Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Facebook/Pedagógusok Szakszervezete

Totyik Tamás: törvénysértően jártak el a nyugdíj előtt álló pedagógusokkal szemben

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem tájékoztatták időben a nyugdíjba vonuló pedagógusokat arról, hogy közalkalmazotti jogviszonyuk megtartása esetén nem részesülhetnek az átlagosan 32,2 százalékos béremelésben. Totyik Tamás szakszervezeti elnök az InfoRádióban elmondta: a kormány visszaélt a jogával, a béremelést pedig minden tanárnak meg kellene adni. Gulyás Gergely a Kormányinfón reagált a helyzetre.

Több, nyugdíjba vonulás előtt álló pedagógus is jelezte a szakszervezeteknek, hogy kihagyták a januári fizetésemelésből. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője arról tájékoztatta a Népszavát, hogy szerdai egyeztetésükön Maruzsa Zoltán közoktatási államtitkárnak és a Klebelsberg Központ (KK) vezetőjének, Hajnal Gabriellának is beszámolt erről. Nagy Erzsébet elmondta: a KK elnöke azzal indokolta, hogy a nyugdíj előtt álló pedagógusok nem jogosultak a béremelésre, hogy ők

nem kaptak január elején kinevezésmódosítást sem, így nem tartoznak a pedagógus-életpályamodellről szóló törvény hatálya alá, amely a bérekről rendelkezik.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta az InfoRádióban, hogy az érintett, nyugdíjba vonulásra készülő tanárok közül sokan már megkezdték a felmentési idejüket, és többen már korábban jelezték, hogy a közalkalmazotti jogállásuk szerinti törvény alapján kérik a nyugdíjaztatásukat. Totyik Tamás megfogalmazása szerint viszont a kormány „nagyon cselesen” rendelte el a pedagógusok béremelését, ami csak a PÚÉTV (a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény) hatálya alá tartozó tanárokat illeti meg.

A szakszervezeti elnök aggályosnak tartja, hogy sem a kormány tagjai, sem a munkáltatók nem tájékoztatták időben az érintett pedagógusokat arról, hogy amennyiben nem fogadják el a jogállásváltást, nem részesülhetnek béremelésben. Totyik Tamás meglátása szerint

a munkáltatók alapvető kötelezettségnek nem tettek eleget, amit súlyos problémának nevezett,

és hozzátette: álláspontjuk szerint nemcsak ők, hanem a kormány is visszaélt a jogával ebben az esetben.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón a szakszervezeteket tette felelőssé a kialakult helyzetért, mert szerinte éppen az érdekképviseletek kérték, hogy ne kelljen aláírniuk a jogviszonyváltozást azoknak a tanároknak, akik 2023 decemberéig jelezték nyugdíjba vonulási szándékukat.

Totyik Tamás megerősítette: valóban volt ilyen kérésük, mert úgy gondolták, „ez a nyugdíjaztatási folyamat kedvező lesz” majd a számukra, de azzal nem számoltak, hogy a munkáltatók nem informálják időben az érintetteket arról, hogy adott esetben milyen joghátrány érheti őket. A Pedagógusok Szakszervezete szerint ez „törvénysértő” magatartás a munkáltatók részéről.

Gulyás Gergely ugyanakkor azt is jelezte a Kormányinfón, hogy a Belügyminisztérium igyekszik méltányos megoldást találni a problémára.

Totyik Tamás véleménye szerint

az lenne a korrekt eljárás, ha az érintett tanárok is megkapnák a béremelést,

mert így a nyugdíjba vonulásukig lenne biztos fizetésük, illetve később, a nyugdíjszámítás idején magasabb összeg illetné meg őket. Végül elmondta: ha a minisztérium ezt megtenné, a nyugdíj előtt álló vagy a nyugdíjas élet mellett dolgozni kívánó pedagógusok „szívesebben visszamennének dolgozni‚ majd ha eljön a nyugdíjba vonulás ideje, jó emlékekkel távoznának az oktatási intézményekből, nem keserű szájízzel, mint ahogy az most történik”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×