Infostart.hu
eur:
362.41
usd:
317.69
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Fontos pert nyert meg Siófok

Visszaveheti a város a Vásárcsarnokot. Legalábbi egy elsőfokú bírósági ítélet szerint.

A bérlővel 2012-ben 20 évre meghosszabbított szerződés érvénytelen – állapította meg jogerős ítéletében a Pécsi Ítélőtábla. A Siófoki Hírek tudósít arról, hogy a Balaton-parti Kft. korábban, 13 évvel ezelőtt már akart több ingatlan esetében lépni. "Szakértők szerint ugyanis 31 bérleti szerződés aggályos volt, mert a szerződések a valós piaci bérleti díjak különbözete alapján jóval több pénzt szedhetett volna be a város kft.-je".

A városi cég a piaci díjakhoz képest elmaradt bevétel utólagos megtérítését próbálta kicsikarni. Két esetben indult per, ebből egyben, a Petőfi sétányon álló Hotel Holiday bérlőjével peren kívüli egyezségre jutottak, ám a Vásárcsarnokéval nem.

A csarnokot 2005 óta bérelte a Sió Csarnok Kft., mely szerződést a lejárta előtt három évvel, 2012-ben újabb 20 évre hosszabbította meg az akkori városvezetés. A Balaton-parti Kft. 2023 novemberében keresettel fordult az illetékes bírósághoz, kérve a szerződés érvénytelenítését. Első fokon a Kaposvári Törvényszék elutasította a városi tulajdonú társaság keresetét, ezt az ítéletet azonban a Pécsi Ítélőtábla most megváltoztatta és kimondta,

a bérleti szerződés 2012-es módosítása érvénytelen,

továbbá kötelezte a Sió Csarnok Kft.-t, hogy az ingatlant 30 napon belül adja a Balaton-parti Kft. birtokába, s fizessen meg mintegy 6 millió forint perköltséget a kft. részére.

A 2005-ös, 10 évre kötött szerződés első 5 évére évi bruttó 10 millió forint bérleti díjat határoztak meg a felek, azzal, hogy a felújítási munkák ellenértékével a bérlő csökkentheti a bérleti díjat. A bérlő 2012-ben azzal az indokkal kérte a szerződés 20 évre, 2032-ig történő meghosszabbítását, hogy szükséges a Vásárcsarnok folyamatos fejlesztése, megújítása. A képviselő-testület ezt 13 évvel ezelőtt jóváhagyta, mégpedig pályázat kiírása, tehát versenyeztetés nélkül.

A Pécsi Ítélőtábla indoklása szerint a bérbevevőnek 2015 óta mégsincs érvényes jogalapja az ingatlan birtoklására.

Dr. Lengyel Róbert polgármester arra emlékeztetett: a most érvénytelenné nyilvánított szerződéskötés idején az egyik fideszes képviselő volt az egyik tulajdonosa a Sió Csarnok Kft.-nek, cégtulajdonos társa pedig egy másik, független képviselőnek a közeli hozzátartozója.

A polgármester szerint: "felkészül a gamászai strandunk".

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×