Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
321.81
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Facebook/Donáth Anna

A Momentum új elnöke egyeztetést kezdeményez az ellenzéki pártokkal

Donáth Anna európai parlamenti (EP-) listavezetőt választotta elnökévé a Momentum vasárnap.

Donáth Anna a megválasztása után a küldöttgyűlésen elmondott, a Facebook-oldalán közvetített beszédében azt mondta, a Momentum egy liberális, szabadságszerető párt, megingathatatlanul hisz az emberi méltóságban, nem tesz különbséget ember és ember között.

Azért vezeti büszkén a Momentumot, mert ennek a közösségnek nem esik nehezére a szolgálat, szembeszáll azokkal, akik mások felett uralkodni akarnak, szembeszáll a "közbecsapással", a korrupcióval - jelentette ki.

Hozzátette: számára nem jelent semmit a pozíció és a hatalom, az minden momentumosnak eszköz arra, hogy kiállhasson azokért, akiknek a szabadságát megkérdőjelezik.

"Nekünk kell kipukkasztani a populisták lufiját" - jelölte meg feladatként pártjának.

Idézve Bibó István politikai gondolkodótól a szabadságszerető ember tízparancsolatát azt mondta, a Fidesz ugyan a bibói úton indult el, de ma "óceánnyi távolságra" vannak a bibói gondolatoktól, a rendszerváltó, liberális demokrata közösségből kinőtt egy populista jobboldali politikai közösség.

Szerinte a nagyobbik kormánypárt elárulta azokat, akiknek a képviseletét vállalta. Ahol pedig gyengül a liberális eszme, a polgári gondolat, ott nő a gyűlölet - vélekedett, hozzátéve: "a demokrácia vagy liberális, vagy nem demokrácia".

A Momentum elnöke azon véleményének is hangot adott, hogy világszerte problémát jelent a félelemre és gyűlöletre épülő populizmus, és mindenhol a liberálisok és a szélsőséges populisták feszülnek egymásnak. A közelgő EP-választáson ezek a frontvonalak fogják diktálni a politikai erők mozgását - mondta.

Donáth Anna közölte, Magyarország húsz éve tagja az uniónak és húsz év múlva is tag lesz, a mostani EP-választáson az dől el, hogy képesek lesznek-e korlátozni a regnáló magyar kormány túlhatalmát, a fékek és ellensúlyok felszámolását.

Amíg a nemzeti parlament szerepe egyre inkább formális, addig EU-s eszközökkel lehet ellensúlyt teremteni a kormány rombolásával és a korrupcióval szemben - magyarázta.

Az EP-képviselő azt mondta, azért fog továbbra is dolgozni, hogy amíg Magyarországon korrupt kormány van, addig az uniós források közvetlenül azokhoz jussanak el, akiknek az jár.

Az új elnök beszélt arról is, hogy a választási törvény miatt a 2024-es önkormányzati választáson szükség van az ellenzéki pártok együttműködésére, és ahol van elfogadható közös jelöltje a pártoknak, ott a Momentum támogatni fogja azt, ahol nincs mindenkinek megfelelő közös jelölt, ott előválasztást javasol.

Donáth Anna azt mondta, az, hogy a választási szabályok igazságtalanok, nem tarthat vissza senkit attól, hogy az együttműködés alapja tisztességes és hiteles legyen. Nem mindegy - folytatta - milyen minőségű és összetételű ellenzék áll szemben a kormánnyal önkormányzati szinten sem.

Hozzátette: erről szól az EP- és az önkormányzati választás is és arra kérnek felhatalmazást, hogy megszervezhessék a NER leváltására legalkalmasabb ellenzéket. "Nem bízhatjuk ezt a feladatot a 2010 előtti világ árnyaira. Négy darab kétharmad elég bizonyíték erre" - fogalmazott.

Szükségesnek nevezte egy erős és megalkuvás nélküli liberális program megalkotását. Mint mondta, sokféleképpen dönthetnek az emberek: a lovak közé dobják a gyeplőt, mert azt gondolják, hogy már minden elveszett, vagy keresnek egy erős, autoriter vezetőt, "a sárkányt egy másik sárkányra cserélik". A Momentum alternatívát kínál, nem a nihilt, nem a hazugságokat, hanem egy liberális utat - mondta.

Jelezte azt is, egyeztetést kezdeményez az ellenzéki pártokkal.

A Momentum elnöki posztjára Donáth Anna volt az egyetlen jelölt, a párt küldöttgyűlése a nap folyamán az elnökség tagjait is megválasztotta.

Gelencsér Ferenc, a párt volt elnöke december végén mondott le tisztségéről, amelyet másfél éve töltött be, miután Donáth Anna gyermeke születése miatt nem indult az akkori tisztújításon.

Megválasztotta új elnökségét a Momentum:

Bedő Dávid országgyűlési frakcióvezető-helyettes;

Cseh Katalin EP-képviselő;

Hajnal Miklós országgyűlési képviselő;

Orosz Anna országgyűlési képviselő;

Soproni Tamás, Terézváros polgármestere és

Tompos Márton országgyűlési frakcióvezető-helyettes.

Címlapról ajánljuk
Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×