eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta
Nyitókép: BKK

Kiderült, hány bliccelő utast kaptak el – nem úszták meg olcsón

A BKK nem árulta el, hányan utaznak a fővárosban jegy vagy bérlet nélkül a tömegközlekedésen, de a MÁV és a Volánbusz súlyos tízezrekről számolt be.

A vonatokon például csak 2023 első felében több mint 13 ezer embert büntettek meg a kalauzok – többek között ez derült ki a Pénzcentrum által megkeresett közlekedési szolgáltatók tájékoztatásából.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint vonaljegyből 2022-ben összesen 19 millió darabot értékesítettek 5,2 milliárd forint értékben, gyűjtőjegyből 2 millió darabot adtak el 5 milliárd forintért, míg havi bérletből 3,2 millió fogyott, ami 24,2 milliárd forint bevételt jelentett a cég számára. Mindeközben a BKK azt nem tudta megmondani, hogy a jegy és bérlet nélkül utazók összesen mennyien lehetnek, ám tapasztalataik szerint az elmúlt három év intézkedései hozzájárultak a számuk visszaszorításához.

2019 után közel harmadával esett vissza, ám a világjárvány múlásával újra növekvő tendenciát mutatott a vasúti utazáshoz szükséges jegyértékesítés, 2022-ben pedig már túl is szárnyalta az utolsó teljes értékű év adatait – közölte a MÁV. Az értékesítés csatornáit tekintve a pénztári vásárlások száma az elmúlt években folyamatosan csökkent, a 2019-es 52 százalékról tavalyra 38 százalékra esett vissza, a jegyautomatás vásárlásoké pedig enyhén emelkedett, így 14-ről 18 százalékra nőtt. Az online felületeken való értékesítést már az utasoknak több mint harmada választja.

Az idei első félévben közel 13 ezer bizonyított jegy nélküli vasúti utazás történt, míg 2022-ben összesen 19 301 esetben szabtak ki büntetést a jegyvizsgálók a bliccelőknak, ami 17,5 százalékkal volt magasabb arány az egy évvel korábbinál, amikor közel 16,5 ezer alkalommal buktak le a jegy nélkül utazók.

A MÁV válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy a bliccelő utasok menetjegyüket csak emelt összegű pótdíj megfizetése mellett pótolhatják, melynek összege a vonaton 2600, míg utólagosan fizetve 8000 forint. Ha a bliccelő a bírságot nem fizeti meg 30 napon belül, úgy már 12 000 forintos pótdíjat kell fizetnie.

Pótdíjazásból idén eddig legkevesebb 33,8 millió forint ütötte a vasúttársaság markát, míg tavaly minimum 50,18 millió, 2021-ben pedig legkevesebb 42,9 millió forint bevételt jelentettek a MÁV-nak a bliccelők. És persze feltételezhetően nem mindenkit a legkisebb kiszabható összegre vágtak meg a kalauzok.

A Volánbusz Zrt. közölte, az elmúlt évben 186 ezer járat ellenőrzése során mintegy 12,5 ezer esetben, azaz az ellenőrzések 6,7 százalékában szabtak ki pótdíjat az ellenőrök, ami legkevesebb 31,2 millió forint pótdíjbevételhez juttatta a busztársaságot.

A helyközi járatok esetében ritkán fordul elő menetjegy nélkül történő utazás, mivel elsőajtós felszállási rend van érvényben. Az érvényes jegy nélküli utazás jellemzően azon helyi járatokon tapasztalható, ahol nincs bevezetve első ajtós felszállási rend. A pótdíjazások legnagyobb részét az alábbi esetek adják:

  • kedvezmény nem megfelelő igénybevétele,
  • kedvezményre szóló dokumentumok érvénytelensége,
  • a megváltott menetjegy viszonylatán történő túlutazás,
  • lejárt bérletszelvénnyel utazás,
  • helyi járatokon, kezeletlen menetjeggyel történő utazás.
Címlapról ajánljuk
Kevés a nevelőszülő, az örökbefogadás segítésével oldaná meg a helyzetet a kormány

Kevés a nevelőszülő, az örökbefogadás segítésével oldaná meg a helyzetet a kormány

Felgyorsítja a kórházakban hagyott újszülöttek örökbefogadási eljárását a kormány. Az elmúlt hónapokban már havonta csaknem kétszáz gyermek volt a kórházi osztályokon úgy, hogy a rokonaik nem keresték őket. Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa fővárosszerte akciókkal hívja fel a figyelmet a kórházban hagyott csecsemők ügyére és az országos nevelőszülő-hiányra.

Szakértő: 2025-ben jelentős drágulás jöhet a lakáspiacon

Tovább gyorsíthatja az ingatlanok drágulását az a kormányzati bejelentés, amely szerint jövőre az önkéntes nyugdíjmegtakarításokat adómentesen lakáscélra lehet fordítani. A becslések szerint ez a lehetőség 300 milliárd forint extraforrást hozhat a lakáspiacra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Nyakunkon az amerikai választás - Mibe érdemes tenni a pénzünket?

Nyakunkon az amerikai választás - Mibe érdemes tenni a pénzünket?

Közeledik a november, vele együtt pedig az amerikai elnökválasztás is. Az előzetes felmérések alapján rendkívül szoros lehet a verseny a két jelölt, Donald Trump és Kamala Harris között. Éppen ezért most megnéztük, hogy mire számíthatunk a piacokon abban az esetben, ha a Trump, illetve ha Harris nyer kicsit több mint 4 hét múlva. Valamint azzal a kérdéssel is foglalkoztunk, hogy mi lehet a legjobb választás azon befektetők számára, akik a "biztosra" akarnak játszani. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 6. 11:03
×
×
×
×