Infostart.hu
eur:
364.7
usd:
326.25
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a védelmiipari beszállító-fejlesztési program budapesti konferenciáján a Bálna Honvédelmi Központban 2023. november 6-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

A hadiipari együttműködésekről és fejlesztésekről beszélt a honvédelmi miniszter

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint ez az ország biztonságának garantálása mellett a gazdaság növekedését is szolgálná.

A tárcavezető a védelmiipari beszállító-fejlesztési program konferenciáján, a Bálna Honvédelmi Központban hangsúlyozta: a korábbi kormányok elhibázott katonapolitikája azt eredményezte, hogy a Magyar Honvédség leépült. A 2010-es kormányváltás után azonban az Orbán-kormány felismerte, hogy a magyar emberek védelmének garantálásához a haderőt meg kell erősíteni, az önálló védelmi ipart pedig vissza kell építeni, ezért indult el 2016-ban a honvédelmi és haderőfejlesztési program, amelynek végrehajtása mellett a kormány továbbra is elkötelezett - mondta.

Kiemelte: mára a biztonsági helyzet megváltozott és folyamatos a migrációs nyomás az országon, így a haderő és védelmi ipar fejlesztéséről szóló, időben meghozott döntés mára helyzeti előnnyé, stratégiai lehetőséggé vált Magyarország számára.

Elmondta: a védelmi ipar fejlesztése érdekében számos nagyvállalattal kötöttek stratégiai megállapodást és hoztak létre vegyesvállalatot,

például a Rheinmetall-lal, a Dynamit Nobel Defence-szel, az Airbus Helicopters-szel vagy a török Nurol Makinával.

A miniszter kiemelte: a cél az, hogy a magyar tulajdonú vállalatok minél nagyobb arányban tudjanak bekapcsolódni a védelmi ipari fejlesztésbe és termelésbe, és minél több magyar vállalat érjen el NATO-beszállítói minősítést, hogy szakértelmével, tapasztalatával, innovatív ötleteivel hozzá tudjon járulni a nemzeti ellenállóképesség növeléséhez.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, ennek érdekében szervezték meg a beszállítófejlesztési programot és alakították ki a támogató intézményrendszert.

A program pályázati rendszerben fog működni,

a Focus Venture Zrt. kezelésében védelmi ipari tőkealap jön létre, a vissza nem térítendő támogatásokat pedig az N7 Zrt. keretein belül fogják kezelni.

A miniszter kiemelte: szeretnék elérni, hogy a védelmi iparágon belül a magyar beszállítói arány a mostani duplájára emelkedjen.

Címlapról ajánljuk
JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×