péter szerint az Orbán Viktor által összehívott Energetikai Tanács ülésén világossá vált: Ukrajna nem indítja újra a Barátság vezetéken érkező kőolajszállítást, amit Budapest politikai zsarolásnak tekint.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×